Idén újabb rekordot ért el az e-Hód informatikai verseny

forrás: Prím Online, 2022. november 30. 15:30

A Neumann Társaság Közoktatási Szakosztálya és az ELTE Informatikai Kar szervezésében zajlott e-Hód idén is rekordot döntött a résztvevők számában: 283 iskola 37 350 diákja  mérette meg magát az az informatikai gondolkodáshoz a diákoknak kedvet csináló online versenyen.

November 7-25. között a tizenkettedik alkalommal szervezte meg Magyarországon a BEBRAS (nemzetközi informatikai és számítógép-készség-verseny) nemzetközi versenymozgalom részeként az e-Hód versenyt a Neumann Társaság és az ELTE Informatikai Kara.

 

Mivel a 45 perces időtartamú, tanórai keretek közt zajló e-Hódon nem klasszikus programozási feladatok vártak a versenyzőkre, a részvételhez informatikai előképzettségre nincs, ám a feladatok megoldásához strukturált és logikus gondolkodásra van szükség. Az online zajló, versenybe öt korcsoportban kapcsolódhattak be az érdeklődő diákok a 3-4. osztályos „kishód”-októl a 11-13. osztályos seniorokig. 

 

A tizenegy évvel előbbi hazai bevezetésekor, mindössze mintegy kétezer diák vett részt az e-Hódon, 2018 óta azonban már folyamatosan 20 ezer fölött van a versenyzők száma, és sorra dőlnek meg a részvételi rekordok: idén 283 iskola összesen 37 350 diákja vett részt a megmérettetésen,  vagyis 3883-mal többen, mint 2021-ben.

 

Így nőtt az évek során az e-Hód versenyen részt vevő diákok száma

 

“A verseny sikeressége azoknak a lelkes tanároknak is köszönhető, akik benevezik diákjaikat és akár a versenyen kívül is felhasználják az e-Hód-feladatokat arra, hogy sokszínűvé, motiválóvá tegyék vele az informatikatanulást. Köszönjük nekik, hogy idén is csatlakoztak a kezdeményezéshez” – mondta Pluhár Zsuzsa, a Neumann Társaság Közoktatási Szakosztályának elnöke, az ELTE IK kutatója és a verseny főszervezője.

 

2022-ben az életkori csoportok közül a 9-10. osztályos tanulók körében volt a legnépszerűbb az e-Hód, az ebbe a korcsoportba tartozó juniorok közül a több, mint 13 ezren oldották meg a feladatokat.

 

„Jövőre Neumann János születésének 120-adik évfordulóját ünnepli majd a Neumann Társaság: 2023-ban is nagyon fontos lesz, hogy az informatikai gondolkodáshoz való általános kedvcsinálással ne csak a csúcstehetségeket találjuk meg, de szélesebb társadalmi közösség tagjai számára is biztosítsuk, hogy alkotó részesei lehessenek annak az informatikai világnak, melynek alapjait Neumann és kortársai fektették le” – kommentálta az e-Hód idei részvételi rekordját dr. Beck György, a Neumann Társaság elnöke.

 

További információk a versenyről az e-hod.elte.hu hivatalos honlapon találhatók.

Ezen az interaktív térképen az e-Hódon résztvevő iskolákat lehet megtekinteni.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09