Nemzetközi fintech ünnep Budapesten!

forrás: Prím Online, 2018. május 18. 11:25

Az MKB Fintechlab - az MKB Bank által Magyarországon elsőként létrehozott fintech innovációs labor és banki startup inkubátor - 2016 óta foglalkozik startupokkal és a fintech befektetésekkel. 

A 2018-as inkubációs programba nyolc közép-kelet-európai országból hat startup került kiválasztásra. A startupok személyre szabott mentorálást, közösségi irodahasználatot, a banki partnerség lehetőségét és pénzügyi támogatást kaptak a Fintechlabtól. Az inkubációs program már megszokott lezárásaként a tegnap tartott „Demo Day”-en a startupok jelentős hazai és nemzetközi érdeklődés mellett mutatták be fejlesztéseiket és terveiket. 

 

Az MKB Fintechlab 2017-es, első inkubációs programja hat hazai fintech startupot indított el a siker útján. Közülük kettő a FintechBlocks és Blueopes ma már az MKB Bank partnere és közösen fejlesztik termékeiket. 

 

Az MKB Fintechlab második inkubációs évének célja már a program nemzetközi szintre emelése volt. Ezt alapozta meg a Fintechlab sikeres, tavaly ősszel tartott közép-kelet európai roadshowja. A nemzetközi kampány és létrejött partnerségek eredményeként az MKB Fintechlab második inkubációs programjára - 2017 decemberében - tizenegy országból, hetvennyolc startup jelentkezett. A második inkubációs programba végül hat országból nyolc közép-kelet-európai startup került kiválasztásra. A kiválasztottak személyre szabott mentorálást, közösségi irodahasználatot, pénzügyi befektetést és a számukra kitörési esélyt adó banki partnerség lehetőségét kapták az MKB Fintechlabtól.

 

A “Demo Day”-en a programban részt vett nyolc startup bemutatta fejlesztéseit és visszajelzést is kapott a neves szakemberekből álló zsűritől. A magyar Adriana Accounting a kis- és középvállalkozások könyvelését teszi automatikussá, a szintén magyar Livlia az ingatlankeresést teszi személyre szabottá és élményszerűvé. A szlovák Hypomo, a jelzáloghitel felvételét reformálná meg gépi tanulás („machine learning”) segítségével. A romániai ThinkOut a kis- és középvállalkozások vezetőinek segít pénzügyeik előrejelzésében, míg a szintén romániai Pago a havi rendszeres fizetéseket teszi egyszerűvé és élményszerűvé. A lengyel metis.finance a kis- és középvállalkozások életét segíti azzal, hogy egy felületen teszi elérhetővé számukra a vállalkozás valamennyi pénzügyi adatát. Az ukrán bNesis az ügyfeleik különböző forrásokból származó adatainak összefésülésével segíti a banki ajánlatok személyre szabását. A szlovén Space Invoices a számlázási szektort újítja meg fejlesztőbarát számlázó megoldásával.

 

A zsűri és a közönség értékelése alapján is a három hónapos program során a legnagyobb fejlődést a magyar Adriana, a román Pago és a lengyel metis.finance érték el. Az Adriana megháromszorozta bevételeit, a Pago megötszörözte felhasználóinak számát, míg a metis.finance előkészítette az MKB Bankkal való partnerségét.

 

A Demo Day-en az MKB Pénzügyi Csoport ismét hangsúlyozta és megerősítette: kitűnő befektetés a fintech világgal együttműködni és ezért folytatni fogják a közös munkát. 2018 őszén újabb együttműködési programot indítanak, amelyben kiemelt szerepe lesz az MKB Bank által nemrégiben elindított kockázati tőke üzletágnak és a PSD2 szabályozás életbe lépése utáni open banking világnak is.

 

Dr. Balog Ádám, az MKB Bank vezérigazgatója: “Büszke vagyok a csapatomra, azért hogy 2016-ban Magyarországon elsőként ismertük fel az együttműködési lehetőséget és szükségességét a fintech világgal. Már az első inkubációs programban rövidtávon is sikerrel hasznosítható megoldások fejlődtek ki, a második inkubációs programhoz pedig már a közép-kelet európai régió legtehetségesebb fintech startapjai közül válogathattunk. Az MKB Fintechlab az elmúlt másfél évben bebizonyította, hogy a jövő közelebb van, mint sokan gondolják.”

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát

2024. április 13-án, Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett 250. SafeCross okoszebrát.

2024. április 16. 18:10

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09