A Fujitsu kutatása szerint a vállalatok nem tudnak tovább várni a kvantumszámítástechnikára

forrás: Prím Online, 2019. május 23. 10:02

A vállalatvezetők türelmetlenül várják a kvantumszámítástechnika megérkezését, és már nagyon szeretnék élvezni az általa ígért mélyreható folyamatoptimalizálás előnyeit – állapította meg az a most közzétett kutatás*, amelyet a teknowlogy Group Company részeként működő PAC független elemzőcég készített a Fujitsu megbízásából. 

A kutatásból kiderül, hogy a szervezetekre nehezedő nyomás erősödésével egyre többeket frusztrál a kvantumszámítástechnika fejlődésének lassúsága. Az érintetteket ugyanakkor izgalommal töltik el a Fujitsu Digital Annealer által kínált lehetőségek. Ez az áthidaló technológia már képes gyorsan megoldani másként kezelhetetlen problémákat, így azonnal elérhetővé teszi a cégek számára a kvantumszámítástechnikára jellemző transzformatív előnyöket. 

 

 

Bár a kvantumszámítástechnika fejlődése ma még gyerekcipőben jár, a vállalatok máris felfokozott izgalommal várják az általa ígért csúcsteljesítményt. A kutatás során megkérdezett cégvezetők 81%-a úgy véli, hogy a kvantumszámítástechnika megjelenése gyorsítani fogja üzleti, logisztikai és ipari folyamatai optimalizálását, segíti majd a digitális átalakulásban és lehetővé teszi számára versenyképessége megőrzését a gyorsan változó piacon. 

 

A vállalatokat ugyanakkor frusztrálja a technológia fejlődésének lassú üteme. A megkérdezettek 50%-a szerint a kvantumszámítástechnika valószínűleg nem válik általánosan elterjedté a következő évtizedben. Ugyanakkor 89%-uk úgy nyilatkozott, hogy napjaink technológiájának elégtelen számítási teljesítménye visszafogja szervezetét a kombinatorikus optimalizáció előnyeinek maradéktalan hasznosításában** – azaz abban, hogy az üzleti folyamatok forradalmasítása érdekében sokféle lehetőség közül ki tudják választani az optimális megoldást.

 

Az üzleti folyamatok optimalizálása iránt annyira élénk napjainkban az érdeklődés, hogy a megkérdezettek kétharmada (66%) már ma optimalizációs megoldások után kutat, és nem hajlandó várni addig, amíg a távoli jövőben megérkezik a kísérleti és feltehetően instabil kvantumszámítástechnika. Emögött az a meggyőződés áll, hogy a kvantumszámítástechnikával behozhatatlan előnyre lehet szert tenni a piaci versenyben. A válaszadók kétharmada értett egyet abban, hogy ha működési területén egy versenytárs a többieket megelőzve alkalmazná a kvantumszámítástechnikát, azzal gyökeresen átalakítaná a jelenlegi viszonyokat.

 

 

A Fujitsu mind elismertebb Digital Annealer megoldása áthidalja a szakadékot 

A komplex üzleti folyamatok valós idejű optimalizálásával elérhető radikális áttörést sürgető vállalatok közül – a kutatás eredményei szerint – egyre többen ismerik fel, hogy a kvantumszámítástechnika által inspirált Fujitsu Digital Annealer áthidalja a hagyományos technológia és a kvantumtechnológia között szakadékot, és lehetővé teszi a szervezetek számára, hogy valódi kvantumszámítógépek nélkül is valós időben futtassák a kombinatorikus optimalizálási algrotimusokat.*** A vizsgált vállalatok 70%-a több iparágban (pl. gyártóipar, pénzügyi szolgáltatások, kiskereskedelem) úgy véli, hogy a Digital Annealer felgyorsíthatja számára a kvantumszámítástechnikára épülő jövőbe vezető utat.

