Nemzetközi súlyú és hatású a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja
Gróf Széchényi Ferenc-díjat vehetett át dr. Szauter Ferenc, a győri Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának (JKK) központvezetője, a Közúti és Vasúti Járművek Tanszék docense a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat ünnepi díszközgyűlésén. Az elismerés jelzi azt is, hogy a JKK eredményei országosan is meghatározó kutatóhellyé tették a Széchenyi István Egyetemet az elmúlt évtizedben.
„Mérnöki területen az egyéni teljesítmények rendkívül ritkák, közösen, együttműködve érhetők el eredmények. Ez az elismerés sem csak nekem, hanem az egész egyetemi csapatnak is szól” – mondta kérdésünkre dr. Szauter Ferenc, aki Gróf Széchényi Ferenc-díjat vehetett át a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat győri Esterházy-palotában tartott díszközgyűlésén. A méltatásból is kiderült, hogy régóta, ezer szállal kötődik az egyetemhez: itt szerzett alap- és mesterdiplomát, doktori címet, alapítója volt a SZEnergy hallgatói csapatnak, emellett az intézmény Közúti és Vasúti Járművek Tanszékének oktatója, nemzetközi súlyú és hatású Járműipari Kutatóközpontjának kutatómérnöke, központvezetője. „Tevékenységének eredményei Győr-Moson-Sopron megyét reprezentálják a tudományos életben, a járműipar jövőképét, kutatási értékeit jelenítik meg és gyarapítják” – hangzott el.
Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat elnöke adta át a díjat dr. Szauter Ferencnek. (Fotó: Májer Csaba József)
„Rendkívül büszke vagyok arra, hogy tevékeny szereplője lehetek a 2012-ben létrehozott Járműipari Kutatóközpont munkájának, amelyben az egyetem erősségeire építve, multidiszciplináris módon több tanszék és kar vesz részt. A JKK mérnökcsapata az elektromos hajtások terén mára meghatározó lett az országban, emellett az autonóm járművek területén a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézettel (SZTAKI) együttműködésben mind a földi, mind a légi járművek esetében jelentős kompetenciával rendelkezik. Számos ipari szereplő partnerévé váltunk, vállalatokkal dolgoztunk, dolgozunk együtt kutatás-fejlesztési projektekben, amivel hozzájárulunk a gazdaság versenyképességének növeléséhez. Kiemelkedő lépcsőfokot jelentett, hogy dr. Bokor József professzor úr segítségével megerősödtek akadémiai kapcsolataink, így tudományos szempontból ugyancsak előre tudtunk lépni” – fejtette ki dr. Szauter Ferenc.
A központvezető beszélt arról is, hogy az elmúlt évtizedben az egész Széchenyi István Egyetem, így a JKK infrastruktúrája is hatalmasat fejlődött, nemzetközi színvonalúvá vált, ami nagymértékben segíti a munkájukat.
Dr. Szauter Ferenc a Gróf Széchényi Ferenc-díjjal Széchenyi István győri egyetemen lévő szobránál. (Fotó: Májer Csaba József)
„A beruházásoknak köszönhetően kiváló a laborhátterünk, a környezetérzékelési szenzoroktól a számítási kapacitáson át az elektromos próbapadokig ultramodern hardvereink, szoftvereink és berendezéseink vannak, amelyeket kutatásra és fejlesztésre egyaránt tudunk használni. A kutatói utánpótlás miatt is rendkívül fontos Jedlik Ányos Szakkollégiumunk – amelybe a három hallgatói csapatunk is tartozik – szintén korszerű laborokkal rendelkezik. Emellett egyedülálló módon ki tudtuk terjeszteni infrastruktúránkat Zalaegerszegre, ahol a ZalaZONE-on meglévő telephelyünk mellett az épülő tudományos és innovációs parkban újabb laborjaink és vizsgálóberendezéseink lesznek. További értékes potenciált jelent, hogy csaknem korlátlan hozzáférésünk van az ottani tesztpályához, ami a cégek számára is hasznos, hiszen ezt közös projektek esetén szolgáltatásként tudjuk kínálni” – fogalmazott dr. Szauter Ferenc. Megjegyezte: az eredmények eléréséhez nagy segítséget jelentett az egyetemi vezetés által biztosított támogató légkör, valamint az, hogy a JKK-ban fiatalos, dinamikus csapatban, családias hangulatban végezhetik tevékenységüket.
Kapcsolódó cikkek
- Egyedülálló MBA-képzés indul a győri egyetemen
- A Huawei új technológiájával sokkal gyorsabban juthat el a szélessávú internet minden otthonba
- Az 5G kutatásában működik együtt a Magyar Telekom Csoport és a győri Széchenyi István Egyetem
- Közös képzéseket indít a Széchenyi István Egyetem és a Huawei
- Az adatvédelem és a kiberbiztonság az egyetemek számára is prioritás
- Kezd újraindulni az élet a járműiparban
- Rendhagyóan adta ki a Dr. Magyari Endre-díjakat az NMHH elnöke a Távközlés Világnapján
- Az átalakult hétköznapokra keres innovatív ötleteket a Startup Campus
- 7 egyetemi ötlet kapott 15 millió forintos befektetést a Hiventures-től
- Elindult az innovatív egyetemisták startup képzése
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.