Felsőoktatást segítő Java Szövetség

Kovács Attila, 1999. július 20. 21:54
Július közepén másodszor rendezték meg a Java Szövetség szervezésében a Java-szemináriumot és -alapoktatást a magyarországi felsőoktatási intézmények számára.
A képzésen ezúttal hét intézmény képviseletében tizennégy fő vett részt. A gödi eseményen Porkoláb Zoltán az ELTE képviseletében bejelentette, hogy az 1999-2000-es tanévtől kezdve a Javát első programozási nyelvként oktatják az egyetemen. A Java-szeminárium és -alapoktatás elsődleges célja: a résztvevőknek megfelelő alapot adni ahhoz, hogy intézményüknél elindítsák vagy továbbfejlesszék a Java programozási nyelv oktatását.

A szövetség minden szempontból sikeresnek tekinti oktatási tevékenységének eddigi eredményeit, hiszen a két megrendezett szemináriummal sikerült lefednie az ilyen irányú szakképzéssel kiemelten foglalkozó felsőoktatási intézmények teljes körét (összesen 15 főiskola és egyetem 38 oktatója szerzett ismereteket). Ősszel kétnapos továbbképzést szerveznek a júliusban végzettek számára, továbbá konzultációs lehetőség van immáron havi rendszerességgel az ELTE-n működő Java Club keretein belül. A szövetség bejelentette, hogy a jövőben szeretné kiterjeszteni a képzést a középiskolákra is, ezért megállapodást kötött az INF.O.Plus alapítvánnyal és az Informatika-számítástechnika Tanárok Egyesületével, hogy a jövőben kölcsönösen fórumot biztosítanak egymásnak.

Kulcsszavak: oktatás Java szeminárium

SZTNH: a fiatalok kétharmada tisztában van azzal, hogy a MI használata felvethet szerzői jogi aggályokat

Tízből négy fiatal használt már mesterséges intelligencián (MI) alapuló eszközt, derül ki a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) idei kutatásából

2024. június 2. 15:39

Megnyílt Magyarország vadonatúj e-sport központja

Megnyílt Magyarország vadonatúj e-sport központja, a Delta 1 Esports Café. A budapesti bázis egyedülálló módon trénereket, játékos menedzsmentet, mentorprogramokat, edzőtábort kínál az amatőr és profi e-sportolóknak, továbbá AI képzéseket minden érdeklődőnek. Az új központ küldetése, hogy felemelje az e-sport tehetségeit, segítse mindazokat, akik szeretnének ezen a területen fejlődni, érvényesülni.

2024. június 2. 14:23

Az állkapocs mozgását és a környezeti zajszintet is elemzi az LG új fülhallgatója

Az LG Electronics (LG) bemutatta legújabb TONE Free fülhallgatóját, amelyet a lenyűgöző hangzás jegyében terveztek. Az új T90S modellt grafén, azaz egyetlen atom vastagságú grafitréteg felhasználásával alkották meg, amellyel az eszköz a korábbinál kényelmesebb illeszkedést kínál. 

2024. június 2. 13:46

Reprezentatív véleménykutatás készült a mobiltárca alkalmazásokkal kapcsolatos felhasználói szokásokról

Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) újabb országos reprezentatív közvélemény-kutatást készíttetett: az Egyesület ezúttal a „Mobiltárca megoldások a felhasználók szemével – reprezentatív kutatás a mobiltárca (wallet) alkalmazásokkal kapcsolatos felhasználói szokásokról és attitűdről” témában végezte el a kétfázisú felméréseit.

2024. június 2. 11:53

Látványos felületen böngészhetjük 5000 egyetem kutatási teljesítményét

Mit, hol, kikkel együttdolgozva kutatnak leginkább egy egyetem munkatársai? – Oxfordtól Tokióig a Corvinus Rankless nevű online felülete látványosan összegzi a világ felsőoktatásának kutatási teljesítményét, kapcsolódási pontjait. Szűrhetünk földrajzi, tudományterületi szempontokra, de szakmai folyóiratokra is.

2024. június 2. 10:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52