Magyar tehetségek az EIT Health radarján

forrás: Prím Online, 2020. január 28. 15:04

Rekordot döntött 2019-ben az EIT Health tréning- és accelerator programjaiba bekapcsolódó közép-, kelet- és dél-európai résztvevők száma. A szervezet tréning-, mentorálási és finanszírozási programjai révén több mint 1500 tehetség és 50 start-up kapott segítséget a további fejlődéshez az innovációs szempontból feltörekvő térségből. Az EIT Health pán-európai versenyein magyar start-upok, például az InSimu Patient és a Sineko is a döntőbe jutottak, felhívva magukra európai befektetők figyelmét. 2020-ban még több lehetőséghez jutnak az egészségügyi ötletgazdák.

 

 

“Közép-, Kelet- és Dél-Európa az egészségügyet megújító ötletek valóságos aranybányája. Bár ezeket a régiókat a mérsékelt innovátorok között tartják számon Európában, egyre több egészség-, orvos- és biotechnológiai megoldás születik a térségben. Folyamatosan emelkedik azoknak a diákoknak, PhD-hallgatóknak, kutatóknak és szakembernek, illetve csapatoknak, start-upoknak, spin-offoknak, kis és közepes vállalkozásoknak a száma, amelyek szívesen méretik meg magukat a piacon, és a korábban megszokottnál sokkal nagyobb számban jelentkeznek európai tréningekre, bootcampekre, nyári egyetemekre és versenyekre. Gyakran kiderül, hogy ötleteik a legjobbak között vannak Európában, így részvételük tőkebevonást, befektetői érdeklődést vagy piaci bevezetést von maga után” – mondta el Tóth Mónika, az EIT Health InnoStars RIS programmenedzsere.

 

 

Íme, néhány frissen meghirdetett, ígéretes lehetőség a 2020-as évre:

 

1. StarShip – jelentkezési határidő: 2020. január 31.

A StarShip egyedülálló tréningprogram, amely évről évre kitűnő értékelést kap a benne résztvevőktől. A programra ötlettel rendelkező csapatokat, diákokat, kutatókat is várnak, de az ötlet és a csapat megléte nem alapfeltétele a jelentkezésnek. A kilenc hónapos, részmunkaidős program során a résztvevők megtanulják, hogyan hárítsák el a felmerülő problémákat, ellenőrizzék a felhasználói elvárásokat és találják meg a megoldásra váró egészségügyi igényeket egy már bizonyított, gyakorlatias módszertan segítségével. A program során a csapatokat a tudományos és üzleti szférából érkező mentorok készítik fel. A kiválasztott résztvevőknek tandíj és utazási ösztöndíj biztosított. A programot az EIT Health partnerei – a Coimbrai Egyetem, az Oxfordi Egyetem, az IESE Business School, az IPN, a Karolinska Intézet, a svédországi RISE kutatóintézet-hálózat, a GE Healthcare, az Atos Spain, a Glintt, a Bluepharma és az Essilor – támogatják. Jelentkezni a https://www.starship.eithealth.eu/ honlapon lehet.

 

2. Wild Card – jelentkezési határidő: 2020. február 9.

Az EIT Health örömmel jelenti be, hogy megjelent a Wild Card program 2020-as kiírása csapatok és egyének részére. Európa legígéretesebb innovátorainak jelentkezését idén a női egészség és digitális terapeutika területén indított projektekkel várják. A harmadik éve meghirdetett és immár négy start-up elindításában közreműködő Wild Card célja, hogy támogassa a legígéretesebb csapatokat, hogy ötleteikből vállalkozások születhessenek. Az európai egészségügyi innovációs színtér egyik legátfogóbb programja két, a célterületen úttörő megoldást javasló vállalkozás beindításához nyújt segítséget, majd akár 2 millió eurónyi befektetést. Jelentkezni a https://wildcard.eithealth.eu/ honlapon lehet.

 

„A Wild Card lehetővé tette, hogy mélyebben tanulmányozzuk az egész iparágat, így megértettük, hogy ahhoz, hogy egy betegséget gyógyítani tudjunk, precíz, személyre szabott és megfizethető eszközt kell kifejlesztenünk, amit mindenki képes használni” – mondták el a 2019-es Wild Card-győztes iLof alapítói.

