A digitalizáció hozza helyzetbe a hazai vállalkozásokat

forrás: Prím Online, 2021. május 16. 13:28

A Vodafone Group megbízásából átfogó tanulmány készült az EU tagországok gazdaságának és társadalmának digitális fejlettségéről. Az eredmények rámutattak: a digitális fejlettség jelentős nemzetgazdasági befolyással bír. A hazai szolgáltatóknak is köszönhetően Magyarország digitális infrastruktúrája Európa élmezőnyéhez tartozik, a vállalkozásoknak azonban csak egy kis része használja ki a digitalizáció nyújtotta előnyöket. Ennek apropóján a Vodafone összegyűjtötte, mely területeken javulhat a hazai vállalkozások hatékonysága és versenyképessége, valamint hol válhatnak eredményesebbé az online tér adta lehetőségek kiaknázásában.

A Vodafone Csoport megbízásából a Deloitte által készített ’Digitalisation: An opportunity for Europe’*  című tanulmány az EU tagországok gazdaságának és társadalmának digitális fejlettségét mérő, úgynevezett DESI mutatót vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a digitalizáció előmozdításával jelentős nemzetgazdasági hatások érhetők el. A 27 EU tagország és az Egyesült Királyság 2014-2019 közötti adatait vizsgáló tanulmány fő megállapítása szerint a DESI**  összpontszám 10%-os növekedése 0,65%-kal növelheti az adott tagország GDP-jét (feltételezve az egyéb változók, mint például a munkaerő, tőke, kormányzati fogyasztás és nemzetgazdasági beruházások állandóságát). Amennyiben pedig 2027-re minden tagország elérné a 90 pontot, az elemzés szerint az EU területén a GPD/fő 7,2%-kal magasabb lenne. Magyarország esetében a 90-es pontszám elérése 11,43%-os GDP növekedést és 12,9%-os termelékenységi növekedést eredményezhetne 2027-re. 

 

Annak ellenére, hogy az ország digitális infrastruktúrája Európa élmezőnyéhez tartozik, a vállalkozásoknak csak egy kis része használja ki a digitalizáció nyújtotta előnyöket. Ezt támasztja alá a 2020-as felmérés is: Magyarország összesítésben a digitális technológiák integráltsága kapcsán mindössze a 26. helyen állt. Ez utóbbi azt mutatja, hogy a vállalatok egyelőre nem aknázzák ki a digitális technológiákban rejlő lehetőségeket, így a terület jelentős fejlődési potenciált jelent mind a vállalkozások termelékenysége, mint a nemzetgazdaság növekedése szempontjából. 

 

A digitális technológiák integrációja területén a Vodafone fontos szerepet játszhat a magyar vállalkozások támogatásában, ezáltal pedig a vonatkozó DESI eredmény javításában. A szolgáltató több olyan szolgáltatást, illetve terméket vezet és vezetett be, melyek segítségével javulhat a vállalatok versenyképessége és hatékonysága, továbbá eredményesebbé válhatnak az online tér adta alábbi lehetőségek kiaknázásában. 

 

 

Big Data

Magyarországon a big data elemzés kihasználtsága elmarad az uniós átlagtól (12,3%), hiszen a nagyvállalatok mindössze 6,1 százaléka használ big data analytics szolgáltatást.  Ezt az eredményt bármely forrásból származó adatelemzés alkalmazása javítani tudja. A big data analytics egyik legfontosabb területe a működési adatok elemzése. 

 

Felhőalapú szolgáltatások

Bár egyre több magyarországi vállalkozás migrálja adatait felhőalapú tárhelyre (a vállalkozások 11,5%-a használja ezt a működési modellt, szemben az EU 17,8%-os átlagával), sok kisebb vállalat nem él ezen szolgáltatások előnyeivel.

 

 

Közösségi média és e-kereskedelem

A magyar vállalatok hatalmas fejlődési potenciállal rendelkeznek e területeken. Itthon a vállalkozások mindössze 11,8%-a van jelen közösségi média felületeken (legalább kettőn, ez az európai vállalkozások esetében 25,2%). A KKV-k csupán 12,5%-a értékesít online, és kevesebb mint 6% teszi ezt nemzetközileg (ugyanezek a számok EU-szinten: 17,5%, illetve 8,5%). Az e-kereskedelem aránya a teljes forgalomhoz viszonyítva szintén alacsony (10,9% Magyarországon, 11,1% az EU-ban).

 

„Átfogó digitális szolgáltatásokat kínálunk a magyarországi vállalkozások számára, így minden adott ahhoz, hogy segíteni tudjunk azon megoldások beazonosításában, amelyek lehetővé teszik számukra a hosszú távon is növekedést biztosító digitális átalakulást. Ugyanakkor azt látjuk, hogy nem minden esetben ismerik fel a digitalizáció fontosságát. Ahogy arra a világjárvány is rámutatott, az ország – és ezen belül is a vállalkozások – működésének, versenyképességének szempontjából a rugalmasság és az alkalmazkodási készség elsődleges fontosságú, melynek feltételeit számos esetben a digitalizáció teremti meg. A Vodafone célja, hogy infrastruktúrájával, termékeivel és szolgáltatásaival hosszú távon támogassa Magyarország digitalizációs törekvéseit, hozzájárulva a gazdaság újraindításához és a vállalkozások sikerességéhez” – mondta Dobó Mátyás, a Vodafone Magyarország Vállalati Szolgáltatások Üzletág Vezérigazgató-helyettese.

 

______________

*  A teljes tanulmány ide kattintva érhető el 

**  Az Európai Bizottság 2014 óta a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutatóról (DESI) szóló jelentésekkel követi nyomon a tagállamok digitális fejlődését. A DESI jelentések tartalmaznak mind országismertetőket, mind tematikus fejezeteket. Ezen felül az egyes tagállami jelentéseket részletes távközlési fejezet egészíti ki. További információ a DESI honlapján.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36