A Samsung a CES 2022 kiállításon mutatta be a jövőképét

forrás: Prím Online, 2022. január 6. 14:58

A Samsung a CES 2022 rendezvényen mutatta be „Együtt a holnapért” jövőképét. Beszédében Jong-Hee (JH) Han, a Samsung alelnöke, vezérigazgatója és az eszközélményért felelős részleg vezetője hangsúlyozta a vállalat a felhasználók változó életmódjához alkalmazkodó, személyre szabható élményekkel, valamint a társadalomra és a bolygóra pozitív hatással bíró innovációkkal vállalt szerepét az összetartozás egy új korszakában.

Az „Együtt a holnapért” jövőkép a bolygót érintő pozitív változások elősegítésére és az ezt támogató együttműködésekre ösztönöz. Az alelnök beszédében rámutatott, hogy a Samsung hogyan kívánja megvalósítani elképzelését egy sor fenntarthatósági kezdeményezés, céltudatos partnerség, valamint testreszabható és csatlakoztatott technológiák bevezetésével.

 

„Külön öröm számomra, hogy a jelenlévők első kézből értesülhetnek a bolygót érintő pozitív változásokat elősegítő elképzeléseinkről és bepillantást nyerhetnek a jövőt formáló kezdeményezéseink és technológiáink működésébe – mondta el Han. – Fejlesztéseink hozzájárulnak egy fenntarthatóbb életmód kialakításához.”

 

Együtt a fenntartható jövőért 

A Samsung jövőképe a „mindennapi fenntarthatóságra” épül, amely arra ösztönzi a vállalatot, hogy minden tevékenységének középpontjába a fenntarthatóságot helyezze. A gyakorlatban ez a környezetre alacsony hatással bíró gyártástechnológiát, kisebb ökológiai lábnyomot eredményező csomagolást és még inkább fenntartható felhasználói élményt jelent, az életciklus végén a termékek megsemmisítésénél pedig még felelősségteljesebben jár el a vállalat.

 

A Samsung a gyártási ciklus során keletkezett szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére tett erőfeszítései a Carbon Trust, a világ vezető karbonlábnyom-vizsgáló hatóságának elismerését is kivívták. Tavaly a vállalat Carbon Trust tanúsítvánnyal rendelkező memóriachipjei közel 700.000 tonnával csökkentették a szén-dioxid-kibocsátást.

 

A Samsung ezen a területen tett erőfeszítései jóval túlmutatnak a félvezetőkön, és magukba foglalják az újrahasznosított anyagok alkalmazásának kiterjesztését is. Annak érdekében, hogy a mindennapi fenntarthatóságot a lehető legtöbb termékébe elhozza, a Samsung Vizuális kijelző üzletága harmincszor több újrahasznosított műanyag felhasználását tervezi, mint 2021-ben, valamint a tervek szerint a következő három évben az újrahasznosított anyagok használatát kiterjeszti az összes mobiltermékre és háztartási készülékre.

 

2021-ben minden Samsung TV csomagolása tartalmazott újrahasznosított anyagokat. A vállalat idén ezek használatát a készülékek belső csomagolására is kiterjeszti, ilyen jellegű anyagok kerülnek a hungarocell és a dobozokat rögzítő elemekbe, valamint a műanyag zacskóba. A vállalat emellett bejelentette díjnyertes ökocsomagolás programjának nemzetközi kiterjesztését. A kartondobozokat macskaházakká, asztalkákká és egyéb hasznos bútorokká alakító program bővítése olyan háztartási gépek csomagolását is magában foglalja majd, mint a porszívók, a mikrohullámú sütők, vagy éppen a légtisztítók.

 

 

A fenntarthatóság nem pusztán a vállalat termékeiben, hanem azok használati módjában is megjelenik. Az ilyen lehetőségek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a felhasználók képesek legyenek csökkenteni ökológiai lábnyomukat, és együtt pozitív változásokat érhessenek el egy jobb holnapért. A vállalat figyelemreméltó fejlesztéseket vezetett be a Samsung első napelemes távirányítójában, amely a beépített napelemnek köszönhetően akár egész nap tölthető, így csökkentheti az elektronikai hulladék mennyiségét. 

