Felhőben újjászületett informatika

forrás: Prím Online, 2018. november 13. 15:11

A felhőinformatika Kelet-Európában és hazánkban is egyre elterjedtebb, a hozzá kapcsolódó technológiai innovációk is folyamatosan tudnak újat mutatni a szakembereknek. A magyarországi AWSome Day Budapest szakkonferencián a TC2 szakemberei és meghívott szakértői sikereken, esettanulmányokon keresztül mutatták be az új norma hasznosíthatóságát.

A felhőinformatika térnyerésével drasztikusan felgyorsult a technológia transzfer Kelet-Európába érkezése. Egy webböngészőből majdnem minden szolgáltatás ugyanúgy elérhető Magyarországon, mint Nyugat-Európában vagy az USA-ban. A cloud computing vált mára az új normává. Előreláthatólag 2020-ra a hozzá kapcsolódó költések elérik és meghaladhatják a klasszikus informatikára szánt keretet, ezáltal túllépheti a teljes IT budget 50%-át. Az Amazon Web Services Kelet-Közép-Európában is folyamatos, erőteljes éves növekedést produkál, így érthető, hogy az AWSome Day Global Series egyik állomásának idén Budapestet választotta. A magyarországi AWSome Day szakkonferencián a TC2 szakemberei és meghívott szakértői sikereken, esettanulmányokon keresztül mutatták be az új norma hasznosíthatóságát, ezen kívül bejelentették a 2019-es szakmai eseményeket is, többek között egy szakmai webinar sorozatot, amely meghatározott témákban kínál elmélyült tájékoztatást.

 

Nagyon felhő, adaptív működés

A gyorsabb gazdasági folyamatok, a versenyképesség agilitást igényelnek a vállalatoktól, ennek egyik informatikai leképezése a DevOps. A rugalmas változásnak kulcsa az ún. Microservice architektúra kialakítása is, ami a monolitikus rendszerek teljes átalakítása, újraírása helyett egyszerű lehetőséget biztosít az alkalmazások kialakítására és fenntartására. A monolitikus alkalmazások részekre bontása (menedzselt microservice-k) magasabb minőségű és gyorsabb fejlesztést eredményez. Az informatikai rétegekben lefelé haladva – a fizikai szerverek telepítése és üzemeltetése helyett – az ún. Serverless működés óriási terhet vesz lesz az informatikai szervezetről, kiválthatja a fizikai szerverekkel kapcsolatos folyamatos teendőket. Ezek együttese a szervezet összehangoltabb működését és az informatikai rendszerek rugalmasabb, gyorsabb változtatását segítik a gazdasági feltételekhez való alkalmazkodásban.

 

Felhőben újjászületett informatika

Ne hanyagoljuk el a klasszikus informatikai rendszereket, és gondoljuk át, hogyan lehet működésüket a felhőben megújítani. A VMS AG elemzése szerint a vállalatirányítási rendszereket fejlesztő német óriáscég, az SAP rendszereinek infrastruktúra költsége akár 71%-kal csökkenthető az AWS-en kialakítva, amelyhez a klasszikus IT infrastruktúrával megegyező certifikációt és támogatást biztosít. Az informatikai virtualizáció piacvezető szereplője az AWS felhőben kínál a földi környezettel megegyező licenceket, megoldásokat a meglévő szaktudás hasznosítása mellett, de migrációs feladat nélkül, kiegészítve a felhő korlátlanul skálázható infrastruktúra és platform szolgáltatásaival. A biztonságos működés egyik alapja a megfelelő adatvagyon gazdálkodás (adatmentés, archiválás). A publikus felhő piacát toronymagasan vezető AWS az adatok felhőbe mentését 99,999999999% elérhetőséggel, töredék költségen, biztonsági- és szabályozói megfelelőség mellet kínálja. 

 

 

„A strukturált RDBMS és „schemaless” NoSQL adattárolás elengedhetetlen eszköze a modern IT iparnak, viszont sokszor nehézségekbe ütközik ezen szolgáltatások menedzsmentje, licencek kezelése, skálázása, a mentés-visszaállítás megoldása. Menedzselt SQL szolgáltatásokkal azonban erre is tudunk megoldást kínálni, így a legújabb fejlesztések*  lehetővé teszik az automatikus skálázódást, az automatikus tárhely allokációt, és az ún. „serverless” üzemet is. A felhasználók számára emellett menedzselt NoSQL szolgáltatással**  magas rendelkezésre állású, korlátlan tárhelyet, valamint gyors adatbázist tudunk biztosítani” – mondta Révész Róbert.

 

Informatikai biztonság, megfelelőség

„A felhőinformatikai szolgáltatások nem létezhetnének magas szintű IT biztonsági követelmények és előírások teljesítése nélkül. Mivel ez a terület kiemelten fontos a cégek életében hazai és nemzetközi viszonylatban is, azon vagyunk, hogy ezekre a biztonsági megoldásokra, mint pl. a jogosultságkezelés, titkosítás, kulcskezelés, naplózás és naplóelemzés, azonosítás, validáció és szabályozói megfelelőség minél inkább felhívjuk a figyelmet és sztenderd, beépített megoldást kínáljunk” – tette hozzá Révész Róbert, a TC2 ügyvezető igazgatója. 

 

Ebben a témában nem feledkezhetünk meg az üzletileg kritikus rendszerek hibatűrő, nagy rendelkezésre állásáról, vagy a katasztrófa környezetek kialakításáról sem. A nemzeti és globális szabályozók bizonyos iparágakban rendelkeznek az éles üzemű és a teszt/fejlesztő/oktató környezetek szétválasztásáról, valamint a katasztrófa környezetek kialakításáról is, így a szakemberek felhívták a figyelmet – publikus felhő alapú - költséghatékony megvalósítás lehetőségére és fontosságára is.

 

______________

* Amazon Aurora

** Amazon DynamoDB

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05