Sietnie kell a napelemekkel, aki nulla forintos villanyszámlát szeretne

forrás: Prím Online, 2021. június 4. 12:41

Egy friss online kutatás szerint az emberek több mint fele gondolja úgy, hogy a napelemekre vonatkozó bruttó elszámolás bevezetését követően is elérhető a nulla forintos villanyszámla, pedig ez a gyakorlatban nem igaz. 

Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. nagykereskedelmi vezetője arról beszélt, ez csak akkor lenne megoldható, ha nagyon nagy mennyiségű energiát tudnánk tárolni, de így extrém módon torzulna a rendszerek megtérülése. A napelemes szaktanácsadó felhívta rá a figyelmet, hogy aki most kerül be a szaldós elszámolásba, az jelen tudásunk szerint 2024 után sem esik ki onnan a városi legendákkal ellentétben.

 

Önerős beruházásoknál 2023. december 31-én, otthonfelújítási támogatás esetén 2021. június 30-án szűnik meg a napelemek által termelt energia szaldós elszámolása, a határidők lejártával így tulajdonképpen megszűnik a nulla forintos villanyszámla lehetősége.

 

Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. nagykereskedelmi vezetője a cég online, több mint 600 fő által kitöltött kutatását elemezve arról beszélt, a legtöbben azt hiszik, hogy a bruttó elszámolás bevezetését követően is elfelejthetik majd egy életre a villanyszámlákat, de ez nincs így.

 

„Elviekben ugyan megoldható lenne akkor, ha el tudnánk nagyon nagy mennyiségű energiát tárolni és túlméreteznénk a napelemes rendszert. Ezzel viszont extrém módon torzulna a beruházás megtérülése és egyáltalán nem lenne rentábilis. Ennek oka, hogy a napelemes rendszerek éves össztermelésének túlnyomó része nyáron keletkezik, amikor a fogyasztás alacsonyabb, télen pedig kevesebbet termel. Így tehát a nyáron megtermelt energiát kellene hónapokkal későbbre raktározni, ami rendkívül drága és helyigényes fejlesztés” – mondta a napelemes szaktanácsadó.

 

 

Most még reális a nulla forintos villanyszámla

A szakember felhívta rá a figyelmet, hogy a szaldós elszámolásnál évente egyszer olvassák le az órákat, a nulladik évben pedig van egy tört időszak. Mivel export-import energiát mér az óra és a szolgáltató ezt a két értéket fordítja egymással szemben, így ki lehet nullázni a villanyszámlát. Megjegyezte: önerőből 2024 előtt kell kiépíteni a rendszert ahhoz, hogy a szolgáltató szaldós elszámolással szerződjön.

 

Mint fogalmazott, ebben az esetben reális is a nulla forintos villanyszámla. Nehezítő tényező ugyanakkor, ha egy újépítésű házról van szó, hiszen annak előre nem lehet ismerni a fogyasztását és rendkívül nehéz is pontosan belőni. Éppen ezért fontos a tervezésnél, hogy a rendszer bővíthető legyen, hogy ha arra a későbbiekben bármilyen okból szükség lenne.

 

„Városi legenda, hogy aki most bekerül a szaldós elszámolásba, az majd 2024-ben kikerül. Jelen tudásunk szerint ez nem igaz, aki erre szerződik, határidő nélkül ez alapján fizet. A négy kilowattnál nagyobb napelemekre ugyan kivethet a szolgáltató úgynevezett teljesítményadót, de ennek értéke jelenleg nulla forint. Ezen változtathatnak a következő években, de nincsen semmilyen előjele” – magyarázta Házi Ádám.

 

A Wagner Solar Hungária Kft. nagykereskedelmi vezetője beszélt arról is, sokáig bonyolult volt a többlettermelést kiszámlázni a szolgáltatónak, 5-10 ezer forintért nem érte meg. Az elmúlt két évben ugyan egyszerűsödött a folyamat, de ezzel együtt szja-köteles maradt.

 

A cégek járhatnak a legjobban

Míg a lakossági rendszereknél 8-10 év a megtérülési idő, és a legtöbben erre tudták is a helyes választ az online kutatásban, addig a cégeknél egy önerős beruházás még ennél is kifizetődőbb.

 

„A fajlagos költség annál jobban csökken, minél nagyobb rendszert csinálunk, ami értelemszerűen az ipari méretű rendszereknél a legalacsonyabb. A vállalatok számára előny az is, hogy vissza tudják igényelni az áfát, eszközöket tudnak amortizálni, így nettóban számolják a bekerülési összeget” – részletezte a szakértő.

 

Házi Ádám végezetül kitért arra is, hogy a kutatás szerint rengeteg a tévhit arról, mikor nem termel energiát a napelem.

 

„Éjszaka természetesen nem termel, ezt a legtöbben helyesen jelölték be, de havazáskor a hóréteg és a napsütés mértékétől függően beindulhat a rendszer. Ha csak egy-két centis a hótakaró, de süt a Nap, akkor a rendszer leolvasztja magáról a csapadékot. Szintén termel ködös időben is, azzal a kivétellel, amennyiben erős tejköd van és be sem tud indulni. Az árnyék szintén befolyásoló tényező lehet, de ha részleges árnyékról beszélünk, még ha kevesebbet is, de termelni fog a napelem” – zárta szavait.

 

Képek: Wagner Solar

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05