NASA fődíjat hozott haza a Puli

forrás: Prím Online, 2020. július 17. 17:58

A közeljövőben induló holdi robotikus felderítőexpedíciókon már cipősdoboz nagyságú mini-holdjárók is bevetésre kerülhetnek. Az amerikai űrügynökség „Honey, I shrunk the NASA payload” kihívásán olyan megvalósítható, kisméretű és kistömegű mérő- és megfigyelőeszközök tervezése volt a feladat, amelyek ilyen kis robotokon is bevethetők. A Puli „víz után szaglászó” detektora, a Puli Lunar Water Snooper, a Holdi erőforrások kategória első díját hozta haza.

A Hold újra az érdeklődés középpontjába került. A NASA Artemis programja 2024-re, 55 évvel az Apolló 11 történelmi küldetése után, tűzte ki az újabb emberes Holdra szállást. Ennek előkészítésén nem csak az Egyesült Államok dolgozik gőzerővel, egy gyorsan növekvő nemzetközi közösség munkálkodik azon, hogy égi kísérőnkön fenntartható módon teremtsük meg az emberiség állandó jelenlétét. Ehhez ugyanúgy ember nélküli küldetések kellenek az első körökben, ahogy az Apollo programban is robotikus felderítőkkel készítették elő a holdraszállást (Lunar Orbiter, Ranger, Surveyor programok).

 

A tervezett kínai, indiai, orosz és japán expedíciók mellett a NASA CLPS (Commercial Lunar Payload Services, Kereskedelmi holdi hasznos teher szolgáltatások) programjában magáncégek által fejlesztett leszállóegységek indulnak égi kísérőnkre: 2021 második felében az Astrobotic és az Intuitive Machines, 2022-ben a Masten Systems űrszondái visznek többek között NASA műszereket és kisméretű holdjárókat is a Holdra.

 

Holdi erőforrások

Ezeknek az expedícióknak fontos feladata a holdi erőforrások feltérképezése és azok kiaknázási lehetőségének vizsgálata. Ez az ún. ISRU-elv, azaz a helyszínen megtalálható erőforrások felhasználása. (ISRU: In Situ Resource Utilization). A Holdon jelenleg az ISRU lehetőségek első számú jelöltje a víz - pontosabban a vízjég -, amelyből nyilván a jövőbeli Hold-telepesek vízellátását lehetne biztosítani, de még fontosabb, hogy rakéta üzemanyagként is szolgálhat, hiszen elektrolízissel hidrogént és oxigént tudunk belőle előállítani. 

 

 

Puli Lunar Water Snooper

A holdi hidrogénkészletek felfedezése és jellemzése éppen ezért különösen fontos. A Puli „vízszaglászója”, a Puli Lunar Water Snooper képes azonosítani a hidrogént és méri annak a holdi talajban (regolit) lévő  mennyiségét és eloszlását. A műszer extrém kis tömege és mérete pedig különösen alkalmassá és bevethetővé teszi, akár egy 2 kg-os holdjáró hasára szerelve is. 

 

A NASA verseny értékelő bizottsága kiemelte, hogy a Puli Lunar Water Snooper koncepció izgalmas, jól kidolgozott, és egyhangúlag javasolta a díjra.

 

Lucsányi Dávid, a Puli tudományos csoportvezetője elmondta: „Ez a kihívás egy remek lehetőséget adott számunkra, hogy innovatív ötleteinket és mérnöki-tudományos képességeinket hasznosítva mutassunk valami érdekeset a NASA-nak is, és hozzájáruljunk egy holdfelszíni NASA küldetéshez a közeljövőben. Ezen küldetések most leginkább a vízjég keresésre fókuszálnak, ami a hosszabb, fenntartható emberes küldetésekhez nélkülözhetetlen. Mi mindenképp továbbfejlesztjük nyertes koncepciónkat, amelyre nagy az érdeklődés nemzetközi szinten, és bízunk benne, hogy 2022-ben a mérőeszközünk egy kis rover alján a Hold felszínén térképezi fel a hasznosítható vízkészleteket. Folytatjuk az eddigi munkánkat és addig meg sem állunk, amíg el nem jutunk a Holdra!”

 

Pacher Tibor, a Puli Space vezetője hozzátette: "Nagyon örülök az elismerésnek, és büszke vagyok a csapat munkájára. A Puli csapata hisz abban, hogy közös munkával Magyarország is be tud lépni azon országok nagyon szűk csoportjába, akik képesek egy másik égitest elérésére, és részt vehetnek a Hold erőforrásainak hasznosításában, egy új, innovációra építő gazdaság kialakításában. Széchenyi szavaival élve: 'Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen'." 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Építőipari innováció: egyedülálló vizsgálatot végeznek a Széchenyi István Egyetem munkatársai

Igazi kuriózum az a vizsgálat, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriumában végeznek az intézmény munkatársai. Feladatuk egy piaci bevezetés előtt álló termék, a rozsdamentes acélból készített, hullámos gerincű gerenda viselkedésének feltérképezése. A hullámos kialakítás jelentősége, hogy a gerinc merevsége nagyobb a hagyományos, egyenes gerinchez képest, ezáltal csökkenthető a profil vastagsága, súlya, végső soron bekerülési költsége és az előállítás környezeti terhelése is.

2024. május 8. 12:50

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36