Ötödször is think.BDPST

forrás: Prím Online, 2020. március 6. 18:05

Idén ötödik alkalommal kerül megrendezésre Kelet-Közép-Európa egyik legfontosabb innovációs konferenciája, a think.BDPST. Az Antall József Tudásközpont által március 25–26-án szervezett rendezvény, amelyre már lehet regisztrálni, idén az energiabiztonság kihívásait, a vízszabályozás megújulási lehetőségeit, az 5G mobiltechnológiát, valamint a technológiai óriásvállalatok szabályozásának kérdéseit veszi napirendjére. Minden eddiginél nagyobb az érdeklődés a rendezvény kísérő programjára, a Young Leaders’ Forumra (YLF) is, amelyre idén 83 országból közel 400 fiatal szakember jelentkezett.

Március 25–26-án a Millenáris Parkban kerül megrendezésre a kelet-közép-európai régió egyik legfontosabb innovációs fóruma, a think.BDPST nemzetközi konferencia, amelynek szakmai partnere a Külgazdasági és Külügyminisztérium, támogatója a Nemzetközi Visegrádi Alap és a Millenáris Nonprofit Kft., fővédnöke pedig Szijjártó Péter külügyminiszter. A rendezvényre, mint az elmúlt években, idén is a Visegrádi Együttműködésben részt vevő országok politikai, gazdasági és tudományos életének meghatározó szereplőit várják, a vendégország pedig Szingapúr lesz.

 

A jövő technológiái, a társadalmi innováció, az egészségügy és a közlekedés jövője, az ember-gép kölcsönhatásai, a digitalizáció, a különféle intelligens megoldások és az ezek által támasztott kihívások – csak néhány azon témák közül, amelyek már szóba kerültek az elmúlt négy év think.BDPST konferenciáin. A 2020-as esemény négy téma köré rendezve foglalkozik a jelenkor legfontosabb innovációs kihívásaival. „Az idei rendezvénnyel arra törekszünk, hogy kellő alapossággal mutassunk be olyan területeket, mint például az 5G, a környezetvédelem innovatív megoldásai, az energiadiplomácia kihívásai, vagy a bigtech-cégek szabályozásának jogi-gazdasági aspektusai” – fogalmazott Antall-Horváth Veronika, az Antall József Tudásközpont igazgatóhelyettese.

 

Idén is megrendezésre kerül a think.BDPST konferencia két állandó kísérőrendezvénye. A Young Leaders’ Forumon a jövő innovációs szakemberei, kutatói, feltalálói és döntéshozói neves szakértők bevonásával foglalkoznak olyan kérdésekkel, mint például a vízhiány társadalmi-gazdasági összefüggései, vagy a közösségi média véleményformáló szerepe a környezetvédelemmel, klímaváltozással kapcsolatos kérdésekben.

 

A think.BDPST másik kísérőrendezvénye a Start-up Expo, amelyen a régió ígéretes start-upjai mutathatják be legújabb innovációs megoldásaikat. Magyarországon egyedülálló módon, a rendezvény a deep-tech start-upjait mutatja be a vállalatokat a nemzetközi piacra segítő Hello Tomorrow Hungary és az Input Hungary szakmai támogatásával. Az ingyenesen látogatható rendezvényen nemcsak a kiállított eszközöket ismerhetik meg az érdeklődők, de izgalmas workshopok, és előadások is a program részét képezik, valamint a részt vevő start-upok egy pitch versenyen is részt vesznek. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55