Elektronikus útdíj: folytatódik a Waberer’s és az i-Cell szakmai együttműködése
Stratégiai megállapodást kötött a flottakövetési és útdíjfizetési megoldásokat nyújtó i-Cell Kft. és a Waberer’s, így a korábbi, az útdíjfizetést érintő együttműködés megerősítése mellett három i-Cell arculatú Waberer’s kamion közlekedik majd Magyarország és Európa útjain.
A két vállalat szakmai együttműködése évtizedes múltra tekint vissza, hiszen az i-Cell és a Waberer’s már a 2013-ban bevezetett kilométerarányos, Hu-Go útdíjfizetési rendszer indulása előtt is stratégiai partnerek voltak, ekkor az i-Cell járműkövetési szolgáltatásokat nyújtott Európa egyik legnagyobb saját kamionflottája számára. A most kötött megállapodás értelmében az i-Cell Kft. színeivel ellátott három Waberer’s kamion indult útnak augusztustól.
„Az i-Cell arculattal ellátott kamionok a két cég közötti kölcsönös, évtizedes bizalmat, egymás szakmai elismerését, egyben a folyamatos együttgondolkodást jelzik. Nagy öröm számunkra, hogy immár megerősített stratégiai partnerség keretében folytathatjuk a közös munkát” – mondta Farkas Károly, az i-Cell Kft. operatív igazgatója.
„A Waberer’s-nél fontosnak tartjuk, hogy olyan vállalkozásokkal dolgozzunk együtt, akik hozzánk hasonlóan igyekeznek aktív szerepet vállalni a közlekedéstechnológiai fejlesztések terén. Partnereinkkel folyamatosan keressük a szinergiákat, erre kiváló példa az augusztusban induló i-Cellel kötött együttműködés is” – tette hozzá Lajkó Ferenc, a Waberer’s International vezérigazgatója.
Az innováció mindkét cég életében kiemelt szerepet tölt be, hiszen az idén 20 éves i-Cell Kft. nem csak járműkövetési és útdíjfizetési szolgáltatóként, de különböző egyedi fejlesztések megvalósításában is élen jár, a Waberer’s pedig folyamatosan részt vállal partnerei innovációs, kutatás-fejlesztési megoldásaiban.
Kapcsolódó cikkek
- Üzemszünet a Nemzeti Mobilfizetési Rendszerben
- Sikeres a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer
- Úthasználati jogosultságok értékesítésének szüneteltetése
- Bevallási közreműködő: együtt kell fejlődnünk a közúti áruszállítási ágazattal
- Új funkciók bevezetése, rendszerfejlesztési leállás
- Vasárnap karbantartás miatt üzemszünet
- Évről évre emelkedik a mobilfizetési tranzakciók száma
- Sikeresen zárult az útdíj-visszajelző készülék új funkciójának tesztelése
- Úthasználati jogosultságok értékesítésének szüneteltetése
- Hároméves a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.