105 millió forint pályázható a történelmi dokumentumfilmek gyártását támogató felhíváson

forrás: Prím Online, 2018. szeptember 24. 08:26

Elfogadta a történelmi dokumentumfilmek készítésének támogatásáról szóló idei, 105 millió forint keretösszegű pályázati felhívást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa múlt heti ülésén, emellett a rendszeresen jelentkező helyi és körzeti televíziós hírműsorok, valamint közéleti és kulturális magazinműsorok gyártására összesen 107,2 millió forintot ítélt oda.

Idén is lehet pályázni történelmi, sporttörténeti dokumentumfilmek készítésére

Ebben az évben is meghirdeti a tanács a Nemeskürty István-pályázatot a Magyar Média Mecenatúra Program keretében. Az archív tartalmak újrafelhasználásával készülő, történelmi vagy sporttörténeti eseményeket, személyeket, helyszíneket és évfordulókat feldolgozó dokumentumfilmekre összesen 105 millió forintot különít el a testület, és 50-52 perc hosszúságú, önálló alkotások terveivel lehet jelentkezni. A szinopszisok beadási határideje október 18-a, az elkészült filmeket pedig 2020 végéig mutatják majd be az országos televíziók. A pályázat részletes kiírása megtalálható a mecenatura.mtva.hu oldalon.

 

107,2 millió forint helyi és körzeti televíziók rendszeres műsorainak gyártására

A Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Programon belül a rendszeresen jelentkező hírműsorok, valamint közéleti és kulturális magazinműsorok gyártására meghirdetett pályázat idei második fordulójában huszonkét helyi vagy körzeti televízió részére összesen 107,2 millió forintot ítélt oda. A támogatásból hírműsort készíthet hét médiaszolgáltató: a Debrecen Televízió, a TV Szentendre, a Tatai Televízió, a szarvasi Körös Televízió, a Karcag Televízió, a Zalaegerszegi Televízió és a Sopron Televízió. Közéleti magazin kategóriában nyolc szolgáltató, a Szentgál Televízió, a budapesti TV10 és ESTV, a Kiskőrös Televízió, a mórahalmi Móra-Net TV, a csornai Rábaközi Televízió, a Városi TV Mohács, illetve a Komló és Térsége Televízió pályázott eredményesen. Szintén hét televízió kap támogatást kulturális magazinműsorok gyártására: a Vásárhelyi Televízió Hódmezővásárhelyről, a Szombathelyi Televízió, a Halas TV Kiskunhalasról, a Keszthelyi Televízió, a Városi Televízió Eger, a Nyíregyházi Televízió és a Szolnok TV.

 

Bírságok kvótakötelezettségre vonatkozó adatszolgáltatás elmulasztása miatt

Meghosszabbított ügyintézési határidővel a Médiatanács még hét médiaszolgáltatóra szabott ki néhány tízezer forintos bírságot a 2018. január és május közötti időszakra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása miatt. A médiahatósági ellenőrzések eredményeként a testület az augusztus 28-ai ülésén már kiszabott szankciókat az európai és a magyar művek arányaira vonatkozó havi adatszolgáltatási kötelezettség megsértése miatt. Hét szolgáltatóval kapcsolatban, további kérdések tisztázása miatt szükség volt az ügyintézés határidejének meghosszabbítására. A teljes lista hamarosan megtalálható lesz a Médiatanács vonatkozó határozatai és jegyzőkönyvei között.

 

Folytatódik egy kaposvári kereskedelmi rádiós frekvencia pályázati eljárása

A testület a Kaposvár 99,9 MHz-es helyi rádiós frekvencia kereskedelmi jellegű hasznosítására kiírt pályázaton a beérkezett ajánlatok alaki vizsgálata során a kért hiánypótlás teljesítése után a Mambó Rádió Kft.-t egyedüliként vette pályázati nyilvántartásba, tekintettel arra, hogy a másik két pályázó alakilag érvénytelen ajánlatot nyújtott be. Az eljárás a tartalmi vizsgálattal folytatódhat.

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH

Március 20-án délután második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy olyan különdíjat is átadott, amellyel minden évben egy, a szakterületén kiemelkedően teljesítő pedagógus munkáját ismerik el.

2024. március 21. 17:55

Napelemes pályázat: ezek az akkumulátorok legnagyobb buktatói

Senki nincs még elkésve, aki igényelni szeretné a napelemekből és energiatárolóból álló rendszerekre kiírt Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatását, de elővigyázatosnak kell lenni. Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy nem minden akkumulátor tudja működtetni a rendszert áramszünet esetén, de arra is ügyelni kell, hogy a telepített eszközök kompatibilisek legyenek egymással. A szakértő szerint érdemes olyan kivitelezővel együtt dolgozni, aki a pályázat megvalósítása után is a rendelkezésünkre áll.

2024. március 14. 13:04

Digitális készségek fejlesztését célzó hazai projektek indulhatnak egy rangos európai díjért

Az Európai Digitális Készségfejlesztési Díj keretében öt kategóriában díjazzák a kontinensen élő emberek digitális kompetenciákkal való felvértezése iránt elkötelezett európai, köztük magyarországi projekteket és szervezeteket. Az IVSZ szerint a digitális készségek fejlesztése a gazdaság versenyképessége szempontjából elengedhetetlen – hiszen a hazánkban élő 16-74 év közötti felnőttek fele nem rendelkezik alapszintű digitális kompetenciákkal, pedig ezek nem csak a hétköznapi ügyintézést könnyítik meg, hanem a munkahely megtartásában és megszerzésében is fontos szerepük van. Ezért is különösen fontos összegyűjteni és megmutatni a készségfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi és hazai jó gyakorlatokat minél szélesebb körben. 

2024. március 7. 17:48

Újabb izgalmas találmányok nevezhetnek a Magyar Ipari Célgép Nagydíjra

A hazánkban megvalósuló külföldi ipari beruházások alapján számíthatunk arra, hogy a célgépgyártók iránti igény a közeljövőben nőni fog, és a már eddig is jelentős nemzetgazdasági szerepén nagyot fog lendíteni ez a szektor. Ebben segít a Magyar Ipari Célgép Nagydíj, amelyet idén immár negyedik alkalommal hirdetnek meg.

2024. február 22. 10:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05