ZENworks 2020: a sebezhetetlen

forrás: Prím Online, 2019. november 21. 12:51

Elérhetővé vált a ZENworks 2020 csomag, amellyel a vállalatok hatékonyan felügyelhetik és átfogóan védhetik az infrastruktúrában használt eszközöket. A megújult komponensek segítségével az informatikai szakemberek minden eddiginél egyszerűbben gondoskodhatnak az eszközök felügyeletéről, védelméről és titkosításáról, valamint a konfigurációk és a hibajavítások kezeléséről. A megoldások több olyan új funkciót is tartalmaznak, amelyeket az ügyfelek javasoltak, illetve szavaztak meg az erre a célra létrehozott felületen keresztül.

A technológia fejlődésével és a BYOD trend előretörésével a munkavállalók egyre többféle számítógépet, laptopot, tabletet és okostelefont használnak a cégeknél. Ez ugyan az alkalmazottak munkáját kényelmesebbé teszi, az informatikai szakemberek feladatait azonban bonyolítja. Minél inkább heterogén egy eszközpark, annál nehezebb ugyanis felügyelni.

 

Ezen a problémán segít a ZENworks csomag, amellyel egységes módon, egyetlen központi felületen keresztül felügyelhető minden egyes készülék, a Windows, Linux és Mac-alapú munkaállomásoktól kezdve egészen az Android, iOS és Windows rendszerű tabletekig és okostelefonokig.

 

 

A csomag új biztonsági funkcióinak köszönhetően az informatikai szakemberek még egyszerűbben áttekinthetik a felügyelt eszközök biztonsági állapotát. A megoldással mostantól a Common Vulnerabilities and Exposures (CVE) rendszer alapján követhetők a sebezhetőségek a szervezeten belül, amelyet világszerte számos biztonsági szakember és vállalat használ a sérülékenységek azonosítására és rendszerezésére.

 

A felhasználói felületen jól átláthatók, rendszerezhetők és testre szabhatók a megjelenített információk. Például időrend vagy súlyosság szerint rangsorolhatók a rendszerben előforduló sérülékenységek és a hozzájuk kapcsolódó hibajavítások. Az egyes frissítésekről hasonlóan részletes információkat kaphatnak a szakemberek: egyetlen szempillantás alatt minden egyes hibajavításról megtudhatják, melyik sérülékenységet javítja, milyen házirendek és frissítési csomagok kapcsolódnak hozzá, mely eszközöket érinti, mikor vizsgálták, illetve telepítették utoljára, illetve milyen forrásból származik. A sérülékenységek és a patch-ek mellett az eszközök állapota is gyorsan megjeleníthető, így az illetékesek végpontonként is végignézhetik, hogy az egyes készülékekre milyen frissítéseket telepítettek, milyen sebezhetőségek fordulhatnak elő rajtuk, és milyen új javítások érhetők hozzájuk a különféle forrásokból.

 

A ZENworks rendszerén keresztül csak előzetesen tesztelt hibajavítások érkeznek, amelyek egészen biztosan nem okoznak zavart az eszközök működésében. A megoldás használatával az informatikai szakemberek automatikusan kioszthatják a frissítéseket az egyes gépekre, és azok telepítését a rendszer leállításához is igazíthatják, így a folyamat nem zavarja a napi munkát.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09