Sztárdömping a SZINen

forrás: Prím Online, 2019. július 26. 16:27

Napfény, barátság, gyönyörű lányok, fergeteges koncertek és semmihez sem fogható atmoszféra a Tisza partján, Szegeden. 4 napig a fesztiválozóktól nyüzsög a partfürdő és a város, augusztus 28-tól 31-ig.

Amikor az ország fesztiváljai már lecsengtek, a Szegedi Ifjúsági Nap még mindig lehetőséget ad egy utolsó, nagy bulira.  Magyarország legnagyobb múltú fesztiválja az egyik legjobb hangulatú rendezvény a hazai pályán, ahol jó a zene, szép a város, vonzó a folyópart és nem utolsó sorban olcsó a fesztivál.  Annak ellenére, hogy a SZIN a legzsebbarátabb buli, évről évre felsorakoztat – a hazai élvonal mellett – több nemzetközi sztárt is.

 

 

Fellép, többek között a holland származású DJ, zenei producer, a világ legjobb DJ-i között számon tartott, a DJ Mag Top 10-ben évek óta biztos helyet foglaló Nick van de Wall, azaz Afrojack. Velünk lesz a SZIN-en a brit electropop és dancepop, de a klasszikus zenével is operáló világsztár zenekar, a Clean Bandit. A különböző releváns slágerlistákon töretlenül élmezőnyben járó Clean Bandit Rather Be című száma 2015. februárjában az 57. Grammy díjkiosztón megkapta a legjobb dalnak járó díjat is, a Sean Paullal és Anne-Marie-val készített Rockabye-t pedig több mint két milliárd ember nézte meg a legnagyobb zenemegosztó oldalon.

 

Legújabb, What is love? című albumukat Magyarországon először a SZIN-en hallgathatjuk meg élőben.

 

Érkezik a SZINre a spanyol származású, de Berlinben - élő mindössze 28 éves - Alvaro Soler is, akivel itt találkozhat először élőben a hazai fesztiválközönség. A barcelonai Soler leginkább spanyolul megírt, latinos hangulatú tánczenéi azonnali közönségsikernek örvendtek, legismertebb dala a Sofia, ami hetekig szerepelt a magyar slágerlisták élén is. Tavaly ősszel pedig Megjelent Alvaro Soler legújabb albuma, a Mar De Colores.

 

 

Szegedre tart a techno lemezlovasok thai hercegnője, Nakadia is, és visszatérő vendég - a közönség nagy örömére - a fergeteges bulikat produkáló Dubioza Kolektiv. Hazai fesztiválok közül először a SZIN-en lép fel a Tomorrowland, az Ultra Music Festival és a legmenőbb amerikai és európai klubok visszatérő fellépője, Salvatore Ganacci, kinek legújabb száma, a Horse, idén áprilisban került ki és és lassan 10 M megtekintést számlál a legnagyobb videomegosztón. Jay Hardway neve pedig már ismerős a hazai rajongóknak, ő olyan ikonokkal dolgozott együtt mint pl. Martin Garrix a Wizard, Spotless, Voodoo és az Error 404 számokon.

 

Július 31-ig kedvezményes bérleteiteket, mindössze 23.990 forintért lehet beszerezni! Csak egy kattintás itt: https://jegyek.szin.org/ 

Kulcsszavak: fesztivál SZIN

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05