 

3. EIT Jumpstarter – jelentkezési határidő: 2020. március 15.

Az EIT Jumpstarter egy pre-akcelerátor program az egészségügyben és más területeken tevékenykedő innovátorok számára. A tréningprogramok kategóriában Európai Egyesületi Díjjal kitüntetett program főleg olyan innovátorokat céloz meg, akik több iparágat átfogó környezetben akarnak vállalkozást indítani. A résztvevők megtanulják, hogyan készítsenek prezentációt, üzleti tervet, és piacra lépési stratégiát. A legjobbak lehetőséget kapnak rá, hogy előadják elképzeléseiket a zsűrinek, és pénzdíjban részesülhetnek. A kiválasztott csapatok pénzügyi támogatást is kapnak. Az egészségügy mellett az EIT Jumpstarter az élelmiszeripar, a nyersanyagtudomány, az energetika, a gyártás és a városi mobilitás területén is keresi a tehetségeket. Jelentkezni a https://www.lyyti.fi/reg/Jumpstarter-2020 honlapon lehet.

 

4. InnoStars Awards – jelentkezési határidő: 2020. március 27.

Az InnoStars Awards az egyik legjobb kitörési lehetőség a prototípussal vagy MVP-vel (Minimum Viable Product) rendelkező, de a piacra még nem kilépett start-up és spin-off vállalkozások számára. A negyedszer kiírt program idén az EIT Regional Innovation Scheme (RIS) által lefedett, mérsékelt innovációs aktivitást mutató országokból várja a tehetségek jelentkezését. A legjobb csapatok 25 ezer euró smart money támogatáshoz és négy hónapon át tartó egyéni mentoráláshoz jutnak, valamint lehetőséget kapnak rá, hogy részt vegyenek két európai bootcampen. Az EIT Health validációs interjúkat is szervez potenciális ügyfelekkel, befektetőkkel és partnerekkel. A döntősök a program végén megmérkőznek az első három helyért, amely 25, 15, illetve 10 ezer eurónyi további támogatással jár. További információért, kérjük, írjanak a tamas.bekasi@eithealth.eu email címre.

 

5. Start-ups Meet Pharma – jelentkezési határidő: 2020. március 29.

Az EIT Health másodszor rendezi meg rendkívül sikeres, Start-ups Meet Pharma nevű programját, melynek során olyan ambiciózus csapatok jelentkezését várják, akik globális gyógyszeripari kihívásokra akarnak megoldást találni. Az accelerator program jelentős európai gyógyszeripari szereplőkkel köti össze a krónikus megbetegedésekre innovatív terápiás javaslatot kínáló start-upokat. Elsősorban piacérett, működő termékkel vagy prototípussal rendelkező csapatok jelentkezését várják, amelyek a tablettákon túlmutató megoldásokat szeretnének kifejleszteni. Az idei kihívások témáját február 10-én jelentik be. További információért, kérjük, írjanak a tamas.bekasi@eithealth.eu email címre.

 

6. Smart-Up Lab – jelentkezési határidő: 2020. március

A negyedik alkalommal meghirdetett Smart-Up Lab 2020 egy három hónapos e-Lab program a jövő egészségügyi vezetői számára. Két szakaszban rendezik meg: tavasszal (márciustól júniusig) és ősszel (szeptembertől decemberig), párhuzamosan három európai városban: a lengyelországi Łódźban, az olaszországi Nápolyban és az észtországi Tartuban. A résztvevők többek között az ötletgenerálásról, az üzleti tervezésről, a vállalkozásalapításról, az értékteremtésről, a piackutatásról, a finanszírozásról és a gyors prototípuskészítésről sajátíthatnak el új ismereteket. A program diákokat, PhD hallgatókat, vállalkozókat és kutatókat kíván megszólítani az orvos- és élettudományok, a közgazdaságtan és az IT területéről. Jelentkezhetnek olyanok, akik már rendelkeznek ötlettel vagy megvalósított innovációval, de ennek hiánya sem kizáró ok. A programot a Łódźi Orvosi Egyetem, a Nápolyi II. Frigyes Egyetem, valamint a Tartui Egyetem szervezi. Jelentkezni a http://medihub.zone/portfolio-item/smart-up-lab-2020 honlapon lehet.

 

Az EIT Health egy határokon átívelő, 150 partnerintézményt tömörítő non-profit szervezet, mely nemcsak Nyugat-, hanem az egyelőre csekélyebb innovációs aktivitást mutató Közép-, Kelet- és Dél-Európában kutat és karol fel tehetségeket. Ezeket a térségeket az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) nevű európai uniós szervezet EIT Regional Innovation Scheme (RIS) programja fedi le. A 13 országban létrehozott EIT Health Hubokon keresztül a tehetségek oktatási, akcelerációs és innovációs lehetőségekhez juthatnak az egészségügy területén, így ötleteiket valódi termékekké és megoldásokká fejleszthetik, hogy az európai polgárok hosszabb és boldogabb életet élhessenek. A magyarországi EIT Health Hub a Pécsi Tudományegyetem Transzdiszciplináris Kutatások Intézete.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09