EasyBID – a hirdetési bevételek növelése automatikusan

forrás: Prím Online, 2020. november 2. 10:45

Új szolgáltatással gazdagodott Magyarország piacvezető médiaoldali hirdetéskiszolgáló rendszere, az Adverticum AdServer, amely az automatizált reklámok világában jelent nagy áttörést azok számára, akik direkt értékesített hirdetéseiket szeretnék megversenyeztetni programmatic típusú kampányokkal egy felületen, átlátható módon, ezáltal pedig jelentős bevételnövekedésre szert tenni. A Header Bidding technológián alapuló, EasyBID nevet viselő megoldást egy webinárium keretében mutatták be a nagyközönségnek.

Az Adverticum fejlesztőcsapata a HOPPex szakértői tanácsait figyelembe véve alkotta meg az immáron széles körben elérhető, EasyBID névre keresztelt szolgáltatást, amely a Header Bidding programmatic technologián alapul. A funkció legmarkánsabb előnyei közé tartozik, hogy több automatikus hirdetési piacteret, úgynevezett SSP szolgáltatót versenyeztet meg egy időben, és a legtöbb bevételt hozó ajánlatot választja ki, jelenteti meg.

 

A szolgáltatást immáron hivatalosan is bemutatta az Adverticum csapata. Egy webinárium keretében igyekeztek körüljárni a funkciót, és egyben választ adni a felmerülő kérdésekre.

 

Az Adverticum 2017-ben lépett be a programmatic hirdetési vérkeringésbe az EasyBID elődjével, az EasySSP szolgáltatással, amely lehetővé tette a tartalomszolgáltatóknak, hogy az AdServerbe integráltan, a megszokott felületen együtt kezeljék a direkt értékesítésű és a programmatic kampányaikat. Az EasyBID a gyorsan változó piacban rejlő további bevételek növelésének gondolatára alapozva született meg. Az új megoldás nemcsak funkcionalitás tekintetében haladja meg elődjét, hanem korszerűbb is, hiszen újabb, OpenRTB 2.5-ös szabványra épül, és a korábbi, HOPPex számára fejlesztett szolgáltatás utódjaként célozza meg a nagyközönséget.

 

Ihász Ingrid, a HOPPex ügyvezetője az előadása során elmondta, hogy programmatic kiadói partnerségként folyamatosan figyelik, mi történik a világban, és igyekeznek az összes náluk felhalmozódott, valamint a nemzetközi piacon látott tudást visszacsatornázni és a hazai viszonyoknak megfelelően lefordítani, ezzel is segítve a folyamatokat. Kiemelte továbbá azt is, hogy szervezeti szinten nagyon szeretnék, hogy hazánkban is a legfejlettebb piacokéhoz hasonló ökoszisztéma álljon elő, és ennek egyik fontos lépése a most bevezett EasyBID megoldás is.

 

Az internetes hirdetési piacon egyre több online tartalomszolgáltató próbálja meg a nagy nemzetközi automatizált (programmatic) hirdetési piactereken is értékesíteni reklámfelületeit, mert így olyan globális kampányokból is részesülhetnek, amelyhez amúgy, a hazai értékesítési láncon keresztül nem lenne esélyük. A Header Bidding a programmaticon belül egy olyan technológia, amelynek segítségével további lehetőségek nyílnak meg, mivel egyidejűleg meg is versenyeztethető több ilyen automatikus hirdetési piactér (SSP). 

 

 

Az Adverticum fejlesztésével mindez kiegészült azzal, hogy az AdServerrel való összefűzés révén egy rendszerben, teljesen átláthatóan kezelhetőek a különféle, direkt és a programmatic kampányok oly módon, hogy a kiszolgáláskor a rendszer adott hirdetési helye(ke)t/zóná(ka)t úgy versenyezteti meg a SSP szolgáltatókkal, hogy figyelembe veszi az Adverticum AdServerében felvett kampányok beállításait, prioritásait és árait, és azt a hirdetést jeleníti meg, amely a legtöbb bevételt hozhatja.

 

„A programmatic piac már talán nem szorul bemutatásra, hiszen évek óta halljuk ezt a kifejezést az online hirdetések világában, azonban az napról napra változik, hogy ezen a szegmensen belül milyen bevételmaximalizálási lehetőségek állnak rendelkezésre. Célunk az, hogy az Adverticum ügyfelei a piac dinamikus fejlődéséből profitáljanak, ezért igyekszünk ezeket a lehetőségeket olyan funkciók segítségével elérhetővé tenni, amik biztosítják ezt számukra. Azoknak a tartalomszolgáltatóknak, illetve hirdetési hálózatoknak ajánljuk az EasyBID funkciót, akik több SSP szolgáltató árait szeretnék megversenyeztetni a saját kampányaikkal, így érve el a legnagyobb bevételt” – mondta el Szutor Ferenc, az Adverticum Zrt. vezérigazgató-helyettese. 

 

Az EasyBID immáron széles körben elérhető. A HOPPex tagok esetében közvetlenül a szervezetnek szükséges jelezni, hogy mely SSP partnereket szeretnének az EasyBID-en keresztül integrálni. A HOPPex tagsággal nem rendelkező tartalomszolgáltatók esetén érvényes szerződéssel kell rendelkezni valamelyik (vagy több) SSP szolgáltatóval. Az Adverticum technológiai szolgáltatóként vesz részt a felületek értékesítésében, vagyis nem szerződik közvetlenül az SSP szolgáltatókkal. Szükség van továbbá egy Adverticum AdServer szolgáltatási szerződésre is, tehát minden AdServer felhasználó igényelheti az új szolgáltatást.

 

Bővebben a szolgáltatásról az AdServer Blogon olvashatnak, a Header Biddingről pedig korábbi blogbejegyzésünkben írtunk részletesen.

Bővebb információ a szolgáltatásról az Adverticum szakértő kollégáitól az ertekesites@adverticum.com címen kérhető.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05