Az oktatás nagyágyúival érkezik Polgár Judit Világsakkfesztiválja

forrás: Prím Online, 2021. október 3. 16:13

Vajon hogyan forradalmasíthatja a sakk az oktatást? Miként küzdhetők le az önértékelésbeli problémák ezzel az ősi játékkal? Mit árul el a pulzusszámuk a játékosokról? A világ minden tájáról érkező gondolkodók efféle kérdéseket járnak körül az október 9-én esedékes Világsakkfesztiválon, ami idén először hibrid formában valósul meg. A rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján újabb világhírű előadókat jelentettek be, akik között Rubik Ernő, a Rubik-kocka feltalálója, valamint Dana Reizniece-Ozola, a FIDE vezérigazgatója is helyet kapott.

Már csak néhány nap, és a Világsakkfesztivál ismét beköltözik a Magyar Nemzeti Galériába, ahol a kreativitás és az innováció témája lesz terítéken. A látogatók többek között megtudhatják, milyen forradalmian új ötleteket és kezdeményezéseket inspirált a sakk a tudomány, az oktatás, a művészet, valamint az üzlet világában. Hogyan nyerhet új értelmet a sakk kedvelői számára a „Ha én rózsa volnék” című dal? A kreativitás egy isteni szikra, vagy sokkal inkább módszertan? Miként befolyásolja pulzusszámuk a sakkozók teljesítményét? Október 9-én mindenre fény derül a téma újító elméinek előadásaiból, melyek online is megtekinthetők lesznek a fesztivál hivatalos oldalán. 

 

Az idei év egyik legnagyobb újítása az Educational Chess Summit konferencia, melynek résztvevői bebizonyítják: a sakknak igenis helye van az osztálytermekben annak képességfejlesztő hatásai miatt. Rita Atkins, brit nagymester gyakorlati példákkal fogja szemléltetni, miként épülhet be a sakk a matematika órákba. Lorena Garcia, oktatáskutató pedig a sakk önbizalomnövelő és szorongásgátló hatásairól igyekszik majd meggyőzni a jelenlévőket. A közönség tanúja lehet egy igen elterjedt mítosz lerombolásának is: Jesper Berger Hall, nemzetközi sakkedző megmutatja, hogy a sakk nemcsak a „csodagyerekek” fejlődését szolgálhatja, hanem a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek tanításában is hatékony eszköznek bizonyulhat. Visszatérő vendégként üdvözölhetjük Fernando Moreno, spanyol pszichológust, aki ezúttal a játék által tanított „életleckéket” tárja a hallgatóság elé. A sakk készségfejlesztő hatásait bemutató előadások mellett levetítik Polgár Judit és Rubik Ernő, a Rubik-kocka feltalálójának beszélgetését is, melyben egy kreatív energiákban gazdag oktatási rendszer képe elevenedik meg.  A konferenciához olyan nagy nevek is csatlakoznak, mint a spanyol sakk szakújságíró Leontxo García, aki Polgár Judittal közösen tölti be a házigazda szerepét, de Dana Reizniece-Ozola, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) vezérigazgatója, Bachar Kouatly, a FIDE alelnöke, valamint Mariya Gabriel, az Európai Bizottság innovációért, kutatásért, kulturális ügyekért, oktatásért és ifjúságért felelős tagja is felszólalnak. Utóbbi a rendezvény fővédnöki feladatait látja majd el. 

 

 

„Évek óta dédelgetem azt az álmot, hogy létrehozok egy fórumot, amely otthont teremt az oktatás és a sakk kapcsolatáról szóló nemzetközi párbeszédeknek, valamint bemutatja, hogy a játék miként épülhet be az iskolai tárgyakba, és hogyan hozhatja felszínre a gyermekek erősségeit. Az Educational Chess Summit egy kulturális utazás is egyben, hiszen jól példázza, mennyire sokféleképpen gondolkodunk erről a világban” – mondta Polgár Judit, a Világsakkfesztivál csütörtöki sajtótájékoztatóján. Hozzátette: „Az idei Világsakkfesztivál történelmi jelentőségűnek ígérkezik, hiszen Budapest még sohasem adott helyet efféle konferenciának.”

 

Az eseményt harmadik éve támogató Morgan Stanley számára szintén kiemelt fontosságú a fiatalok sakkal való megismertetése, hiszen számos kapcsolódási pont van a játék és a természettudományos, technológiai, mérnöki vagy matematikai tudományok gondolkodási megközelítésében. Ezek az ún. STEM gyűjtőfogalom alá tartozó tudományágak kulcsterületeket képviselnek a vállalat budapesti központjában végzett munkában is.

 

„A világ egyik vezető befektetési bankjának egyik legnagyobb informatikai és elemző központját működtetjük Budapesten. Több mint 2500 munkatársunk zöme STEM területről érkezett, ezek a tudományágak illeszkednek leginkább a munkánkhoz, a matematikai modellezéstől a különböző IT feladatokon át a kereskedési algoritmusok fejlesztéséig – mondta el Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője. – Ezért is fontos számunkra a STEM-oktatás támogatása, és ebben játszhat szerepet a sakk. Munkatársaink között számos sakkozó van, köztük 5 nemzetközi mester, és idén már a fesztivál keretében rendezzük meg az irodák közötti bajnokság döntőjét is, amelyre a Morgan Stanley 25 irodájából világszerte több mint 400 munkatárs nevezett. Büszkék vagyunk rá, hogy harmadik alkalommal lehetünk Polgár Judit és a Világsakkfesztivál és partnerei.” 

 

Fogarasi Norbert hozzátette: a nemek közötti esélyegyenlőség a vállalat számára is fontos, nemcsak a munkahelyen, hanem a STEM-oktatásban is: a vállalat – a Nők a Tudományban Egyesülettel közösen – immár negyedik éve tart matematikai és programozó tanfolyamot középiskolás diáklányoknak Smartiz néven.

 

 A Világsakkfesztivál idén átlépi megszokott határait, és az utca emberének is számos meglepetést tartogat. A járókelők a szó szoros értelmében részesei lehetnek Weiler Péter képzőművész sakk inspirálta alkotásának, amely a győzelem érzését jeleníti meg. Mindehhez csak annyit kell tenniük, hogy a Nyugati téren felállított installáció elé állnak, és egy fotóval megörökítik „diadalukat”, amivel  akár értékes nyereményekért is versenybe szállhatnak.

 

____________________

A nagy sakk-kutatás: a többség szerint a sakk pozitív hatással lehet a tanulmányokra és a karrierre

A sakk és az oktatás, azon belül is a STEM-oktatás összefüggéseit boncolgatta a Világsakkfesztivál alkalmából készített online kutatás is. A 650 résztvevő – többségében diákok – válaszai bepillantást nyújtanak a sakk és a STEM-területek kapcsolatába. A válaszadók csaknem fele (45%) például elsősorban azért sakkozik, mert fejleszteni akarja a logikai készségeit, de sokan vannak azok is, akik a kihívás vagy a verseny miatt játszanak. A kitöltők kétharmada szerint a sakk fejleszti a stratégiai gondolkodás képességét, és sokan úgy vélik, a döntéshozatali és mintafelismerési képességet is. Nem meglepő, hogy a többség szerint a sakk jó hatással lehet tanulmányaira, karrierjére. A felmérésből az is kiderült, hogy a résztvevők többsége (72%) szerint a sakkban nincs különbség a férfiak és a nők képességei között.

____________________

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36