Pályázati lehetőség közösségi televíziók és rádiók részére

forrás: Prím Online, 2020. május 28. 09:33

Idén is 110 millió forintot kaphatnak műszaki fejlesztésekre közösségi televíziók és rádiók a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának döntése szerint. A testület különböző tanulmányokat fogadott el a hírműsorok társadalmi sokszínűségéről, a koronavírus-járvány médiapiacra gyakorolt hatásáról és a gyerekek reklámnézési szokásairól. A grémium nyertest hirdetett egy miskolci rádiós frekvencia pályázatán.

Június 9-ig lehet első körben pályázni műszaki fejlesztésre 

A testület a Médiatanács támogatási programjának keretén belül idén is döntött annak a 110 millió forintos keretösszegű pályázatnak a meghirdetéséről, amely a közösségi, ún. lineáris médiaszolgáltatók – a műsorrend alapján üzemelő, hagyományos rádiók, televíziók – műszaki fejlesztését célozza. Az igényelhető maximális támogatás televízióknál ötmillió, rádióknál hárommillió, kisközösségi rádióknál egymillió forint, de az elnyerhető összeg nem haladhatja meg a tervezett összköltség 80 százalékát. Az első fordulóra a jelentkezési határidő július 9., és a legalább 50 ezer forint értékű eszközök vásárlására lehet pályázni.

 

A nők továbbra is alulreprezentáltak a televíziós hírműsorokban

A Médiatanács elfogadta a hírműsorok társadalmi sokszínűségét – az egyes társadalmi, gazdasági és etnikai csoportok reprezentációját – vizsgáló legfrissebb, 2019-re vonatkozó hatósági tanulmányt. Az elemzett kategóriákon belül az elmúlt évekhez hasonlóan a gazdasági élet szereplői közül a szolgáltatási szféra képviselői jelentek meg leggyakrabban, összesen 77,5 százalékban. A kisebbségi szereplők reprezentációja 2,2 százalékos volt a vizsgált műsorokban, ami megfelel a korábbi időszakok átlagának, közülük a határon túli magyarok (36,6 százalék), illetve a romák (36,6 százalék) álltak az élen. A nemek megjelenési arányai átlagosan közel négyötödös többséget mutattak a férfiak javára: 77, illetve 23 százalék. A vizsgálat hét országos televíziócsatorna híradóira, továbbá a közszolgálati Kossuth Rádió három műsorszámára terjedt ki. 

 

A koronavírus jelentősen hatott a reklámpiacra

A koronavírus-járvány miatt a televíziós hirdetési piac átalakulását 2020 márciusában vizsgáló NMHH-tanulmány szerint a tavalyi évvel összevetve egyértelműen kimutatható a csökkenő tendencia: míg 2019-ben egész márciusban 35 és 38,5 ezer között mozgott naponta a reklámszpotok száma, addig 2020-ban a hó eleji közel 40 ezerről a hónap végére majdnem 30 ezerre zuhant ez az érték. A hirdetések szektorszintű megoszlásának alakulását alapvetően a gyorsan forgó fogyasztási cikkek termékeivel kapcsolatos szektorok (élelmiszer, kereskedelem, gyógyhatású készítmények, szépségápolás, háztartási cikkek) erős teljesítése jellemezte, míg mások (szabadidő, pénzintézetek, szolgáltatás) jelentősen visszaestek. A vizsgálat 76 magyar nyelvű televíziós csatornát fed le. 

 

Egyre több reklám éri a gyerekeket

A testület elfogadott egy, a tematikus gyerekcsatornák reklámozási gyakorlatáról szóló vizsgálatot is, amely öt televízió 2011-es és 2019-es adatait hasonlítja össze. A dokumentum rávilágít arra, hogy egyre több reklámot tesznek közzé ezeken a tematikus csatornákon. A gyerekcsatornák ártalmatlan „villanypásztor” szerepe már a múlté, hiszen egyre komolyabb marketingtényezőként tekintenek a fiatalokra, így e csatornák egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a 4 és 17 év közöttiek televíziós „reklámtortájából”. A Minimaxon például több mint kétszeresére nőtt – 60-ról 143-ra – a napi reklámpercek száma, és hosszuk is két és félszeresére emelkedett: 93,6-ról 230,5 másodpercre. A hirdetések között különösen jelentősek az egyetlen hirdetést tartalmazó reklámblokkok, a single szpotok. Az ilyen típusú kereskedelmi üzeneteknél jelentősen csökken az elkapcsolás esélye, így kiemelt figyelmet és jelentős nézőszámot garantálnak a hirdetőnek. Pozitívum, hogy nyoma sincs már a gyorséttermeket, cukrozott gabonapelyheket és csokoládé-készítményeket propagáló hirdetéseknek. Helyettük megjelentek az alapvető élelmiszerek (tészta), a fagyasztott termékek (halrudacska) és a gyümölcslevek reklámjai – ami az önszabályozó rendelkezéseknek és az egészségtelen élelmiszerek különadójának tulajdonítható.

