A hibrid oktatásé a jövő

forrás: Prím Online, 2020. szeptember 28. 12:26

A járványhelyzet – mint az élet sok más területén is – az oktatásban felgyorsította a digitalizációt. A digitális oktatási módszerekre ugyanakkor hiba volna úgy tekinteni, mintha kizárólag az otthontanulásban segítene, vagy éppen a hagyományos oktatás versenytársa volna. A Microsoft Tanévkezdés 2021 – Az iskolában is digitálisan! című online sajtóeseményen mutatta be azokat a tanárok és diákok számára ingyenesen elérhető eszközöket és megoldásokat, amelyekkel a tanulás nemcsak hatékonyabbá és élményszerűvé tehető, de új digitális készségekkel is felvértezi a diákokat. A rendezvényen a digitális és hagyományos módszereket rutinosan ötvöző pedagógusok osztották meg a távoktatásban szerzett tapasztalataikat.

A digitális oktatás tapasztalatairól szóló online panelbeszélgetésben Földesi Klára, a Homoktövis Általános Iskola igazgatója, dr. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok országgyűlési biztosa, Merényi Ádám, a Microsoft Magyarország oktatási üzletág vezetője és Egész Tamás, a Soproni Széchenyi István Gimnázium módszertani igazgatóhelyettese beszélgetett a digitális oktatási módszerek tapasztalatairól. „Ezekben a napokban a digitális oktatási módszerek adják nekünk azt a magabiztosságot, hogy a váratlan helyzetekhez is tudunk alkalmazkodni és gyakorolni tudjuk a hivatásunkat. A héten egy olyan osztályban tartottam történelem órát, ahol az osztály fele otthon volt, nem a tanteremben. Egy laptop vett engem, rajzoltam a térképeken és az osztály annak ellenére tudott együtt haladni, hogy a diákok fele nem volt jelen az iskolában” – szemléltette egy példával Egész Tamás, mennyi rendkívüli helyzetre kínálhatnak megoldást a digitális oktatási módszerek.

 

 

„Amikor elkezdődött a digitális átállás, senki nem arra gondolt, hogy legyen biztonságos, hanem arra gondolt, hogy működjön, sőt lehetőség szerint ingyen működjön. Az adatok biztonsága, az első időszakban nem játszott szerepet. De ahogy telt az idő, ez elkezdett egyre fontosabbá válni, és számos jó megoldást láttunk. Ma már a biztonság a prioritási listán ott van a stabil működés utáni második helyen.” – világított rá egy fontos szempontra Dr. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa. Az ombudsman, aki saját bevallása szerint nagy támogatója a digitális oktatásnak, hozzátette: a digitális oktatás nem cél, hanem eszköz. Nagyon jó eszköz rengeteg jó cél elérésére. Az elmúlt évtizedekben a pedagógus-szakma sokat vitázott azon, mit tanítsanak az iskolákban, és örvendetes, hogy most a „hogyan” kérdés is előkerült.

 

“A világjárvánnyal kapcsolatos közelmúltbeli változások ráirányították a figyelmet a pedagógusokra, akiknek felértékelődött a szerepe, hiszen gyakorlatilag rajtuk múlott, hogy milyen technológia és tanulási környezetben valósította meg egy-egy iskola a távoktatást. A Microsoftnál nekik igyekszünk segíteni azzal, hogy biztosítjuk a technológiai és a szakmai hátteret, a tudásanyagot pedig együtt fejlesztjük a korábbi és a jelenlegi innovatív pedagógusokból formálódó szakmai közösséggel, hogy a beépülő tapasztalatok révén minél inkább alkalmazkodjon a magyar diákok igényeihez és a hazai iskolarendszer sajátosságaihoz“ – mondta Merényi Ádám. „Valójában nem digitális oktatásról, hanem innovatív oktatásról kell beszélnünk, a cél az, 21. századi technológiával és módszertannal 21. századi tudást és készséget adjunk a diákoknak: kreativitást, kritikus gondolkodást kollaborációs és kommunikációs készséget. Fontos, hogy kiderüljön, melyek azok a digitális eszközök, amik a leginkább segíteni tudnak ebben. Ekkor érünk el igazi változást!” – tette hozzá a Microsoft Magyarország oktatási üzletágának igazgatója.

 

A Microsoft minden diáknak és tanárnak díjmentesen biztosítja a Digitális Oktatási Alapcsomagot. Ez járványhelyzettől függetlenül kínál olyan eszközöket és módszereket, amelyeket a pedagógusok könnyen beépíthetnek a mindennapi munkájukba. Az alapcsomag a többi között magában foglalja az intézményi és diáklevelezést, a csoportmunka (Teams) és a hatékony belső kommunikáció eszközeit, az élő adás és a videokonferencia lehetőségeit is.

 

 

„Mikor a digitális transzformáció útját jártuk, nekem és kollégáimnak, akik picit már járatosabbak voltak a Microsoft Teams felületének a használatában, szembetűnő volt, hogy ez egy biztonságos, zárt és sokrétű felület. Így is nagyon sok nehézségünk volt, de mögöttünk volt az a támogató háttér, amit a Microsoft Innovatív Iskola Programban kaphattunk addig, és mindez ott volt, amikor a legnagyobb szükség volt rá: amikor valamit nem tudtunk, akkor azt megkérdeztük és jött a válasz. Azt gondolom, hogy így felkészültebben tudtunk ezen az első digitális oktatási időszakon keresztül evickélni” – mondta Földesi Klára. Mindkét pedagógus fontosnak nevezte, hogy a tanárok egymásnak adják át a legfontosabb tapasztalataikat, a legjobb ötleteket, gyakorlatokat.

 

Az elmúlt hónapokban a Microsoft Magyarország munkatársai több száz pedagógust készítettek fel a távoktatásra. A Microsoft négy éve indította el az Innovatív Iskola Programot, amely mára a közoktatás digitális átállásának egyik legprogresszívebb, leggyorsabban fejlődő modernizációs projektje lett, meggyőző eredményekkel. Már a százat is meghaladja az iskolák száma ebben a szakmai közösségben.

 

„A nevelőtestületünk egyharmada önként jelentkezett, hogy a 2020 szeptemberében induló digitális osztályban ők tanítani fognak, így 2019 szeptembere óta egy nagyon intenzív belső és külső felkészítésben vettünk részt. Amikor március 13-án bejelentették az iskolák bezárását, mi három nap alatt fölépítettünk egy belső rendszert, amellyel menedzselni tudtuk az átállást. Tehát, mi nem egy hétvége alatt léptünk előre 10 évet, hiszen egy fél év felkészülés volt a hátunk mögött. Túl tudtunk lépni a kényszerhelyzetből fakadóan olyan félelmeken, amelyeknek a leküzdéséhez lehet, hogy több időre lett volna szükség, ha felkészületlenül ért volna a helyzet” – idézte fel az átállást Egész Tamás.

 

„Azt gondolom, hogy az élményszerűség igazán fontos a tanítás során. Ösztönöznünk kell a gyerekek érdeklődését, hiszen az egész világunk dinamikus és impulzus alapú, így elég furcsa lenne, ha pont az iskolában nem érnék ilyen ingerek a gyerekeket. Természetesen lehetséges az élményt készen is adni, de számomra az a szimpatikus, ha a gyerekek maguk oldanak meg feladatokat és alkotnak ezzel téve élményszerűvé az egész folyamatot” – mondta Földesi Klára az innovatív módszerek jelentőségéről.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05