Magyar cég innovációja segíti a nemzetközi sportóriás terjeszkedését

forrás: Prím Online, 2020. december 3. 12:01

Magyar fejlesztésű kasszákkal nyitott novemberben a Decathlon első lettországi üzlete. A világ legnagyobb sportszerforgalmazója korábban ausztriai és a szerbiai indulásában is a Laurel Cégcsoport megoldásaira támaszkodott. A döntést a korábbi jó tapasztalatokkal, a magyar szolgáltató rendszereinek rugalmasságával és a rekordgyorsaságú telepítéssel indokolták.

Gyors ütemben terjeszkedik a Decathlon. A csak Magyarországon 25, a világ 57 országában pedig csaknem 1000 városban 1647 áruházzal rendelkező lánc a világ legnagyobb sportszerforgalmazója. A cég az utóbbi időben Közép- és Kelet-Európában is újabb pozíciókat nyitott, Szerbiában és Lettországban az első, míg Ausztriában már a 2. üzletét avatta.

 

A közös vonás, hogy a sportóriás mindhárom helyszínen egy magyar retail-informatikai szolgáltató, a Laurel kasszarendszerével és önkiszolgáló kasszáival indította útjára az új üzletet. A modern megoldások iránt elkötelezett csoport többek közt azért választotta partneréül a jelentős regionális piacismerettel, szaktudással rendelkező magyar beszállítót, mert így a folyamatos fejlesztések révén 1-2 év helyett mindössze néhány hónap alatt sikerült adaptálnia az új IT rendszert. Ezen kívül az is megkönnyítette a döntést, hogy a cég Laura kasszarendszerei már integrálva voltak a Decathlon informatikai megoldásaival.

 

 

Dudás Áron, a Tízpróba Magyarország Kft. informatikai igazgatója az együttműködésről kifejtette: „az első lettországi üzlet azért is különleges, mert egy, a szokásostól jelentősen eltérő, önmagában is összetett, hibrid rendszer került kialakításra. Ebben a Decathlon által már használt Laurel rendszer együttműködik egy lokális kasszaszoftverrel. A cég megoldása az offline értékesítés mellett az online értékesítésben is részt vesz. A korábbi együttműködés fényében ezt is a Laurel szakembereire bíztuk, de ők hozták létre számunkra a Stadlauban (Ausztria) lévő, szintén új bolt önkiszolgáló pénztárait is, melyek a normál kasszákhoz hasonlóan képesek RFID-t használni. Maga a felhasznált önkiszolgáló kassza is a saját fejlesztésük, és Magyarországon készül, ezt fejlesztették úgy tovább, hogy a vevőnek már egyáltalán nem kell vonalkódot keresgélni és szkennelni; elég, ha az árut behelyezi egy RFID “kádba”, és szinte már kapja is a blokkot” – mondta el az IT-szakember.

 

„Már induláskor magasnak mondható 30-35%-os használati arányt mértünk a bankkártyás önkiszolgáló kasszáknál, de a food szektorban szerzett tapasztalataink szerint ez rövidesen 70-80% fölé is nőhet, különösen most, hogy a fizikai érintkezések csökkentése ennyire fontossá vált. Ezek alapján bizakodva várjuk a további eredményeket a sportszerpiacon is” – tette hozzá Bessenyei István, a Laurel Cégcsoport tulajdonos-ügyvezetője.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36