Mindhárom tanulmány napokon belül elérhető lesz az NMHH honlapján. 

 

Rádiós frekvenciákkal kapcsolatos döntések

Lezárta a tanács a Miskolc 96,3 MHz körzeti frekvencia kereskedelmi jellegű használatára kiírt rádiós pályázati eljárást, amelynek nyertese a Radio Plus Kft. lett. A testület egyúttal törölte az LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft. pályázót a pályázati nyilvántartásból, mert az visszavonta pályázati ajánlatát.

 

A Médiatanács elvégezte a tartalmi vizsgálatot a helyi Heves 93,7 MHz frekvencia kereskedelmi jellegű pályázati eljárásában, és felvilágosítást kért az M-Lite Kft.-től. A testület a helyi Sátoraljaújhely 104,9 MHz frekvencia kereskedelmi jellegű pályázati eljárásának alaki vizsgálata után hiánypótlásra szólította fel az egyedüli pályázó Zemplén Televízió Közhasznú Nonprofit Kft.-t.

 

Médiafelügyeleti döntések

Állampolgári bejelentés alapján indított eljárásban a testület a TV2 szolgáltatóját 3,3 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte, amiért a Tények Plusz című műsort és ismétlését februárban kétszer is nem megfelelő időpontban és korhatár-besorolással sugározta: előbbit este háromnegyed hétkor, utóbbit délelőtt negyed tizenkettőkor adta 12-es karikával, pedig kizárólag 21 órától kerülhettek volna műsorba 16-os karikával, tekintettel arra, hogy azok megértése, feldolgozása érettebb közönséget kíván. A műsor drámai módon, valós, térfigyelő kamerás felvételek felhasználásával mutatta be egy közúti balesetet szenvedett nő halálát és a hátrahagyottak – a férj és a három gyermek – helyzetét, gyászát, kiszolgáltatottságát. Döntésében a Médiatanács a bírság összegének megállapításánál különös tekintettel volt arra, hogy a Tények Plusz a személyes tragédiát szenzációként, az emberi kegyelet érzését mellőzve közvetítette, a család tragédiájának bemutatásánál pedig nem megengedhető az a mód, ahogyan a kiszolgáltatott helyzetben lévőket bemutatták. 

 

A Rádió 1 szolgáltatóját – pénzbírság kiszabása nélkül – figyelmeztette a Médiatanács, amiért a Balázsék című műsor egy márciusi adásában az adást támogató immunerősítő méhpempőre utalással burkolt reklámot tett közzé. A testület emellett megállapította, hogy a szolgáltató nem sértette meg azokat a szabályokat, melyek szerint a termékmegjelenítést tartalmazó műsorszámok nem hívhatnak fel közvetlenül áru megvásárlására vagy szolgáltatás igénybevételére.

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH

Március 20-án délután második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy olyan különdíjat is átadott, amellyel minden évben egy, a szakterületén kiemelkedően teljesítő pedagógus munkáját ismerik el.

2024. március 21. 17:55

Napelemes pályázat: ezek az akkumulátorok legnagyobb buktatói

Senki nincs még elkésve, aki igényelni szeretné a napelemekből és energiatárolóból álló rendszerekre kiírt Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatását, de elővigyázatosnak kell lenni. Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy nem minden akkumulátor tudja működtetni a rendszert áramszünet esetén, de arra is ügyelni kell, hogy a telepített eszközök kompatibilisek legyenek egymással. A szakértő szerint érdemes olyan kivitelezővel együtt dolgozni, aki a pályázat megvalósítása után is a rendelkezésünkre áll.

2024. március 14. 13:04

Digitális készségek fejlesztését célzó hazai projektek indulhatnak egy rangos európai díjért

Az Európai Digitális Készségfejlesztési Díj keretében öt kategóriában díjazzák a kontinensen élő emberek digitális kompetenciákkal való felvértezése iránt elkötelezett európai, köztük magyarországi projekteket és szervezeteket. Az IVSZ szerint a digitális készségek fejlesztése a gazdaság versenyképessége szempontjából elengedhetetlen – hiszen a hazánkban élő 16-74 év közötti felnőttek fele nem rendelkezik alapszintű digitális kompetenciákkal, pedig ezek nem csak a hétköznapi ügyintézést könnyítik meg, hanem a munkahely megtartásában és megszerzésében is fontos szerepük van. Ezért is különösen fontos összegyűjteni és megmutatni a készségfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi és hazai jó gyakorlatokat minél szélesebb körben. 

2024. március 7. 17:48

Újabb izgalmas találmányok nevezhetnek a Magyar Ipari Célgép Nagydíjra

A hazánkban megvalósuló külföldi ipari beruházások alapján számíthatunk arra, hogy a célgépgyártók iránti igény a közeljövőben nőni fog, és a már eddig is jelentős nemzetgazdasági szerepén nagyot fog lendíteni ez a szektor. Ebben segít a Magyar Ipari Célgép Nagydíj, amelyet idén immár negyedik alkalommal hirdetnek meg.

2024. február 22. 10:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09