Nyíregyháza triplázott – 2022-ben is a Marketing fővárosa lett!

forrás: Prím Online, 2022. szeptember 27. 09:56

A Magyar Marketing Szövetség és a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézete által, már nyolcadik alkalommal kiírt Városmarketing Gyémánt Díj pályázat eredményhirdetésére szeptember 15-én, a Marketing Summit Hungary 2022 konferencián – a marketing szakma csúcstalálkozóján – került sor. Ebben az évben 146 nevezés érkezett, 24 várostól. Idén is a rendezvény, esemény kategóriában érkezett a legtöbb, 54 pályázat.

Minden pályamunkákat a szakmai zsűri két tagja a megalapozott tervezés, a kreativitás, a szakszerű megvalósítás, a hatásosság és a forrásfelhasználás hatékonysága alapján értékelte. Városmarketing Gyémánt Díj gyémánt elismerését. Idén 93 gyémántot adtak át.

 

Az idei év fődíjasa, Nyíregyháza városa lett, és így ismét viselheti Marketing fővárosa 2022 kitüntető címet. A díjakat Prof. Dr. Piskóti István, a program vezetője, a zsűri elnöke, Hinora Ferenc az MMSZ elnöke és Dr. Papp-Váry Árpád, az MMSZ alelnöke adta át Zagyva Gyulának, a Város-Kép Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának. A város 20 elismerésben részesült.

 

 

Városmarketing nagykövete különdíjat Pécs városa kapta, a nagyszámú pályázataiért, mellyel bizonyította, hogy komplex marketingtevékenységet folytattak az elmúlt esztendőben. A Kisvárosi első elnevezésű díjat újból Vásárosnamény városa tudhatja magáénak, hiszen a díj legaktívabb nevezőjének bizonyult kisváros kategóriában. A Marketingaktív Megye díj Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét illeti.

 

A Gyémánt Ranglista azt mutatja, hogy a díj 2015. évi megalapítása óta a települések összesen hány gyémántot szereztek. A ranglistán az 5. helyen áll Siófok 35 gyémánttal, őt követi 4. helyen Budapest XIII. kerület 38 gyémánttal, a 3. helyen Győr és Vásárosnamény áll 40-40 gyémánttal, a dobogó 2. fokán Miskolc áll 48 gyémánttal. A ranglistát Nyíregyháza városa vezeti 64 gyémánttal.

 

 

„Városmarketing stratéga” különdíjat ez évben először hirdették meg, ahol a városmarketing, márkaépítés tervezési, stratégiai, szervezeti menedzsment megoldások bemutatását kiemelt elismerésben részesítették. Öt különdíj került kiosztásra a szakmai zsűri döntése alapján: Pécs, Szolnok, Hévíz, Budapest XIII. kerület, valamint Győr városok marketing megoldásai részesültek külön elismerésben.

 

A sikeres pályázók közül – Nyíregyháza, Pécs, Gyöngyös, Budapest XIII. kerület, Vásárosnamény, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye – az Observer Budapest Médiafigyelő Kft. is különdíjjal, hat, illetve három hónapos médiafigyelési szolgáltatással jutalmazta.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05