5 milliárddal nagyobb árbevételt vár 2021-22-es üzleti évére a Delta Technologies Nyrt.
A Budapesti Értéktőzsdéhez ma eljuttatott kibocsátói közleményében a Delta Technologies Nyrt. arról számolt be, hogy a cég 17,2 milliárd forintról 22-26 milliárd forintra emelte éves árbevételi várakozásait.
Legalább 22 milliárd forintos éves árbevételt vár 2022. június 30-án záródó üzleti évére a Delta Technologies Nyrt. igazgatósága, ugyanakkor ez a szám akár 26 milliárdra is nőhet, ha még ebben az időszakban teljesítésre és kiszámlázásra kerülnek a nemrégiben elnyert közbeszerzési és egyéb nagy vevői rendelések.
Természetesen a megugró árbevétellel párhuzamosan a nettó eredmény tekintetében is javulást prognosztizál a Delta, noha féléves gyorsjelentésben még 323 millió forintos veszteségről kellett számot adni. A nettó eredmény az üzleti év végével már pozitívba fordulhat: legalább 720 millió forintos, de akár 1,030 milliárd forintos célkitűzés is teljesülhet.
Ez a frissen meghirdetett, csoportszintű árbevételi célsáv a bázisra vetítve 28-51 százalékkal magasabb, mint a korábbi 17,2 milliárd forintos várakozás, melyet még 2020 nyarán fogalmazott meg a 2021-22-es üzleti évre vonatkozóan a cég vezetése. Az új célszámok azt is jelentik, hogy a korábban vázolt növekedési stratégiában csak 2024-25-re tervezett éves árbevétel már a most végződő 2021-22-es üzleti évben teljesülhet. Arról azonban, hogy a több évre előre tekintő célszámokat módosítsák-e felfele, és milyen mértékben, egyelőre nem döntött a társaság. Ezt attól teszik függővé, hogy a jelenlegi bizonytalansági tényezők – az orosz-ukrán háború, az inflációs folyamatok, a gazdasági növekedést befolyásoló egyéb faktorok – előre jelezhetősége hogyan alakul.
Kapcsolódó cikkek
- Elismert szakemberekkel újította meg menedzsmentjét a Unisys
- A Magyar Telekom 2022. első negyedéves eredményei
- 20 éves a Wagner Solar
- A Bosch eurómilliárdokat fordít a klímasemleges technológiákra
- A Schneider Electric lett a Jövő vállalata!
- Közel két és fél milliárdért kaphatnak új laptopokat az általános iskolások és tanáraik
- A Seco Zöld Alapja már több mint egy évtizede ér el fenntarthatósági célokat
- A DACHSER először érte el a 7 milliárdos árbevételt
- Fokozza a termelést a Skeleton
- A Microsofttól igazolt új kereskedelmi és marketingigazgatót a ViVeTech
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.