 

A továbbfejlesztett napelemes távirányító olyan eszközök rádiófrekvenciáiból is képes energiát nyerni, mint a Wi-Fi routerek*. „Több Samsung termékhez is jár majd, mint például az új, 2022-es tévékhez és háztartási készülékekhez, amelynek köszönhetően több mint 200 millióval kevesebb elem kerülhet a hulladéklerakókba**. Ha sorba rendeznénk ezeket, a sor Las Vegastól Dél-Koreáig érne.” – mondta Han.

A Samsung célja, hogy 2025-re minden tévéje és telefontöltője közel nulla készenléti fogyasztás mellett üzemelhessen, így a termékek használaton kívül szinte egyáltalán nem fogyasztanak majd energiát.

 

Az e-hulladék szintén nagy kihívást jelent az elektronikai ipar számára, ezért a Samsung is hozzájárul ennek csökkentéséhez és 2009 óta több mint ötmillió tonna e-hulladékot gyűjtött össze. A mobiltermékek esetében a Samsung tavaly elindította a Galaxy a bolygóért fenntarthatósági platformot, amely hozzájárul a kézzelfogható éghajlatvédelmi intézkedések megvalósításához és az eszközök környezeti lábnyomának minimalizálásához az életciklusuk során.

 

 

„Ezek nagyon fontos lépések – mondta Han. – Egyedül azonban nem tudjuk elérni a céljainkat. Hiszünk abban, hogy az innováció és az együttműködés kulcsfontosságú az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.” Ezt szem előtt tartva a Samsung nyílt forráskódúvá alakítja környezettudatos technológiáit, mint például a napelemes távirányítót, hogy azokat mások is felhasználhassák új készülékeikhez.

 

Azáltal, hogy a Samsung ezeket a technológiákat nyíltan elérhetővé teszi, igazolja az iparágakon átívelő elköteleződését az innováció és a mindennapi fenntarthatóság mellett. A Samsung a Patagoniával való együttműködése bizonyítja, hogy a különböző iparágakban működő vállalatok összefogása milyen különleges megoldásokhoz vezethet a környezetvédelmi problémák megoldásában. A két vállalat közös innovációja lehetővé teszi, hogy a Samsung mosógépek minimálisra csökkentsék a mikroműanyagok vízbe kerülését a mosási ciklusok során, ezzel is segíti a műanyagszennyezés csökkentését.

 

„Ez egy komoly kihívás, amelyet egyedül nem tudunk megoldani” – mondta Vincent Stanley, a Patagonia vállalati vízióért felelős igazgatója. A Samsung mérnökeinek kemény munkáját és elhivatottságát dicsérve Stanley úgy jellemezte az együttműködést, mint „tökéletes példa egy olyan kooperációra, amelyhez hasonlókra mindannyiunknak szüksége van ahhoz, hogy megfordíthassuk az éghajlatváltozást és helyreállíthassuk a természet egészségét”.

 

„Nagyon örülünk ennek az együttműködésnek, de a munkánk itt nem áll meg” – tette hozzá Han. "Továbbra is folytatjuk az új kooperációk kialakítását, hogy megbirkózzunk a bolygónk előtt álló kihívásokkal."

 

Személyre szabott élmények

A mindennapi fenntarthatóság érdekében tett lépések mellett a Samsung bemutatta különböző technológia fejlesztéseit, amelyek a felhasználók változatos igényeihez kapcsolódnak. Minden ember életstílusa egyedi, az eszközeiket pedig ennek megfelelően szeretnék személyre szabni. A Samsung célja, hogy segítsen újragondolni a felhasználók technológiához való hozzáállását. Az innováció emberközpontú megközelítése a vállalat „Együtt a holnapért!” jövőképének kiemelt eleme.

