Négy hónapnyi apaszabadság és program a visszatérő szülőknek

forrás: Prím Online, 2022. június 27. 09:59

A Morgan Stanley budapesti központja már eddig is 20 nap – a törvényben megszabott minimumnál négyszer több – fizetett extra szabadságot biztosított a szülőtársaknak, most pedig ezt még tovább, 16 hétre emelte fel. A 2019-ben Családbarát Munkahely díjjal kitüntetett vállalat más intézkedésekkel is igyekszik segíteni munkatársainak a munka és a magánélet közötti egyensúly elérését: tavaly programot indított a munkába visszatérő szülőknek, és többféle rugalmas munkavégzési módot is biztosít az otthoni munkavégzéstől a részmunkaidőig. A vállalat azokra a kollégákra is gondolt, akik esetleg súlyos betegségben szenvedő családtagjuk ápolásában vállalnak szerepet.

 

5 nap helyett 16 hét apasági szabadság és támogatás a visszatérésben

A Morgan Stanley tizenhat éve nyitotta meg budapesti irodáját, amely azóta a vezető globális bank kulcsfontosságú, több mint 2500 főt foglalkoztató informatikai és analitikai központjává nőtte ki magát. A cég fontos törekvése, hogy segítsen alkalmazottainak a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtésében és a közelmúltban újabb intézkedéseket vezetett be gyermeket vállaló munkatársai számára. Gyermek születésekor vagy örökbefogadásakor a Morgan Stanley a törvényben előírt 5 nap helyett mostantól 16 hét fizetett extra szabadságot biztosít az apukáknak. Ez nyolcszorosa az Európai Unió által javasolt 10 napnak, amely a munka és a magánélet közötti egyensúlyról 2019-ben közzétett irányelvtervezetben szerepel.

 

Számos szülő- és családbarát támogatást vezettek be

A vállalat emellett 2021-ben elindította ún. Szülői Támogató Programját, amelynek célja, hogy segítsen a munkavállalóknak harmonikusan összeegyeztetni a szülői és dolgozói szerepeket. A csoportos coaching programra az újdonsült szülőket és azok vezetőit várják, hogy legyen alkalmuk felkészülni az életükben bekövetkező változásokra: a szülővé válásra, a munkába való visszatérésre.

 

A cég a kisbabás szülők támogatására szolgáló eszközöket – például légzésfigyelőket, babahordozót – szerzett be, amelyeket a munkatársak térítésmentesen kikölcsönözhetnek. Évente kétszer kapcsolattartó rendezvényeket szerveznek a szülési szabadságukat töltő kollégák részére, hogy az otthon töltött idő alatt is legyen élő kapcsolat a kollégák között, és ne essenek ki a szakmai életből. A családos munkavállalók önszerveződő csoportja pedig nemcsak a gyerekeket is megszólító szórakoztató programokat szervez, de szakértőket is meghív, hogy segítsenek válaszokat adni a szülői lét mindennapjait érintő kihívásokra, kérdésekre.

 

 

A kollégák mellett minden élethelyzetben

„A Morgan Stanley másfél évtizede működik Budapesten, és ezalatt számos fiatal munkavállaló kezdte nálunk karrierjét. Az évek során nemcsak szakmailag fejlődtek és léptek előre a pályájukban, hanem élethelyzetük is változott: sokan gyermeket vállaltak. Felelős munkáltatóként ilyenkor az a feladatunk, hogy segítsünk nekik minél gördülékenyebben kezelni ezeket a kitüntetett, de kihívást jelentő életszakaszokat” – mondta el Fremda Balázs, a Morgan Stanley budapesti irodájának HR igazgatója. – A munkaerőpiacon éles verseny folyik a tehetségekért, és ebben a versenyben fontos szempont a munkavállalók szemében, hogy olyan környezetben dolgozhassanak, ahol nemcsak a szakmai, hanem a magánéletben is ki tudnak teljesedni.”

 

Rugalmas munkavégzés: nemcsak szülőknek

Elősegítik a munka–magánélet-egyensúly elérését a különböző rugalmas munkavégzési lehetőségek is. Az otthoni munkavégzés lehetőségét már a világjárvány előtt is biztosította a Morgan Stanley, és a vállalat azóta is rugalmasságot biztosít az irodai és az otthoni munka közötti egyensúly megteremtésében azoknak, akik ezt igénylik. Lehetőség van részmunkaidős foglalkoztatásra is, illetve a munkavállalók számára adott a lehetőség, hogy a személyes igényeiket is figyelembe vevő rugalmas beosztásban, nem pedig fix időtartamban dolgozzák le a havi munkaidejüket.

 

A rugalmas munkavégzés természetesen nemcsak az újdonsült szülőknek jár, minden kollégának segíthet megteremteni az ideális munkakörnyezetet, legyen szó egy pályakezdő informatikusról vagy egy tapasztalt pénzügyi elemzőről. A vállalat azokra a kollégákra is gondolt, akik esetleg súlyos betegségben szenvedő családtagjuk ápolásában, támogatásában vállalnak nagyobb szerepet. Ebben a nehéz élethelyzetben évente négy hét fizetett extra szabadságot biztosítanak az érintett kollégák számára.

 

Return to Work: Kívülről is várják a visszatérő szülőket

A Morgan Stanley nemcsak saját munkatársait támogatja, de nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy kívülről is a céghez vonzzon a munkapiacról hosszabb időre kieső szakembereket. A „Return To Work – Lendüljön Újra Munkába” program keretében olyan kollégákat keres, akik legalább 2 éves kihagyás után szeretnének újra munkába állni.  A programra nagy érdeklődés mutatkozik, a jelentkezők száma tavaly például 100 felett volt. „A 16 hetes, fizetéssel járó program módot ad a munkába való visszarázódásra és a szakmai önbizalom visszaszerzésére. Újrakezdőink megismerhetik a vállalatot, mi pedig őket. A résztvevőket a munka mellett számos fejlesztési lehetőséggel is támogatjuk, ilyen például a hatékony időgazdálkodásra vagy a prezentációs készségekre fókuszáló képzés. Ezen felül hetente kétszer angol oktatáson is részt vesznek. A résztvevők folyamatos visszajelzést kapnak vezetőiktől és személyes mentoraiktól is, akik akár szakmai, akár személyes jellegű kérdésekben is segítséget nyújtanak” – mondta el a programról Fremda Balázs, a Morgan Stanley budapesti irodájának HR igazgatója. A következő program 2023 márciusában indul, amelyre az idei év októberétől lehet majd jelentkezni az alábbi oldalon: https://www.morganstanley.com/people-opportunities/return-to-work

 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09