A játszótéren is megjelennek a közösségi autók
A GreenGo elektromos autómegosztó és a II. kerületi önkormányzat együttműködésének részeként októberben közös kisautók lepik el a kerületi játszótereket, hogy népszerűsítsék a szemléletet, miszerint nem mindenből kell saját, amit használunk. Még akkor sem, ha autóról van szó.
A II. kerületi Fenyves játszótérre a környékbeli gyerekek nemcsak játszani, hanem tanulni is járnak, az itt kialakított pályán ismerkednek a közlekedési táblákkal, a jelzőlámpákkal. Nekik persze mindez még móka, és pont ettől hasznosul a tudás. Mint ahogy móka az is, hogy ne csak a saját kismotorjukat vagy futóbiciklijüket használják, hanem a játszótéren található többi járművet is. Az eddig leginkább csak kétkerekű járgánypark azonban most a gyerekek legnagyobb örömére vadonatúj négykerekűekkel bővült a GreenGonak köszönhetően. A kisautókat Őrsi Gergely polgármester úrral közösen helyezték el a Fenyves utcai játszótéren.
A Budapest utcáin nap mint nap szolgálatot teljesítő 500 elektromos autóra hasonlító apró járművek októbertől nemcsak a Fenyvesen, hanem a II. kerület többi játszóterén is elérhetők, így a Mechwart ligeti, a Közösségi ligeti, Zsigmond téri és Adyligeti játszótereken. Az autókat birtokba vevő gyerekek szerte a kerületben játékos formában tanulhatják meg, hogy milyen öröm, ha valami úgy is elérhető, hogy nem a miénk, hogy nem nekünk kell megvásárolni, cipelni, húzni, vonni magunk után, mégis ott van, és használhatjuk, ha úgy tartja kedvünk.
“A GreenGonál hiszünk abban, hogy a közösségi megoldások használatára egészen kiskorban el lehet kezdeni megtanítani a gyerekeket. Egyszerűen és mindannyiuk számára érthetően szoknak meg egy rendszert, aminek a pozitív tapasztalatai őket is rávezeti arra, hogy nem kell saját kocsival rendelkezniük ahhoz, ha autózni szeretnének. Mi nagyon szeretjük ezt a projektet, öröm volt látni, ahogy a gyerekek pár perc alatt birtokba vették a kihelyezett kisautókat!” – mondja Ádám Boglárka, a GreenGo vezérigazgatója.
A gyerekek lelkesedéséhez most a szülők is csatlakozhatnak: a helyi lakosoknak ugyanis november végéig ingyen regisztrációt biztosít a GreenGo, hogy a II. kerület dugó- és autószámcsökkentő törekvését támogassák.
“Ezek csak az első lépések a II. kerülettel való együttműködésünkben, több további közös tervünk is van a kerületi közlekedés javítása érdekében. A jó példa pedig reméljük, ragadós lesz, és más kerületekkel is elindul a közös gondolkodás.” – tette hozzá a cég vezetője.
Kapcsolódó cikkek
- Mostantól bárki házhoz rendelheti a GreenGot
- Hiánypótló magyar videósorozat készült az elektromos közösségi autók használatáról
- 10 újgenerációs tipp a műanyag- és hulladékmentesebb életért a GreenGo és a Rakun szakértőitől
- GreenGo: Újabb kedvezményes parkolási zónák
- Tíz százalékos kedvezmény elektromos autót bérlő vasúti bérleteseknek
- 6 új töltőpontot ad át a VII. kerületben a Parkl és a GreenGo
- A jövő már a budapesti sarkon parkol
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?
A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.
Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen
A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.