Megvannak Magyarország legjobb játékai!

forrás: Prím Online, 2019. november 13. 18:56

Átadták az Ország Játéka 2019 díjakat, a pályázó gyártók és forgalmazók a nyertes játékokon feltüntethetik a megkülönböztetést jelző logót. Ez egyúttal garancia arra, hogy az adott játék kiemelkedően szerepelt egy országos megméretésben és segíthet a szülőknek már a karácsonyi – boltban vagy webáruházban történő – vásárlásban is. Kiemelkedően sok szavazatot kapott a Castle of Mind fejlesztő táblajáték, amely idén nem csak az internetes szavazók közönségdíjasa, hanem a Játszónap kedvence is lett. 

A verseny kitalálója és szakmai támogatója, a JátékNet.hu Webáruház által felkért eNET piackutató éves felmérése alapján a hazai online játék kiskereskedelem volumene 2018-ban 10 százalékot nőtt, és idénre is két számjegyű százalékos növekedéssel számolhatunk. 

 

Lezárult az Ország Játéka 2019 pályázat, amelyre idén hetedszer szavazott a nagyközönség és a szakmai zsűri. A hazai játékpiac rangos szakmai vetélkedőjére 75 hazai és nemzetközi gyártó, - forgalmazó nevezte játékújdonságait, nyolc kategóriában. A legjobbakra online több mint 40 000 voks érkezett, köztük az október 27-én rendezett Játszónap – a gyermekek és szülők, nagyszülők által végzett „élő tesztelés” – benyomásai alapján. Az idei Játszónapon, ahol évente számos karácsonyi sikerlista-esélyes gyerekjáték is debütál, a Castle of Mind fejlesztő táblajátékra szavaztak a legtöbben. A szakmai bírák és a közönség által legtöbb pontot elért játékok viselhetik az Ország Játéka 2019 címet és logót, és ezzel már a karácsonyi vásárlások során segíthetik az olykor nagyon nehéz, „Mit vegyek a gyereknek?” döntést.

 

A szervezők a zsűri és a közönség szavazatai alapján, kategóriánként egy-egy győztes játékot hirdettek, egyenes pontverseny szerint. Melléjük társult be ebben az évben is a Kicsomi és a Manóprogram, amelyek különdíjban részesítettek 1-1 játékot. A Játszónap helyszíni kedvencével együtt így összesen 19 nyertes született. Az Ország Játéka 2019 minősítést a szakzsűri és a nagyközönség értékelései alapján a következő játékok nyerték el:

 

 

 

Magyarország legjobb játékait a különböző területek szaktekintélyeiből álló zsűri olyan egységes, szakmai szempontok szerint értékelte, mint például a készségfejlesztés képességének mértéke, a szociális készség fejlesztése, alkalmassága az együtt- és újra játszásra, a játékok várható mentális és érzelmi hatása, innovációja, kreativitása, minősége és tartóssága. 

 

A szakzsűrit ez alkalommal is Pierrot, neves játékfejlesztő vezette, a tagok között pedig volt pedagógus, gyermekpszichológus, védőnő, játékfejlesztő és influenszer is: Csordás Ágnes (a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke), Farkasházi Réka (színésznő, műsorvezető, színház- és drámapedagógus), Jánossy Gábor (a Magyar Lapkiadók Egyesületének képviselője), Kiki, Csocsó és Mimi (a Kicsomi YouTube csatorna vezetői), Labancz Dániel (gyermekpszichológus és tapasztalati tanulás tréner), Veszelszkiné Huszárik Ildikó (a Pedagógusképzés Megújulásáért program alapítója), valamint Zölei Ágnes (a Manóprogram főszerkesztője). Pierrot, az Ország Játéka 2019 verseny zsűrielnöke így nyilatkozott: "Ez az embléma már önmagában rangot jelent. Azonban ahhoz, hogy ennek jelentőségéről mindenki értesüljön, hogy közép- vagy hosszú távon a nagyközönség számára is értéknövelő címke legyen, a versenyben résztvevők közreműködésére is szükség van. Bízom benne, hogy hamarosan mindenki felfedezi benne saját érdekeltségét és közösen növeljük tovább az embléma tekintélyét. Rendszeresen járok nemzetközi játékkiállításokra és ott is tapasztaltam, hogy ha valamilyen elismerést jelző logóval ellátott egy játék – amit pl. szakemberekből álló zsűri díjaz –, mennyivel hitelesebbé teszi a játékot és igazolja annak létjogosultságát.”

