Egy fenntarthatóbb digitális világ segíthet elkerülni a mostanihoz hasonló kríziseket

forrás: Prím Online, 2021. február 3. 10:55

A koronavírus-járvány szinte minden szinten próbára tette a világ társadalmainak életét, hiszen egyik pillanatról a másikra változott meg a mindennapi életünk: a közösségi érintkezés lehetőségei, a munkahelyek és az oktatás működése, a munkahelyek száma és az egészségügyi rendszerek stabilitása. 

Az országok működéséhez egyik napról a másikra kellett átállniuk az embereknek egy digitálisabb működésre. Mostanra a világ nagy része többé-kevésbé megtanult a járványhelyzettel együtt élni, a pandémia lecsengése után pedig elkezdődhet majd az újraépítkezés. A kérdés azonban az, hogy a járvány után az országok és a vállalatok visszatérnek a régi berendezkedéshez és szabályokhoz, vagy kialakítanak egy tudatosabb világrendet. A kutatások szerint a járvány utáni válságból való kilábaláshoz a fenntarthatóság és a digitalizáció lehet a kulcs.

 

A szakemberek előrejelzései szerint hosszú távon a társadalmak feladata lesz, hogy felkészüljenek a koronavírushoz hasonló krízisekre, hiszen a környezetkárosodás és az éghajlatváltozás miatt várhatóan gyakoribbá és súlyosabbá válnak a hasonló sokkhatások. Az ilyen kihívásokkal közösségként úgy küzdhetünk meg, ha az egyéni és vállalati szintű döntéseink támogatják egy kiszámíthatóbb, fenntarthatóbb jövő építését: a koronavírus a rombolással most egy új lehetőséget és utat adott arra, hogy az országok fenntartható módon építsék vissza az életüket.

 

Az Európai Bizottság egyértelműen megfogalmazta, hogy a közös cél egy zöld, digitális és alkalmazkodóképes Európa létrehozása. A szervezet a környezetvédelmi és éghajlat-politikai megfontolásokat helyezve a középpontba már korábban javaslatot tett az az The European Green Deal-ben egy hosszú távú fenntarthatósági átállásra. Ez az átállás azért is fontos, mert az European Environment Agency Healthy environment, healthy  lives (Egészséges környezet, egészséges élet) című jelentése szerint Európában nyolcból egy haláleset a rossz minőségű környezetnek tulajdonítható. 

 

 

A környezet életminőségre gyakorolt hatása mellett pedig a befektetői hozzáállás is azt mutatja, hogy a befektetők egyre inkább a fenntartható beruházásokra helyezik a hangsúlyt. Az egyik legjobb példája ennek a Blackrock, a világ legnagyobb alapkezelője, amely igazgatója, Larry Fink azt mondta, „a klímaváltozás a vállalatok hosszútávú stratégiájában meghatározó tényező. A tudatosság gyorsan változik, és úgy vélem, a pénzügyek fundamentális újratervezésének szélén állunk”. 

 

„A fenntarthatósági stratégia a közeljövőben a vállalatok életének is szerves részévé kell válnia, amelyet egy digitális stratégiának kell támogatnia. A digitalizáció adja meg azt a reakciókészséget és információs adatgyűjtési lehetőséget, mellyel lokális vagy globális válságokban tudunk alkalmazkodni a környezeti változásokhoz, a fenntarthatóság pedig megadja a hosszú távú strukturális újragondolás lehetőségét a begyűjtött adatok alapján. Ha értjük, hogy mi történik körülöttünk és tudjuk azt is, hogy merre kell haladnunk, akkor tudunk megfelelő döntéseket hozni az életünkben és a szervezeteinkben” – mondta Szücs-Winkler Róbert, a denxpert EHS&S software Kft. vezetője.

 

Ám a fenntarthatósági és digitális stratégiát megalkotni és implementálni egy vállalat életébe nem mindig egyszerű feladat, a cégek könnyen elveszettnek érezhetik magukat a nemzetközi és a hazai szabályok útvesztőjében. Magyarországon a magyar tulajdonban lévő denxpert EHS&S software Kft. célja, hogy segítsen a vállalatoknak kiigazodni ebben a labirintusban.

 

„A denxpert EHS&S software Kft.-nél az a célunk, hogy az adminisztratív terhek csökkentésével és a megfelelő információ megfelelő helyre juttatásával segítsünk a vállalatoknak a versenyképességük növelésében, valamint, hogy mindenkinek elérhető áron magas minőségű szoftvereket biztosítsunk a környezet-munkavédelem és a fenntarthatóság területén. A mostani megoldások a nemzetközi piacon drágák és lassan bevezethetőek, így a mai gyors világban már nem versenyképesek és a jövőben a fenntarthatósági teljesítmény lesz a piacképesség egyik legnagyobb mozgatórugója. Hiszünk abban, hogy felelős döntéseket csak megfelelő adatokkal és folyamatokkal tudnak a cégek meghozni és célunk, hogy ezt mindenkinek elérhetővé tegyük a következő években” – tette hozzá Szücs-Winkler Róbert.

 

A hazai piacon piacvezető denxpert EHS&S software Kft. nemzetközi terjeszkedésbe kezdett, amikor felismerte, a jelen válság mekkora igényt teremtett nemzetközi szinten a megoldásaikra.  A vállalatnak egy éve csak a környező országokban voltak ügyfelei, de mára Indiától Franciaországig használják szoftvereiket, és az amerikai kontinensen is több potenciális ügyféllel tárgyalnak.  A denxpert EHS&S software Kft. ügyfele a legnagyobb hazai cégek közül például a MOL, az Elmű, a Telekom és az E.ON is, nemzetközi szinten pedig a Coca Cola és a Bosch referenciáival is büszkélkedhet a vállalat. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09