 

Yves de Beauregard, a Fujitsu digitális üzleti megoldásokáért felelős EMEIA-régióbeli vezetője elmondta: „Mindenki a diszruptív változásokról beszél. A vállalatvezetők tisztában vannak a veszélyekkel és a lehetőségekkel, de elkeseríti őket, hogy a kvantumszámítástechnika még erősen a jövő zenéje, és még akkor is kétséges, hogy mennyire lesz kellően stabil a gyakorlati üzleti alkalmazásra. Így érthető, miért tapasztalunk ilyen élénk érdeklődést a Fujitsu Digital Annealer és kombinatorikus optimalizálási számításokat támogató képességei iránt. A Digital Annealer már kapható kereskedelmi forgalomban, kézzelfogható eredményeket ért el többek között a pénzügyi szolgáltatószektorban, a gyártóiparban és a gépkocsigyártásban, és már használják azok a haladó gondolkodású vállalatok, amelyek diszruptív erővé kívánnak válni a jövőben.” 

 

 

A Fujitsu Digital Annealer már bizonyította képességeit

A Fujitsu kvantumtechnológia által inspirált Digital Annealer megoldásával a vállalatok új lehetőségeket aknázhatnak ki, és diszruptív erővé válhatnak a digitális korban azáltal, hogy azonnal megtalálják az optimális kombinációt a rendkívül komplex és korábban kezelhetetlen adatváltozóknál. Európa egyik vezető gépkocsigyártója például a Digital Annealer segítségével optimalizálja a robotok által végzett hegesztési műveleteket a gyártósoroknál. Mivel soha nem kell új erőforrásokat bevonnia a gyártási folyamat legdrágábbb szakaszának számító fényezéshez****, több gépkocsit állíthat elő egységnyi idő alatt.

 

A pénzügyi szolgáltatások piacán az Egyesült Királyság egyik vezető pénzintézete azt vizsgálja, hogyan lehet valós időben optimalizálni a befektetési portfóliókat a Fujitsu Digital Annealer segítségével. Közművállalatok befektetéseik megtérülésének maximálására, míg gyógyszergyárak az új hatóanyagok keresésének és az új gyógyszerek fejlesztésének gyorsítására használják a Fujitsu megoldását.

 

A kombinatorikus optimalizálás további példája a kamionok berakodási hatékonyságának növelése a szállítmányozási és logisztikai szervezeteknél. A Fujitsu saját gyáraiban is a Digital Annealert használja. Segítségével sikeresen optimalizálta a készletgazdálkodást, és 45%-kal csökkentette a dolgozók által havonta megtett távolságot, ezen keresztül pedig az improduktív munkaidő hosszúságát. A kormányok számára is ígéretes lehetőséget jelent, hogy a Digital Annelaerrel a valós idejű forgalmi viszonyokat figyelembe véve optimalizálhatják a közlekedési rendszereket, ezzel is visszaszoríthatják a környezetszennyezést, és gyorsabban elérhetik a klímaváltozással kapcsolatban kitűzött céljaikat.

 

Ár és piaci bevezetés

A Digital Annealer egyelőre tesztcélokra elérhető. Co-creation szolgáltatásai keretében a Fujitsu rendelkezésre bocsátja szakértelmét és támogatását annak azonosítására, hol érdemes az ügyfeleknek azonnal munkába állítani a Digital Annealert olyan kihívások legyőzésére, amelyekre eddig lehetetlennek tűnt praktikus megoldást találni. A Fujitsu a Digital Annealer éles környezetbe integrálásában is támogatja ügyfeleit. A szolgáltatás formájában (as-a-service), előfizetéses alapon azonnal elérhető Digital Annealer csomagja műszaki és tanácsadási szolgáltatásokat, támogatást és opcionálisan további megoldásfejlesztési konzultációt is tartalmaz. A Digital Annealer helyben telepített és felhőszolgáltatásként is igénybe vehető. Ára régiótól és konfigurációtól függően változik.

