A sportipar új motorja: a hatékony IP-védelem
Az SZTNH „IP Hősök” kampányának következő fejezete az éves szinten már 350 milliárd dolláros iparággá vált sportiparban tevékenykedő vállalkozásokat ösztönzi arra, hogy felismerjék a szellemi tulajdon egyre kiemelkedőbb szerepét.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) kiemelt figyelmet fordít a szellemi tulajdon védelmének fontosságára és annak gyakorlati előnyeire. A SZTNH a sport területén működő kis- és középvállalkozások (KKV) részére indít kampányt az oltalom megszerzésének népszerűsítésére.
Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) és az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) egy 2021-es tanulmányában már kimutatta, hogy azoknál a kis- és középvállalkozásoknál, amelyek rendelkeznek szellemi tulajdoni oltalmakkal, például van egy védjegy és design oltalmuk is, akár 63 százalékkal nagyobb lehet az egy főre jutó többlet-árbevétel. Ugyanakkor az európai uniós KKV-k csak 8,8 százaléka rendelkezik regisztrált szellemitulajdon-joggal, míg a nagyvállalatok esetében ez az arány 60 százalék.
Az éves szinten 350 milliárd dolláros iparággá nőtt sportipar jó példaként szolgálhat arra, hogyan is működik a szellemi tulajdon védelme a gyakorlatban. A szabadalmak innovációt serkentenek, melyek révén jobb sportfelszerelések jönnek létre. A védjegyek, márkák és formatervezési minták hozzájárulnak az események, csapatok és felszerelések egyedi identitásához. A szellemitulajdon-jogok szolgálják a licenc- és kereskedelmi szerződések alapját, amelyek hozzájárulnak a sportipar fejlődéséhez.
Az Egyesült Királyságban működő Rheon Labs, amely a veszélyes sportok kedvelőinek fejlesztett ki ütés hatására megkeményedő védőruházatot, jó példa a sportipar területén alkalmazott szellemitulajdon-jogok stratégiai szerepére. Kezdetben üzleti titkokra támaszkodtak a védelem érdekében, ám a növekvő versenyhelyzet miatt később áttértek védőruházatuk technológiájának szabadalmaztatására. Bár ezáltal nyilvánosságra került innovációjuk, cserébe 20 évig élvezhetik a kizárólagosság előnyét, így a versenytársaknak most saját új és innovatív termékeket kell kifejleszteniük vagy kénytelenek licenszelni a Rheon Labs megoldását. Mindebből is látható, hogy a piacon mekkora jelentőséggel bírnak a szellemitulajdon-jogok az innováció ösztönzésében és a versenyképesség fenntartásában.
Számos hazai példa is bizonyítja, hogy az oltalmak megszerzése hatékonyan hozzájárul egy kis- és középvállalkozás sikeréhez. A Gepida 27 éve vezető kerékpárgyártó Magyarországon, a 2000-es évek elején az elsők között kezdtek elektromos kerékpárokat gyártani. Mára már több mint száz alkalmazottal évente 25 ezer kerékpárt értékesítenek nemcsak hazai, de további 30 export piacon is. A védjegyoltalomnak köszönhetően licencpartnerek is használhatják a Gepida márkát, ami a saját termékeik értékesítésén túl további rendszeres bevételi forrást jelent a cég számára.
A szintén magyar Hard Body Hang cég által tervezett Zig Zag mászófalat 2023-ban beválogatták az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatala (EUIPO) DesignEuropa Díj döntősei közé a kis- és feltörekvő vállalkozások kategóriájában. A cég Bécstől kezdve Grönlandon át egészen Hong Kongig számos megrendelővel büszkélkedhet. A siker egyik kulcsa, hogy a vállalat szellemi tulajdonait, beleértve a mászófal designját, már a kezdetektől fogva oltalmazzák, így védekezve a másolók és a konkurencia ellen. Ez pedig a cég jövőbeli növekedését is segíti.
Az SZTNH új kampányának célja, hogy a magyar sportipar még több kis- és középvállalkozása felismerje a szellemi tulajdon védelmének előnyeit, ami jelentős mértékben hozzájárulhat hosszútávú sikerükhöz, versenyképességük növekedéséhez és az új piaci lehetőségek kiaknázásához is.
Kapcsolódó cikkek
- Akár 6 ezer eurónyi támogatás is szerezhető a szellemitulajdon-védelemhez
- Autóipari vállalkozásoknak nyújtanak segítséget a szellemitulajdon-védelemben
- Öt izgalmas, vízi sportokhoz köthető találmány
- 127 éve az innovációk szolgálatában
- Újságíró Akadémiát indít az SZTNH
- Csaknem 30 százalékkal nőtt a használatiminta-oltalom bejelentések száma világszerte
- Díjmentes IP Scan szolgáltatás a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában
- Gyorsabb, kiszámíthatóbb és olcsóbb a formatervezésiminta-oltalom szerzés az EU-ban
- A K+F minősítés milliókat jelenthet a vállalkozásoknak
- A hazai oltalomszerzés éllovasai a legsikeresebb magyar cégek között
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.