A Hutchison Whampoa eladta fele részesedését a DT-ben és a Vodafone-ban
A hongkongi cég már korábban is adott el Deutsche Telekom-részvényeket. Tavaly év végén még több mint 110 millió Deutsche Telekom- és 1,4 milliárd Vodafone-részvény volt a birtokában. A közgyűlésen az is elhangzott, hogy a cég az idei év végéig egy-egy millió előfizetőt szeretne gyűjteni harmadik generációs UMTS-szolgáltatására Nagy-Britanniában és Olaszországban. Eddig az előfizetők száma 90 ezer Olaszországban és 25 ezer Nagy-Britanniában.
A Hutchison részvényei csütörtökön 0,88 százalékkal emelkedve 45,70 hongkongi dolláron zártak a bejelentés nyomán. (7,79 hongkongi dollár/amerikai dollár, 9,12 hongkongi dollár/euró).
A Deutsche Telekom részvényei csütörtökön tőzsdezáráskor 12 eurót értek, előző naphoz képest változatlanul Frankfurtban. Idei mélypontjuk éppen a 12 euró, csúcsuk 20,50 euró volt. Az év eleje óta a részvények 37,50 százalékot vesztettek.
A Vodafone részvényei 1,2275 fonton zártak csütörtökön a londoni értéktőzsdén, 1,87 százalékkal, 2,25 pennyvel erősödve az 1,2125 fontos nyitás után. A részvények csúcsértéke 1,28 font volt április végén, mélypontja 0,7825 font szeptember végén.
Kapcsolódó cikkek
- Olcsó Vodafone roaming már Horvátországgal és Törökországgal is
- Befejeződött a sztrájk a Deutsche Telekomnál
- Megállapodás született a Deutsche Telekom konfliktusban
- Részmegállapodás a Deutsche Telekom konfliktusban
- DT: Újabb egyeztetés, de folytatódik a sztrájk
- Az Accenture-t építi a Vodafone integrált vállalatirányítási rendszerét
- A Deutsche Telekom 1,4 milliárd eurót adna a holland Orange-ért
- Negyedik hetében a sztrájk a Deutsche Telekomnál
- Nincs elmozdulás a Deutsche Telekomnál
- Vodafone: növekvő bevételek, csökkenő veszteség
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.