A jövő innovátorait hozza Budapestre az idei Világsakkfesztivál

forrás: Prím Online, 2021. szeptember 7. 09:53

A női sakkozók sikereit megzenésítő énekesnő. Egy mérnök, aki „érzelmes” oldaláról is ismeri a sakkot. A kreativitás nagymestere, aki könyvet írt arról, miért lehet jó, ha gépek módjára gondolkodunk. Hogy mi a közös bennük? Október 9-én mindannyian ott lesznek a 2021-es Világsakkfesztiválon, melyet most először hibrid formában valósít meg Polgár Judit, minden idők legeredményesebb női sakkozója. 

Október 9-én vadonatúj formátumban tér vissza a Világsakkfesztivál, amely játékos kihívásokon és előadásokon keresztül mutatja be a sakk mindennapokat átszövő ezer arcát. Az érdeklődők most először offline és online térben is bekapcsolódhatnak a sakk nemzetközi ünnepébe: a helyszíni programoknak a Magyar Nemzeti Galéria ad majd helyet, melyeket akár otthonuk kényelméből is figyelemmel kísérhetnek a játék kedvelői, de a „digitális bennszülöttek” számára is számos agytornát és érdekességet tartogat az esemény virtuális fóruma. A rendezvény fő támogatója harmadik éve a Morgan Stanley, amely idén is interaktív programokkal várja a sakk szerelmeseit: a látogatók reményeink szerint ismét kiállhatnak a vállalatnál dolgozó sakkmesterek ellen, de a kódolás alapjaiba is betekintést nyerhetnek egy játékos helyszíni oktatás keretein belül. 

 

Az idei eseményen a kreativitás és az innováció kapja a főszerepet olyan újító elmék előadásában, akik felhagytak a szokásos sémákkal és újszerű választ adtak a kihívásokra. Noam Manella a „Think Like a Machine” című nagysikerű könyv szerzőjének előadásából például megtudhatjuk, miként ébreszthetjük fel a bennünk szunnyadó kreativitást. Ashwin Subramanian, indiai mérnök pedig egy forradalmian új kísérlet részleteibe kalauzolja el a nagyközönséget: a biofeedback eszközeivel feltárja, mit üzen a sakkozók teste játék közben és hogyan tudják ezeket az apró jelzéseket hasznosítani a felkészülés során. A látogatóknak egy hamisíthatatlan zenei élményben is részük lehet Juga Di Prima, chilei énekesnő jóvoltából, aki a nemi esélyegyenlőség jegyében dolgoz fel közismert dalokat. Nem titkolt célja, hogy legújabb dalsorozatával hírét vigye a női sakkozók teljesítményének, hogy azok legalább akkora figyelmet kapjanak, mint a férfi játékosok sikerei. 

 

 

„A sakk egy országhatárokon átívelő közös nyelv, melyet életkortól, nemtől, foglakozástól és nemzetiségtől függetlenül bárki magáénak érezhet a Világsakkfesztiválon. Ezt mi sem bizonyítja jobban annál, hogy a rendezvény egy nagy mozgalommá nőtte ki magát az évek folyamán, melyhez az élet szinte minden területéről csatlakoztak vendégek és előadók. Ez tette igazán időtállóvá a szlogenünket, miszerint a sakk összeköt minket” – nyilatkozta a Világsakkfesztivál alapítója, Polgár Judit. Hozzátette: a rendezvény idei témája nem is lehetne aktuálisabb, hiszen az elmúlt időszak sokak számára az alkalmazkodás, az útkeresés és az innováció jegyében telt. Ez alól mi sem voltunk kivétel. A kihívásokra való válaszként számos egymást erősítő online és offline eszközzel terjesztettük ki a rendezvény határait, melynek köszönhetően idén közelebb lehetünk egymáshoz mint bármikor. 

 

„Az innovációs képesség és a digitális kompetenciák ma már olyan elvárások, amelyek alapvetően határozzák meg egy vállalat vagy szakember sikerességét. A ma iskolába járó gyermekek számára egyre fontosabbak az alapvető informatikai, programozási ismeretek, amelyekre mai világunk digitális megoldásai épülnek, és amelyek megismeréséhez remek logikai alapot biztosíthat a sakk. A Morgan Stanley eltökélten támogatja, hogy a fiatalok korán elsajátíthassák azokat a természettudományos, technológiai, műszaki és matematikai, egyszóval STEM ismereteket, melyek birtokában könnyedén alkalmazkodhatnak a munkaerőpiac változásaihoz és tehetik magukévá a digitális ismereteket, hogy tudásuk és tehetségük révén a jövő innovátoraivá válhassanak” – mondta el Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti központjának vezetője, aki maga is aktív sakkjátékos és a Magyar Sakkszövetség elnökségi tagja.

 

Már a rendezvény DNS-ében is jelen van az oktatás témája, ami idén az Educational Chess Summit konferenciával teljesedik ki, ahol igazi nagyágyúk osztják meg gondolataikat az oktatás és a sakk kapcsolatáról. Az oktatás jövőjéről szóló szakmai párbeszédek mellett, betekintést nyerhetünk a Polgár Judit Módszerbe is, melynek legújabb elemét, a SakkTesit a rendezvényen mutatják be először. A Magyar Nemzeti Galériába ellátogató gyerekek, szülők és pedagógusok a saját szemükkel győződhetnek meg arról, hogyan lesz egy sakktáblából a hatékony eligazodást, valamint a térben való tájékozódást segítő gyakorlati helyszín, melyet akár élesben is kipróbálhatnak. 

 

Az idei Világsakkfesztivál minden eddiginél interaktívabbnak ígérkezik: a szokásos szimultán partik mellett számos online fejtörővel várják az érdeklődőket, melyek sorát a ChessConnectsUs kihívás nyitja meg szeptemberben. A játék központi eleme egy virtuális sakktábla, amely mögött nap mint nap újabb két játékos sorakozik fel, akik egy-egy lépés után átadják a stafétát a következőnek, egészen addig, amíg véget nem ér a játék. Az érdeklődőknek érdemes lesz ellátogatniuk a kihívásnak helyet adó Chess24.com-ra, ugyanis híres tudósokat, sportolókat, művészeket, sőt politikusokat is elcsíphetnek sakkozás közben és értékes nyereményekért cserébe megtippelhetik, kik, mit lépnek. 

 

* A szervezők az aktuális vírushelyzetnek megfelelően alakítják a rendezvényt, a változtatás jogát ennek jegyében fenntartják.

Kulcsszavak: sakk Világsakkfesztivál

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36