Megvannak a Yettel fejlesztői verseny nyertes koncepciói
Több mint kétszázan regisztráltak a Yettel és a Crafthub első közösen szervezett kétfordulós fejlesztői versenyére, a ‘Hack it your way’-re. A 24 órás maratoni döntőt egy háromhetes online válogató előzte meg, ahonnan csak a legjobb 12 csapat juthatott tovább. A döntős projektek az energiaválságra, fenntartható közlekedésre és a kis- és középvállalkozások hatékony működésére dolgoztak ki előremutató megoldásokat. A döntős csapatok az ötmillió forintos összdíjazás mellett értékes szakmai kapcsolatokkal is gazdagodhattak a Yettel szakértői, illetve mentorai által.
A fiatalokat, gondolkodókat, fejlesztőket és ötletembereket ösztönző verseny célja volt, hogy aktuális társadalmi kihívásokra hozzanak innovatív, újító technológiai megoldásokat. A kihívások között szerepelt a háztartások kiadásainak okoseszközökkel való csökkentése, a kis- és középvállalkozások hatékonyabb működésének elősegítése és a városi közlekedés környezetbarát, energiahatékonyabb újragondolása.
A szeptemberben meghirdetett verseny elődöntőjére november 1 éjfélig közel 30 országból, összesen 223 versenyző jelentkezett: többek között egyetemi hallgatók, startupok, és már komolyabb fejlesztői tapasztalattal rendelkező szakemberek mérettették meg magukat. A szakmai zsűri a versenykiírás szerint a három kihívásra egyenként a legjobb 4-4, összesen 12 csapatot választotta továbbjutóként. Ők a november 9-10-én megrendezett 24 órás, személyes részvétellel zajló fejlesztői versenyen, tapasztalt mentorok segítségével tökéletesíthették a versenyre nevezett ötleteiket. Ezt követően 4 perc állt a csapatok rendelkezésére, hogy prezentálják megoldásukat egy zsűri előtt.
A verseny abszolút győztese a Sheree csapat lett, akik az elérhető városi közösségi közlekedési eszközöket – mint elektromos roller, kerékpár, autó, stb. – egy applikáción belül kezelhetővé tennék, így támogatva a környezettudatos felhasználók szolgáltatófüggetlenségét. Jutalmuk 4500 euró.
A fődíjgyőztes projekt mellett továbbá minden kategóriában kihirdettek még egy-egy győztest, akik egyenként 2500 euróval lettek gazdagabbak. A „lakossági energiahatékonyságot célzó megoldások” kihívásban az UpWind csapat projektjét értékelte a legjobbnak a négytagú zsűri. A csapat megoldása lakáson belüli fényhatásokkal érné el, hogy a lakók hőérzete magasabb legyen, így komoly megtakarításokat érhetnek el a fűtésszámlán. A „fenntartható közlekedés” kihívás nyertes projektje a ShipD csapata, akik nagy kapacitású drónokkal biztosítanák a kórházak közötti létfontosságú eszközök és anyagok sürgősségi szállítását, amivel nem csak ezek szállítási ideje rövidülhet le, de az autóforgalomban tapasztalható nehézségeket is kiváltja. A „kis- és középvállalatok hatékonyságnövelése” kategóriában a TakeOff csapatának megoldását ítélték a legjobbnak, akik digitális szakmai közösségi hálót építenének a célcsoport számára, ahol az aktív tapasztalatcseréből adódó szinergiák juttatnák előnyhöz a résztvevő cégeket.
A főbb kategóriák mellett a zsűri egy 500 euró értékű különdíjat is kiosztott „cutting the edge” kategóriában a PartyBeast csapatnak, akik az éjszakai élet, szórakozás élményét tennék egyszerűbbé, és lehetőség szerint ezzel csökkentenék a szórakozás ökológiai lábnyomát: egyetlen alkalmazáson belül nyújtanának megoldást az eseménykereséstől a jegyvásárláson és barátok meghívásán keresztül a taxirendelésig, amelyre meglátásuk szerint ilyen komplexitással jelenleg egyetlen alkalmazás sem kínál lehetőséget.
Kapcsolódó cikkek
- A Yettelnél már előrendelhető az iPhone14 széria
- Kiskortól megy a kütyüzés, de fontos lenne az átmenet
- Új HR vezérigazgató-helyettes a Yettelnél
- Tudatos utazási tippeket ad a Yettel
- Yettel: Tudatos utazási tippek
- Magyar diákok által fejlesztett önvezető autónak drukkolhatunk Nogaro városában
- Így töltik az idei vakációt a gyerekek
- 5 hasznos tipp: így vigyázz a mobilodra nyáron
- 5G-s otthoni internetszolgáltatást indít a Yettel
- Ügyfélelégedettségi igazgatóságot alapított a Yettel
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.