Mátrix játékszoftver: egy hét alatt 1 millió példány

Tóth Kristóf, 2003. május 25. 10:51
[smallimage 2 left]Európa legnagyobb játékkiadója, az Atari pénteken bejelentette, hogy "Enter the Matrix" című játékprogramja egy hét alatt 1 millió példányban kelt el, és 50 millió dollár bevételt hozott.
Az Enter the Matrix május 15-én jelent meg a boltokban, és világszerte vezeti a játékszoftver-eladási toplistákat. A Mátrix témáját feldolgozó játék, amely egyébként egy időben jelent meg az óriási sikert aratott film második részével több, mint 1 millió példányban kelt el az Egyesült Államokban és Európában egyetlen hét leforgása alatt.

A játékprogram egy hét alatt több mint 50 millió dolláros bevételt termelt a francia-amerikai játékkiadónak, amely a közelmúltban vette fel a nagy múltú Atari nevet az Infogrames helyett. A kedvező eladási eredmények következtében a társaság részvényárfolyama is jelentősen megemelkedett.

A kereskedők szerint megnyugtató, hogy az Enter the Matrix a meglehetősen kritikus bemutatók ellenére is jól fogy. Az elemzők szerint az Atarinak szüksége is van a játék erős kezdeti eladásaira, mivel hamarosan egy másik sikervárományos, a Tomb Raider 6 is megjelenik a boltokban.

"Jó eladási teljesítmény a csalódást keltő játékbemutatók, éles kritikák, és kedvezőtlen értékelések után, de semmi szenzációs" - mondta egy elemző az Enter the Matrix kezdeti eladásairól hozzátéve, hogy a játékprogramok eladásaik 25 - 30 százalékát általában már az első héten elérik.

Az elemzők szerint a játék eladásai kulcsfontosságúak az Atari jövőjét illetően, főként mivel a társaságnak jelentős hiteleket kell visszafizetnie az elkövetkező két évben.

Az Atari szerint az Enter the Matrix 1 milliós eladásainak 60 százalékát az amerikai, 40 százalékát pedig az európai piac tette ki. A társaság mintegy 4 millió darabot szállított a játékból a kereskedőknek, és az elemzők szerint a kiadónak mind a 4 milliót el is kell adnia ahhoz, hogy megtérüljön a játék kifejlesztési költsége.

A kedvezőtlen játékbemutatókról kérdezve az Atari szóvivőnője elmondta, hogy a társaság szerint az 1 milliós első heti eladás önmagáért beszél.
Kulcsszavak: játék Infogrames Atari

A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 20:39

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Clipboardic 1.18

A kis segédprogram figyeli a vágólap tevékenységét, és minden alkalommal, amikor másol valamit a vágólapra, automatikusan menti a másolt adatokat egy Windows vágólapfájlba (.clp). Később, amikor újra szüksége lesz a másolt adatokra, egyszerűen kiválaszthatja a megfelelő vágólapfájlt, és a Clipboardic automatikusan beilleszti azt. A Clipboardic lehetővé teszi a vágólap adatainak egyszerű megosztását a helyi hálózat több számítógépe között.

2024. május 6. 16:30

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55