Egyre hűségesebbek a pályakezdők: öt, vagy annál is több évig maradnának munkahelyükön

forrás: Prím Online, 2023. július 4. 14:23

A 18-25 éves korosztály többsége öt, vagy akár annál is több évre tervez egy munkaadónál és két éven belül már feljebb látja magát a ranglétrán – derül ki a Work Force megbízásából készült Pályakezdő Indexből. A pályakezdők 76 százaléka szeretne részt venni továbbképzéseken és céljuk, hogy elismertek legyenek a szakmájukban. Tavaly óta kétszer annyi fiatal szeretne szabadúszóként tevékenykedni, de azok száma is megnőtt, akik egy vállalat élén képzelik el magukat a jövőben.

Jó hír a cégeknek, hogy évről évre motiváltabbnak bizonyul a 18-25 éves korosztály – derül ki a Work Force HR-szolgáltató megbízásából készült Pályakezdő Indexből. A megkérdezettek több mint 45 százaléka öt évre, vagy annál hosszabb időre tervez egy munkahelyen és közel 85 százaléka látja magát magasabb pozícióban. A legtöbb fiatal úgy gondolja, két éven belül előre tud majd lépni szakmai karrierjében, míg 46 százalékuk 3 és 5 év között látja a feljebbjutást reálisnak. Elenyésző volt azok száma, akik kevesebb, mint egy évvel számolnak ugyanannál a munkaadónál. A megkérdezettek 76 százaléka szeretne részt venni továbbképzéseken, amit a többség két éven belül meg is valósítana. Emellett a fiatalok nyitottak voltak új karrierlehetőségek iránt is, a pályakezdők 64 százaléka más szakterületet is elsajátítana az elkövetkező években.

 

Ami a jövőbeli terveket illeti, a megkérdezettek többsége szeretne elismert lenni a szakmájában és egy csapat hasznos tagjának lenni. 2022-ről 2023-ra 12 százalékkal csökkent azon válaszadók aránya, akik különösebb ambíciók nélkül végzik munkájukat, míg dupla annyian felelték azt, hogy szeretnének egyszer vezetők lenni és több ember munkájáért felelni. Tavaly óta nőtt azok száma is, akik egy vállalat élén állnának, és közel kétszer annyi fiatal szeretne szabadúszóként tevékenykedni, mint tavaly ilyenkor. 

 

„Azt tapasztaljuk, hogy egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a gyakornoki programok már a fiatalabb diákok körében is, hiszen ezekkel valós munkakörnyezetben szerezhetnek szakmai tapasztalatot és fejleszthetik készségeiket. Ilyen pozíciókban a diákok gyakran elkezdik kiépíteni a szükséges kapcsolatrendszert későbbi karrierútjukhoz, hiszen olyan mentorokkal találkozhatnak, akik navigálják őket ezen az ösvényen. Azt látjuk, hogy a fejlődni vágyó gyakornokok a későbbiekben is könnyebben tudnak mozogni a munkaerőpiacon” – nyilatkozta Papp Tamás, Work Force HR-szolgáltatóhoz tartozó Job Force Iskolaszövetkezet üzletágvezetője. 

 

A kutatásról:

A Work Force megbízásából az Atkári Research&Analysis és az NRC Kft. végezte el a kutatást 18-25 év közöttiek körében, 500 fős mintán, 2023 májusában. Az index évente jelentkezik.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36