Az Olivetti maga alá temetné a Telecom Italiát

MTI Sajtóadatbank, 2003. május 26. 08:42
A részvényesek között szereplő nagy nemzetközi befektetési alapok heves ellenállásával szemben is a jelek szerint sikerül keresztülvinni a Telecom Italia összeolvasztását adósságtól súlyosan terhelt anyavállalatával, az Olivettivel.
A Telecom Italia törzsrészvényeseinek, azaz szavazati joggal rendelkező részvényeseinek szombati közgyűlésén minden bizonnyal megszavazzák a tervet, hiszen az Olivetti a törzsrészvények 55 százalékát birtokolja. Az Olivetti részvényesei hétfőn hoznak döntést az ügyben. Jóváhagyás esetén a fúzióra július végén kerül sor.

A fúzió miatt a szinte kilátástalan helyzetben lévő Olivetti terhei gyakorlatilag agyonnyomnák az adósságcsökkentésben jeleskedő és az elmúlt években gazdag osztalékot fizető Telecom Italiát, ugyanakkor a hosszú hierarchikus irányítási lánc miatt eddig viszonylagos mozgásszabadságot élvező távközlési vállalatot rövidebb pórázra is lehetne fogni.

A Telecom Italia részvénye az egyesülési terv márciusi megszellőztetése után súlyos veszteséget szenvedett. Azóta azonban szektortársait megszégyenítő ütemben emelkedett az egyesülés kapcsán végrehajtandó részvény-visszavásárlási akció reményében. A kisebbségben lévő nagy befektetési alapok és a kisrészvényesek érdekképviselete bírósági úton igyekeznek befagyasztani az Olivetti szavazati jogát. Az alapok azzal is fenyegetőznek, hogy az ügylet nyélbeütése esetén mindent megtesznek majd az új cég vezetőségének az eltávolítása érdekében.

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Új készülékeket mutat be a FreeDee az Ipar Napjain

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 11:16

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55