Távoktatásra állt át a Morgan Stanley a diákokat célzó programjaiban

forrás: Prím Online, 2020. május 6. 15:52

A digitális tanrend és a kijárási korlátozások bevezetése óta is zavartalanul folytatja oktatási és mentorprogramjait a Morgan Stanley budapesti irodája. Online folytatódnak a különleges matematikaórák, és a globális pénzintézet technológiai központjának munkatársai videóhívásokon keresztül mentorálják tovább a Smartiz programban részt vevő középiskolás lányokat, hogy még több fiatal nő válassza a minden korábbinál jobban felértékelődő természettudományos, technológiai, mérnöki és matematikai (STEM) pályákat. Ugyancsak távoktatás formájában folytatódnak a Morgan Stanley egyetemi programjai is, amelyek keretében többek között közgazdász hallgatók sajátíthatják el a szakmájukban egyre nagyobb szerepet kapó programozási tudást.

Tavaly október óta 20 középiskolás lány vesz részt a Morgan Stanley és a Nők a Tudományban Egyesület által immár másodszor meghirdetett Smartiz programban. A Smartiz egy ingyenes fejlesztő, oktató program, amely 10. évfolyamos lányoknak szól, és elsősorban a matematika és digitális készségek, programozási alaptudás fejlesztését célozza. A heti rendszerességű, szakkör jellegű foglalkozássorozat a teljes tanéven átível.  

 

Az oktatáson felül a résztvevők egyéni és csoportos pályaorientációs mentorálást is kapnak a Morgan Stanley munkatársaitól, miközben megismerkednek az informatika alapjaival, munkahely-látogatáson, csapatépítő és személyiségfejlesztő programokban is részt vesznek.  A foglalkozásoknak alapesetben a Morgan Stanley ad helyet, most azonban ez átmenetileg nem lehetséges. A program ennek ellenére nem állt le: videócseten és más internetes alkalmazásokon keresztül zajlik az oktatási munka és a mentorálás is. A lányok emellett egy komplex záróprojekttel is készülnek egy-egy általuk választott globális természettudományos vagy informatikai témában – egyéni karrierterveik bemutatása mellett. Mindez nem áll messze a Morgan Stanley budapesti irodájában zajló munkától sem, hiszen több mint ezer IT specialista segíti a globális vállalat működését.

 

 

„A Smartiz ígéretes életpályákra nyújt felkészítést, és mivel azt látjuk, hogy még mindig sokkal kevesebb lány választja ezeket, ez a program nekik szól. A Smartiz nemcsak a matematikai és digitális készségeket bővíti, hanem azokat a készségeket is, mint a kommunikáció, a nem rutinszerű problémamegoldás, az önfejlesztés és önmenedzsment vagy éppen az alkalmazkodó-készség. A mostani helyzetben különösen nagy hasznát vesszük ezeknek a képességeknek, és az is látható, hogy a technológiai szakemberek iránti kereslet is jelentős marad, az informatikai tudás minden korábbinál jobban felértékelődhet” – jelentette ki Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley Magyarország ügyvezető igazgatója.

 

A Smartiz mellett a Morgan Stanley további oktatási és mentorprogramjai ugyancsak digitálisan folytatódnak. Mindemellett a budapesti iroda munkatársai több felsőoktatási intézményben is adnak órákat. Ezek a kurzusok ugyancsak távoktatásban folytatódnak. Az egyetemek és a Morgan Stanley közös programjai többek között a pénzügy új, digitális korszakára készíti fel a közgazdászok következő nemzedékét. A hitelderivatívákról és a derivatív piacokról szóló kurzusok mellett legalább ilyen fontos része az együttműködéseknek a VBA, SQL és Python programnyelvek pénzügyi felhasználásának oktatása. 

 

„Az alapvető informatikai, digitális és programozási készségek számos iparágban fontosabbak, mint valaha. A Morgan Stanley elkötelezetten dolgozik azért, hogy lehetőséget adjon a fiatal nemzedéknek bővíteni ez irányú ismereteit, hogy versenyképesen vágjon neki a jövőnek. Fontos átadnunk a fiataloknak a szükséges tudást, hogy előnyös pozícióban léphessenek be a munkaerőpiacra, és különösen igaz mindez a pénzügy világában” – tette hozzá Fogarasi Norbert.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05