 

__________________

* A kutatás során 350 közép- és nagyvállalati vezetőt kérdeztek ki hat főbb iparágban (pénzügyi szolgáltatások; élettudományok; gyártóipar; kiskereskedelem; szállítmányozás; közművek) Kanada, Finnország, Németország, Írország, Spanyolország, Svédország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok területén. A kutatást a PAC 2019 márciusában és áprilisában végezte. A vizsgálat részletes eredményei is letölthetők.  

** Hagyományos számítógépekkel akkor lehet megtalálni az optimális sorrendet egy folyamaton belül a hatékonyságbeli hiányosságok megszüntetése és a termelékenység növelése érdekében, ha a változók száma korlátozott. Ha azonban egy folyamatban túl sok a változó, a hagyományos gépek nem tudnak pontos választ adni, és nem képesek az összes lehetőséget elég gyorsan és pontosan értékelni ahhoz, hogy ebből gyakorlati előny származzon. A feladatot a költség-, az energia- és az időigény egyaránt megvalósíthatatlanná teszi – ez az a pont, ahol a hagyományos számítógépek (még a szuperszámítógépek is) elérik lehetőségeik határait. Ez elsősorban azért van így, mert a hagyományos processzorok szekvenciális feldolgozást végeznek. Emiatt nagy erőkkel folyik a kutatás-fejlesztés a kvantumszámítástechnika terén, amely nem szekvenciálisan működik, és így az összes lehetséges megoldást képes egyidejűleg értékelni. Többféle kvantumszámítógép kísérleti tesztelése zajlik, bámulatos eredménnyel. Ám a műszaki kihívások még jelentősek, és a gyakorlatban használható üzleti rendszerek megjelenésére valószínűleg még nagyon sokat, 10 sőt akár 20 évet is várni kell. 

*** Jelenleg „simulated annealing” algoritmusokat használnak számos kombinatorikus optimalizálási probléma megoldására. Mind a „quantum annealing”, mind pedig a „digital annealing” technika architekturális gyorsítással képes elvégezni az optimalizálást. A „quantum annealing” a kvantumbitek (qubitek) közötti kapcsolatok számának behatároltsága miatt korlátozott mértékben alkalmas nagyszabású problémák megoldására. A Fujitsu Digital Annealer architektúrája ezzel szemben a kvantumjelenség által inspirált digitális áramkörrel, ugyanakkor teljesen összekapcsolt architektúrával dolgozik, ami lehetővé teszi a jelek két bit közötti szabad cseréjét. Így ezzel a technikával nagyon gyorsan és a korlátozott qubit-kapcsolatokkal rendelkező „quantum annealing”’ megoldásnál pontosabban megoldhatók a nagyszabású kombinatorikus optimalizálási problémák.

**** A fényezés a gépkocsigyártás legköltségesebb folyamatai közé tartozik, átlagosan 40%-ot teszi ki a teljes gyártási költségből. A fényező üzemekben jelenleg elsősorban a robotok által végzett PVC-varrattömítési eljárásokra irányulnak az optimalizációs törekvések. A gépkocsigyártók szeretnék kiszámítani, milyen optimális útvonalon érdemes haladniuk a tömítőrobotoknak a kiinduló pozíciótól kezdve, majd oda visszaérve. A Digital Annealer jelenleg 64 tömítést képes teljes körűen kezelni, és képességei további bővülése várható. A kvantumszámítástechnikai megoldások ugyanerre a problémára bevezetett prototípusa mintegy hét tömítésre tud optimalizálási útvonalat számítani. A héttől a 64 tömítésre való ugrás nem csupán kilencszeres növekedést jelent. A lehetséges útvonalkombinációk száma 10100-nal nő, ami jóval több, mint a világegyetemben található összes atom becsült száma. Az optimális útvonalakkal több gépkocsit lehet előállítani változatlan mennyiségű erőforrás felhasználásával, ezáltal csökkennek a fényezőüzemben felmerülő költségek.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36