SzínházTV: több mint 8 ezer néző egy hónap alatt – jön a karácsonyi évad!

forrás: Prím Online, 2020. december 17. 11:10

Múlt szombaton volt egy hónapja, hogy elindult a streaming piacon egyedülálló SzínházTV. Az alapítók szerint - bár egyértelmű, hogy az online élmény nem lehet egyenértékű egy színházban nézett előadással - a járvány után is van létjogosultsága az online színháznak. A szervezők bíznak abban, hogy lesz igény a szolgáltatásra, hiszen az eredeti ötlet arra épült, hogy azok se maradjanak le a legjelesebb színházak előadásairól, akiknek a koronavírus előtti időszakban sem volt lehetőségük a helyszínen megnézni azokat. A közvetítés hátteréül szolgáló technológia az IBM hazai fejlesztő központjából érkezett.

Részint véletlen egybeesés a SzínházTV indulása és a koronavírus-járvány, ugyanis már több mint 6 éve megszületett az ötlet, és mint sok vállalatnál, a járvány a SzínházTV esetében is felgyorsította a megvalósítást. „Valójában a koronavírus csak egy újabb lökést adott az amúgy is már célszalag előtt lévő projektnek, hiszen számítottunk arra, hogy a kényszerű otthonmaradás ideje alatt is igénylik az emberek a színházi előadásokat.” – mondta Radnai Márk, az ötletgazda. Egy hónappal az indulás után az eredményeket nézve beigazolódott az ötlet létjogosultsága: 4 előadás, több mint 8000 megtekintés, világszerte több mint 20 országból. 

 

Az első négy közvetített előadás, az Egy őrült naplója Orlai Produkciós Irodától, a Füge Produkciótól és a Katona József Színháztól, A csemege pultos naplója az Orlai Produkciós Irodától és a Füge Produkciótól, a New York-i komédia a Centrál Színháztól, és a Hatan pizsamában a Játékszíntől, hatalmas sikerrel indította útjára a SzínházTV-t. A legnézettebb közvetítés Puskás Tamás rendezésében, Básti Juli, Nagy-Kálózy Eszter, Puskás Tamás és Rudolf Péter főszereplésével „kamerára vitt” New York-i komédia volt a Centrál Színház produkciójában. A múlt hétvégén két újabb premierrel gazdagodott a SzínházTV, a Katona József Színház Jeanne d’Arc előadása, illetve az Orlai Produkciós Iroda és a Füge Produkció Egyasszony előadása került közvetítésre.

 

A SzínházTV sikere nagyban függ a technológiai háttértől is: „A színházi előadásokhoz hasonló komoly munka kell a technológiai háttér megteremtéséhez is. Ebben partnerünk az IBM Budapest Lab/Watson Media, akinek köszönhetően 4K HD minőségben élvezhetők otthonról az élő online előadások.” – teszi hozzá Radnai Márk. Kereskényi Balázs, az IBM Budapest Lab vezetője a közös munka kapcsán elmondta: „A digitalizáció minden iparágban felgyorsul a járvány miatt, és ez alól a művészetek és a szórakoztatóipar sem kivétel. Az IBM Video Streaming használatával a Szinhaztv.com egyfajta »színházi hub«-ként működhet, és Budapestről az egész világot behálózva tud különféle színdarabokat az otthonokba vinni. Örömmel csatlakoztunk a SzínházTV-hez és büszkék vagyunk rá, hogy hozzájárulhattunk az online kultúrafogyasztás elterjesztéséhez. A siker mintapélda arra, hogy nem csupán a szlogenek szintjén igaz, hogy a digitalizáció és az új technológiai megoldások képesek lehetnek szinte minden területen alternatívát mutatni és segíteni a járvány okozta kihívások áthidalásában.”

 

 

Jön a Karácsonyi előadás szezon gyerek és felnőttdarabokkal és ajándékjeggyel is készülnek az ünnepekre!  

 

Karácsonyi időszakra új előadásokkal készülnek a szervezők és december 14-től már elérhető a SzínházTV Ajándékjegy opciója, mellyel a nézők szeretteiket lephetik meg. Újra műsorra kerül az Egy őrült naplója, de a Second life avagy kétéletem, a Párterápia, a Hernádi pont, a Bocs, félrement és a Hogy szeret a másik című Orlai és Füge produkciók is az ünnepek alatt debütálnak a SzínházTV műsorában. Karácsonykor a legkisebbeknek elhozzák a Budaörsi Latinovits Színház A négyszögletű kerek erdő című előadását. A Játékszíntől a Szőke ciklon és a Budaörsi Latinovits Színháztól a Figaro házassága gondoskodnak majd a felhőtlen szórakozásról. Szintén Budaörsről érkezik az év utolsó napjaiban Thomas Vinterberg, Mogens Rukov és Bo Hansen dogma-filmje alapján készült Születésnap című komolyabb hangvételű darab is.

 

SzínházTV – előadás kulisszatitkokkal

A SzínházTV teljes körű szolgáltatást nyújt nézői számára. A kiemelkedő minőségű előadások közvetítése mellett backstage videókkal és személyes hangvételű interjúkkal is rendszeresen jelentkezik, feltárva néhány kulisszatitkot a közönség számára. Előadásaik közvetítésekor törekednek arra, hogy a lehető legteljesebb színházi élményt biztosítsák nézőik számára, kihasználva a filmtechnika nyújtotta páratlan lehetőségeket.

 

Színház mesterséges intelligenciával

A SzínházTV az IBM Budapest Lab/Watson Media által fejlesztett PlayerAPI segítségével biztosítja, hogy bárki vehessen jegyet online és a saját nappalijából élvezhesse az élő színházi előadást. A szolgáltatás rugalmasságot is biztosít a nézőknek, mert bár az előadások pontosan a színházi órarend szerint este 7 órakor kezdődnek, de a felvétel még 24 órán át elérhető marad, ha valaki lemaradt volna az élő közvetítésről.  Az IBM Video Streaming egy felhőből elérthető videó platform, amelyet úgy fejlesztettek ki, hogy akár számítógépen, okostelefonon vagy tableten is elérhetővé tegyen élő közvetítést akár több ezer néző számára 4K HD felbontásban. A megoldás élő- és visszanézhető videós tartalom lejátszását teszi lehetővé. Az IBM Watson mesterséges intelligenciáját is beépítették platformba, amely képes automatikusan akár 12 nyelven feliratozást készíteni az adáshoz.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36