 

A JátékNet.hu Webáruház által 2013-ban életre hívott Ország Játéka kezdeményezés jótékony célokat is szolgál: online szavazáskor a közönség dönti el, mely rászoruló gyermekintézmények részesüljenek adományban, melyeket évről évre a Védőnői Szolgálat közreműködésével, még karácsony előtt megkapnak a gyermekek. Idén ők nyerték el a játékokkal teli, értékes és hasznos ajándékcsomagokat: Cinkotai Huncutka Óvoda, Budapest; Halimbai Hársfa Óvoda és Családi Bölcsőde, Halimba; Mesevár Óvoda, Gyömrő.

 

Őri Gergely, az Ország Játéka verseny megálmodójaként hozzátette: „Bizonyosak vagyunk abban, hogy szakmai zsűrink szerepe a gyermekjátékok megítélésben kiemelt – ízlésformálóként és ötletadóként egyaránt. De megerősít bennünket az a sok szülői visszajelzés is, mely szerint komoly hasznosságot látnak az ügyünkben... Például a Játszónapban, ahol a csillogó szemű gyerkőc személyes tapasztalatai alapján el tudnak indulni, az Ország Játéka logó láttán könnyebben döntenek, aztán pár kattintás és megrendelik a gyereknek a játékot a neten. Apaként már én is feltettem a kérdést: tényleg, mi lehetne ezeknél nagyobb segítség, különösen a karácsony előtti őrületben?! Gratulálunk a nyerteseknek és folytatjuk jövőre is!”

 

Az eNET piackutató éves felmérése alapján a hazai online játék kiskereskedelem volumene 2018-ban 10 százalékot nőtt, és a tavalyi évhez hasonlóan, 2019-re vonatkozóan is két számjegyű százalékos növekedést ígér. A GfK kiskereskedelmi panelkutatás eredményei szerint a játékok hazai kiskereskedelmi összforgalma pedig idén elérheti az 55 milliárd forintot, amelynek körülbelül 24,6 százalékát teheti ki a webes játék kiskereskedelem.

 

 

Ország Játéka 2019 nyertesek:

 

Szakmai díjat nyerték:

 

  • Bébi játék kategória
    Játék neve: WOW Toys London Busz – Gyártó/Forgalmazó: Kensho
  • Családi társasjáték kategória
    Játék neve: Blue Banana – Gyártó/Forgalmazó: Piatnik
  • Egyéb lány kategória
    Játék neve: Frozen 2 – 41167 Arendelle faluja – Gyártó/Forgalmazó: LEGO
  • Egyéb fiú kategória
    Játék neve: Boomtrix – Gyártó/Forgalmazó: Modell és Hobby
  • Építőjáték kategória
    Játék neve: Wonder Makers: Úticélok szettek - tengerparti bungalow – Gyártó/Forgalmazó: Mattel
  • Társasjáték kicsiknek kategória
    Játék neve: Rókanyomon társasjáték – Gyártó/Forgalmazó: Reflexshop
  • Készségfejlesztő kategória
    Játék neve: My Map - Interaktív világtérkép – Gyártó/Forgalmazó: Modell és Hobby
  • Elektronikus játék kategória
    Játék neve: Robo Tacsi – Gyártó/Forgalmazó: Modell és Hobby

 

Közönségdíjat nyerték:

 

  • Bébi játék kategória
    Játék neve: WOW Toys London Busz  – Gyártó/Forgalmazó: Kensho
  • Családi társasjáték kategória
    Játék neve: Castle of Mind fejlesztő táblajáték – Gyártó/Forgalmazó: Fontanus
  • Egyéb lány kategória
    Játék neve: Frozen 2 – 41167 Arendelle faluja – Gyártó/Forgalmazó: LEGO
  • Egyéb fiú kategória
    Játék neve: LEGO Technic: Távirányítású kaszkadőr versenyautó 42095 – Gyártó/Forgalmazó: LEGO
  • Építőjáték kategória
    Játék neve: Geomag Confetti – Gyártó/Forgalmazó: Formatex
  • Társasjáték kicsiknek kategória
    Játék neve: Bogyó és Babóca Speed Colors – Gyártó/Forgalmazó: Kensho
  • Készségfejlesztő kategória
    Játék neve: Melissa & Doug, Zárak és reteszek – Gyártó/Forgalmazó: Kensho
  • Elektronikus játék kategória
    Játék neve: Zuru Pets Alive: Boppi, a táncoló lama – Gyártó/Forgalmazó: Orbico

 

Különdíjat nyerték:

 

  • Kicsomi különdíjas
    Játék neve: Fur Balls Real Rescue: Interaktív meglepetés plüss állatka – Gyártó/Forgalmazó: TM Toys
  • Manóprogram különdíjas
    Játék neve: LEGO Technic: Távirányítású kaszkadőr versenyautó 42095 – Gyártó/Forgalmazó: LEGO
  • A Játszónap közönségdíjasa
    Játék neve: Castle of Mind fejlesztő táblajáték – Gyártó/Forgalmazó: Fontanus
Kulcsszavak: játék Ország Játéka

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05