Kereslet lenne, mégis nehéz helyzetben van a gépgyártás
Olyan drasztikus mértékben emelkednek a célgépek alapanyagárai, hogy sok esetben mire valaki megfontoltan leadná a megrendelését, addigra a költségnövekedés miatt az általa kapott ajánlat már aktualitását veszti. Schneider László, a Schneider-Terv Bt. ügyvezetője közölte, csak idén 30-40 százalékkal drágult a vas, de egyes alkatrészekért duplaannyit kell fizetni, mint év elején. A gépészmérnök szerint az energiaválság és a munkaerőhiány miatt sokan az automatizálásban gondolkoznak, de a negatív gazdasági prognózisok óvatosságra intenek mindenkit.
A gépiparban sincs kolbászból a kerítés ezekben a hónapokban. Az árajánlatok elkészítése akár három-négy hétbe is telhet, ugyanis a vállalkozóknak alaposan át kell számolniuk, milyen szerszámot mennyiért és milyen határidőre tudnak beszerezni. Nem kevés esetben előfordul, hogy mire az ajánlat végére érnek, addigra 5-10 százalékos drágulás áll be a piacon az érintett eszközökre.
Schneider László, a Scheinder-Terv Bt. ügyvezetője rámutatott: a várakozási idő korábban elképzelhetetlen mértékben kitolódott. Míg egy évvel ezelőtt az elektronikai elemekre, így a hajtásokra és vezérlőkre néhány hetet kellett várni, úgy ez most már akár egy esztendő is lehet.
„A gépiparban mindenki rövid határidőre adja az árajánlatokat, de egy-egy hirtelen, előre nem látható változás boríthat mindent. Túlárazni nem lehet, mert a vevők is érzékenyek, ugyanakkor a másik oldalról a vas árát heti bontásban adják meg a kereskedők, amire nehéz távlatokban alapozni. Az előkészítő munkálatokban ez óriási gondokat okoz, erre nem lehet sehogy felkészülni” – mondta a 2001-ben alakult cég ügyvezetője.
A gépészmérnök szerint így fordulhat elő, hogy valaki bekér egy ajánlatot, majd hetekig ül rajta, de mire elfogadná, az aktualitását veszíti. Ezt követően viszont hiába számolják újra a költségeket, a megrendelő jellemzően az eredeti elképzeléshez ragaszkodik.
Fejlődnének a gyárak, de tartanak is tőle
A jelenleg 29 alkalmazottat foglalkoztató, évi 400 milliós árbevételt generáló gépipari vállalat tulajdonosa felhívta rá a figyelmet, hogy a vas ára alaphangon 30-40 százalékot drágult 2022-ben, de bizonyos alkatrészekhez már csak dupla akkora összegért lehet hozzájutni, mint év elején.
„Az energiaválság és a jelentős munkaerőhiány miatt sokakban fogalmazódik meg, hogy automatizálják a gyáraikat, ami leegyszerűsíthetne rengeteg folyamatot. A másik oldalon viszont ott lóg a levegőben az orosz–ukrán háború által okozott krízis és a negatív gazdasági prognózisok, ami óvatosságra int mindenkit. Rengeteg a bizonytalanság” – mutatott rá.
Kérdésre válaszolva végezetül szót ejtett arról is, hogy a jelenlegi helyzet nemcsak a gépipari szereplőknek rossz, hanem a végfelhasználóknak is. A végén mindig a lakossággal fizetteti meg ugyanis a piac az áremelkedést, ami ebben a bonyolult környezetben elkerülhetetlen lesz a gépipar által gyártott termékek esetében is.
Kapcsolódó cikkek
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.