A magyar startupok is szívesen használják ugródeszkának Bécset
Az osztrák főváros 2014-ben indította el nemzetközi startupoknak szóló csomagját, a Vienna Startup Package-et. Azóta 104 országból csaknem 1.400 vállalkozás jelentkezett a programba. Magyarországról eddig 53 cég pályázott, amivel az első tíz ország között van.
A koronavírus-járvány ellenére is töretlen népszerűségnek örvendett 2021-ben a Vienna Startup Package, 37 országból 118 vállalkozás jelentkezett rá. A programot azért dolgozta ki az osztrák főváros, hogy a világ különböző pontjairól érkező startupok megismerhessék a bécsi startup ökoszisztémát és az osztrák főváros előnyeit mint gazdasági telephely. A program 2014-es elindítása óta 104 országból 1.381 vállalkozás jelentkezett rá, legtöbben Nagy-Britanniából (103), Romániából (68) és Izraelből (61). Népszerű a program a délkelet- és keleteurópai országok körében is, az elmúlt nyolc év során ebből a régióból 449 startup pályázott. A Vienna Startup Package sok magyar vállalkozást is vonz, 2014 óta 53 startup jelentkezett rá, amivel Magyarország az első tíz ország között van.
Míg a programot lebonyolító Bécsi Gazdasági Ügynökség eddig 10-10 kiválasztott jelentkezőt fogadott tavasszal illetve ősszel, tavaly újítottak, és egyszerre hívták meg a 20 nyertes pályázót. Méghozzá tavasszal, az első alkalommal megrendezett ViennaUP startup fesztivállal egy időben. A fesztivál annyira sikeresnek bizonyult, hogy 60 országból 25 ezren vettek rajta részt és ezzel egyből Európa legnagyobb digitális startup rendezvénye lett.
2021 tavasza újabb mérföldkövet hozott az osztrák főváros startup világának: a Bitpanda és a GoStudent ekkor váltak unikornis startuppá, vagyis ekkor haladta meg értékük az 1 milliárd dollárt. A Bécsi Gazdasági Ügynökség ősszel megkezdte az együttműködést a Dealroommal, amely Európa vezető adatplatformja, ha startupokról és feltörekvő cégekről van szó. Ezzel a lépéssel tovább növelték a bécsi startup szcéna láthatóságát a világban.
A Bécsi Gazdasági Ügynökség természetesen idén is meghirdette a Vienna Startup Package-et és lesz megint ViennaUP startup fesztivál is.
Kapcsolódó cikkek
- Budapestről a Szilícium-völgyig jutott az új siker-startup
- A jövő autóipari innovációját fejleszti a Széchenyi István Egyetemről indult startup
- Nagy szükség van a női vállalkozókra az egészségügyi innovációban
- 1 milliós dolláros fődíj a budapesti startup versenyen
- Minden kezdet nehéz: a TOP 5 leggyakoribb akadály, amivel a kezdő vállalkozások szembesülnek
- Startupok a klímasemlegességért
- Feltörekvő startupok arattak diadalt az EIT Jumpstarter döntőjében
- Kiváló ötletekkel indult az ország egyik leginnovatívabb startup versenye
- Négy korai fázisú vállalkozással bővül várhatóan az OXO csoport portfóliója
- Egyszerű ötletek taroltak a RESTART2021-en
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.