Hogyan védje egy kkv a márkáját? Még pályázható a védjegybejelentési támogatás
„Ezerszer egyszerűbb és olcsóbb egy védjegy bejegyzése, mint jogi vitába bonyolódni vagy új márkát felépíteni. Védjegyoltalom nélkül, ha a konkurencia megtévesztően hasonló termékeket és emblémákat használ, évekbe és tetemes perköltségbe is telhet, mire jogorvoslatot nyerhetünk. Ezzel szemben, egy bejegyzett védjeggyel ez gyerekjáték” – érvel Dr. Bodó Gergely ügyvéd, a Bodó Ügyvédi Iroda vezetője.
A januárban indult támogatási program keretében az Európai Unió visszatéríti a nemzeti vagy uniós védjegyek, formatervezési minták bejelentési díjának 75 százalékát, illetve az Unión kívüli védjegyek 50%-át.
Egy vállalkozás legfeljebb 1000 euró összegű visszatérítést kaphat. A pályázaton európai uniós székhellyel rendelkező, mikro-, kis- vagy középvállalkozások vehetnek részt. A pályázat 2023. december 8-ig tart. A pályázati keretösszeg 25 millió euró, a pályázatok elbírálása érkezési sorrendben történik, tehát érdemes mihamarabb benyújtani.
Kinek érdemes a védjegyoltalommal élni?
„Nagyon nehéz meghúzni a határt, szívem szerint azt mondanám, minden működő vállalkozásnak. De talán könnyebben választ kaphatunk, ha megfordítjuk a kérdést: mekkora veszteséggel járna, ha egy másik cég megtévesztésig hasonló névvel folytatna hasonló tevékenységet? Ha ez nagyobb vagy egyenlő a védjegy költségével, már megéri befektetni. Az aktív kommunikációt folytató cégek számára pedig kifejezetten javasolt élni a védjegybejelentés lehetőségével, hiszen ilyenkor a márkanév széles körben forog, a másolás kockázata is nagyobb” – tanácsolja Dr. Bodó Gergely.
Gyakori kérdés, hogy mit lehet levédeni, mi nevezhető védjegynek? Védjegy lehet a márkanév, terméknév, termék vagy szolgáltatás különböző elemei, a neve mellett, az írásmódja, grafikája és például a színei is, melyek az egyediséget biztosítják. Emellett minden egyéb egyedi ismertetőjel levédhető, például egy szlogen.
A vállalkozás tevékenységének helyszínétől, valamint jövőbeli terveitől függően három besorolású védjegyoltalom közül lehet választani. A nemzeti védjegy bejegyzés Magyarország területén biztosítja a védjegyoltalmat, az Európai Uniós védjegy bejegyzés az Európai Unió minden tagállamára kiterjed, míg a nemzetközi védjegy bejegyzés azokban az országokban biztosít védjegyoltalmat, ahol bejegyezték. Kiemelkedő jelentősége van a védjegybejelentés napjának, ugyanis ettől számítják a védjegy elsőbbségét.
A nemzeti védjegy dokumentációja egyszerűbb, azonban az Uniós és nemzetközi pályázat összetettebb a folyamat. Dr. Bodó Gergely szerint a védjegyek bejelentésekor és a védjegyoltalom bitorlását követően is érdemes ügyvéd segítségét igénybe venni a jogszerűség biztosítása érdekében.
Mit tehet az, akinek jogtalanul használják a márkanevét, logóját?
Amikor egy logót, emblémát, márkanevet valaki jogtalanul használ, akkor bitorlás történik. Ha a két szolgáltatás vagy termék közötti hasonlóság véletlen, azt a jog jóhiszemű bitorlásnak is nevezi.
Ilyenkor gyakran egy ügyvédi felszólítás után kiderül, hogy a bitorlás nem volt szándékos és a bitorló azonnal megváltoztatja a megtévesztő márkajegyeket. Súlyosabb esetben azonban a másolás következtében védjegybitorlás miatt eljárást kell kezdem. Ilyenkor mindig ügyvéd jár el, hiszen bírósági tárgyalásra is sor kerül.
____________________
Kapcsolódó cikkek
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.