 

A Samsung által az eseményen bemutatott platformok és kijelzők a „Képernyők mindenkinek!” jövőképet tükrözik, amellyel Han a CES 2020 kiállításra is visszautalt. A The Freestyle egy könnyű, hordozható projektor, amely különleges moziélményt nyújt. Az MI-kompatibilis hangzással, beépített streaming alkalmazásokkal***  és más hasznos Smart TV funkciókkal a The Freestyle szinte bárhol felállítható és akár 100 colos kép kivetítésére is alkalmas.

 

A Samsung Játékközpont egyedülálló, többfunkciós platformot kínál a felhőalapú- és konzolos játékok felfedezésére, amely a vállalat egyes 2022-es Smart TV modelljein és monitorain egyaránt elérhető lesz. Ezek közé tartozik az új, 55 colos, ívelt Odyssey Ark gaming kijelző****  is, amely új szintre emeli a játékélményt. Az Osztott képernyő funkcióval a felhasználók játék közben videóhívást indíthatnak vagy segítő videókat nézhetnek a kijelző egyik felén.  

 

A Samsung Bespoke háztartási eszközei az új megoldásoknak köszönhetően még könnyebben személyre szabhatók, így megkönnyítik a felhasználók számára, hogy otthonaikat egyéni igényeiknek megfelelően alakíthassák ki. A Samsung új készülékeket is bemutatott, köztük a Bespoke JetTM porszívót és a Bespoke mosó- és szárítógépet*****, ezzel a Bespoke sorozat stílusos és hatékony megoldásai már a háztartás szinte minden helyiségében elérhetők.

 

 

A csatlakoztathatóság új korszaka

A közös jövő építésében a személyre szabhatóság és a fenntartható megoldások integrálása mellett a csatlakoztathatóság is fontos szerepet játszik. A Samsung a csatlakoztatható megoldások és a felhasználói élmény új korszakát jelentő együttműködéseket és újgenerációs termékeket mutatott be. 

 

A különböző okoseszközök hatékonyabb összehangolásához a Samsung beépíti a 2022-es tévéibe és Smart Monitoraiba a SmartThings Hub funkciókat. Ezzel a csatlakoztatott élmény szélesebb körben elérhetővé válik.

 

A Samsung célja, hogy az elérhető legteljesebb okosotthon élményt biztosítsa márkától függetlenül, ezért okosotthon-berendezéseket gyártó partnereivel együtt megalapította az Csatlakoztatott Otthon Szövetséget (Home Connectivity Alliance – HCA). A szervezet célja a különböző gyártók készülékei közötti kompatibilitás elősegítése, hogy a felhasználók minél több, biztonságos lehetőség közül választhassanak okosotthonuk tervezésekor. 

 

„Az okosotthon berendezések gyártóinak világszintű szövetségeként a HCA tagjai hisznek benne, hogy a csatlakoztatott ökoszisztémák és a digitális technológia segítségével elegánsabb, személyre szabottabb és még innovatívabb okoseszközöket alkothatnak – mondta el Katherine Shin, a Trane Technologies felhasználói élményért felelős alelnöke. – A Szövetségben örömmel látunk minden olyan gyártót és márkát, akik hasonlóan gondolkoznak az innovációról, a hatékonyságról és az okos technológiák kompatibilitásáról.”

 

A Samsung hangsúlyozta a társadalmi felelősségvállalás iránti elkötelezettséget, amely továbbra is hozzájárul a fejlesztések számos területéhez. Ez nemcsak a vállalat technológiáiban látható, hanem az olyan programokban is, amelyek hozzásegítik a következő generációt ahhoz, hogy saját projektjeiken keresztül megváltoztassák a világot. Az olyan kezdeményezések, mint a Megoldások a holnapért, segítik a fiatalok személyes fejlődését és készségeinek fejlesztését, ezáltal pedig az álmaik megvalósítását is.  

 

„Megtiszteltetés számomra, hogy elmondhatom, a Samsung következő generációt támogató programjai már több mint 21 millió emberhez jutottak el 2012 óta – mondta Han. – Ez lehet az út a jobb holnaphoz, ahol az innovációnak és a változásnak köszönhetően az emberek nem csak az álmaikat válthatják valóra, hanem a közösen megőrizhetjük a bolygónkat, hogy annak csodáit még számos generáció megtapasztalhassa.”

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36