A Xiaomi belép az elektromos járművek piacára
A Xiaomi Corporation bejelentette okos elektromos jármű iparágának elindítását a hongkongi tőzsdén (HKEX). Lei Jun, a Xiaomi alapítója, elnöke és vezérigazgatója a bejelentés alkalmával elmondta, hogy az üzletág egy 100%-ban a Xiaomi tulajdonában lévő, másfél milliárd amerikai dollár befektetésével indított leányvállalat égisze alatt fog működni. A következő 10 év során a Xiaomi nagyjából további 10 milliárd amerikai dollár befektetését tervezi. Lei Jun lesz az okos elektromos járművek üzletág vezérigazgatója is.
„A döntést a Xiaomi partnereivel folytatott számos egyeztetést követően hoztuk meg, amire egy teljesen új terület felfedezéseként tekintünk” – nyilatkozta Lei Jun. Mint mondta, figyelemmel kísérte a Xiaomi vezetői gárdáját a döntéshozatal során, az elektromos járművek piacát vizsgáló, szigorú és minden részletre kiterjedő kutatásaikat az elmúlt 75 nap során, a 85 megbeszélés több mint 200 iparági szakértővel, négy belső vezetői tanácskozást és két board meetinget, amelyek elvezettek a döntéshez. A Xiaomi rajongók töretlen támogatása és a Xiaomi értékeibe vetett bizalma szintén segítették a vállalatot a döntés meghozatalában.
A Xiaomi ereje teljében van, stabil alappal rendelkezik ahhoz, hogy egy új területen, az elektromos járművek területén megvesse a lábát. A kiélezett globális okostelefon versenyben mára a Xiaomi kifejlesztette azt a képességet, amivel bámulatos termékek megalkotására képes. Kutató-fejlesztő részlege több mint 10 000 jól képzett szakembert foglalkoztat, felépítette az IoT eszközök minden eddiginél szélesebb hálózatát, és Xiaomi rajongók hadának támogatását élvezi világszerte. 2020 végén a vállalat 16 milliárd amerikai dollárnak megfelelő készpénztartalékkal rendelkezett.
A 2010-ben alapított Xiaomi a szünet nélküli innováció elkötelezettje, folyamatos termékdiverzifikációra törekszik. Az évek során számos díjnyertes terméket, többek között okostelefonokat és AIoT eszközöket mutatott be. 2020-ra a Xiaomi lett a világ harmadik legnagyobb mobiltelefongyártója. 2020 negyedik negyedévére a Xiaomi AIoT ökoszisztémájához csatlakoztatott eszközök száma (az okostelefonokat és laptopokat nem számítva) elérte a 325 milliót, aminek köszönhetően a világ egyik legnagyobb fogyasztói IoT platformjává vált.
Az elektromos járművek piacára való belépés bejelentése új korszakot indít a Xiaomi fejlődésében, ami egyértelmű új stratégiai szemléletet vetít a világ elé. A „Smartphone x AIoT” alapstratégia ilyen lendületű megvalósításával a Xiaomi nem csupán szélesíti lehetőségeit az okostelefonok innovációja terén, de az AIoT használatával megvalósuló új smart living koncepcióját is rendszerszinten támogatja azzal, hogy átfogó, kényelmes és különleges élményekkel gazdagítja a felhasználói életét.
Fotó: xiaomilife.hu
Kapcsolódó cikkek
- A Xiaomi ünnepe: Mi Fan Festival 2021
- Itt a Xiaomi első összehajtható okostelefonja, a Mi MIX FOLD
- Az ABB és az AWS a teljesen elektromos jövő felé kormányozza a járműflottákat
- Megérkeztek a Xiaomi legújabb termékei!
- Árbevételben és nyereségességben is nagyot erősödött 2020-ban a Xiaomi
- Megérkezett a Redmi Note 10 széria!
- Megnyitottak a Xiaomi bemutatótermek a BAUHAUS szakáruházaiban
- Villanyautókkal elérhető lenne az uniós klímacél
- Xiaomi okosotthon-bemutató terek nyílnak a BAUHAUS hazai szakáruházaiban
- Vezető helyen a Xiaomi Közép-Kelet-Európában az okostelefonok piacán
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.