Kiválasztották az ABB egyetemi női mentorprogramjának idei résztvevőit
Az ABB évről évre sikeres és népszerű női mentorprogramjának célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területen, illetve lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.
• Az ABB Kft. kiválasztotta az immár hetedik éve meghirdetett női mentorprogramjának öt résztvevőjét.
• A 2022 januárjától induló, öt hónapos „Sustainable Talent Program for women in engineering” - elnevezésű programot a vállalat műszaki területeken tanuló női egyetemi és főiskolai hallgatók számára hozta létre.
A női mentorprogramra kiírt pályázaton indulók közül öt női végzős műszaki felsőoktatási hallgatót választottak ki az energetika és automatizálás területéről. A programban Giczi Alexandra és Hernádi Kata a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mechatronikai mérnök hallgatói, Nagy Daniella villamosmérnök és Nagy Viktória mérnökinformatikus hallgatók az Óbudai Egyetemről, illetve Varga Virág a Széchenyi István Egyetem mechatronikai mérnök hallgatója vesznek majd részt.
Az ABB szakemberei a beadott pályázatok értékelésénél figyelembe vették a jelentkezők motiváltságát, szakmai rátermettségét, valamint minimum középfokú aktív angol nyelvtudását (szóban és írásban egyaránt), valamint a benyújtott pályázat formai áttekinthetőségét szerkezet, design, stílus, nyelvhelyesség szempontjából. A pályázat elbírálásánál előnyt jelentett a korábbi tanulmányi versenyeken elért eredmény, és a felsőoktatási szakmai tevékenységben való részvétel.
A mentorprogram-pályázat nyertesei dedikált mentorokat kapnak a cég vezetői és szakemberei személyében, akikkel a félév során 5 alkalommal (személyes és/vagy online) konzultáción vehetnek részt. A nyertesek betekintést nyerhetnek a cég mindennapjaiba, megismerkedhetnek a mérnök szakmák sokszínűségével, találkozhatnak az ABB női vezetőivel, a HR szakemberektől személyes konzultáció keretében tanácsot kaphatnak a későbbi elhelyezkedéshez, vagy akár gyakornokként aktívan részt vehetnek a munkában. Emellett megismerhetik, hogy milyen különböző életpálya modellek léteznek a műszaki területen.
“Női mentori programunkkal azt szeretnénk elősegíteni, hogy a műszaki pálya iránt érdeklődő nők bízzanak magukban, és maradjanak a választott mérnöki pályán: vállalatunknál ehhez konkrét lehetőségeket és életpálya modelleket kínálunk. Szeretnénk tovább erősíteni az ABB együttműködését a hazai műszaki felsőoktatási intézményekkel, és hozzájárulni a műszaki végzettségű szakemberek magas szintű gyakorlati képzéséhez” – mondta Szilvási Krisztina, az ABB Kft. kommunikációs vezetője.
Kapcsolódó cikkek
- „A technológia segítségével jobb örökséget fogunk hagyni a jövő nemzedékének”
- Az ABB piacra dobja a FusionAir Smart Sensort, az első érintésmentes, intelligens érzékelőt
- Virtuális látogatás az ABB Distribution Solutions brnói gyárában
- Az ABB és a HASCO előmozdítja az intelligens gyártást a kínai autóiparban
- ABB okosotthon vezérlés egy különleges passzívházban
- Az új ABB OmniCore robotvezérlők gyorsabb és energiahatékonyabb gyártást kínálnak
- A gépjárműgyártásnak igazodnia kell a gyorsan változó és sokszínű hajtáslánc-mixhez
- Már a Mikulás is elektromos hajtású járművel közlekedik!
- Gyors és felhasználóbarát töltés az ABB megoldásával
- Környezetbarát és hatékony üzemeltetés ABB KNX-technológiával
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.