Az USA-ba érkezett a Startup Campus Global Tour
2018. május 6-13-a között az Egyesült Államok keleti partjára érkezett a Startup Campus V4 Global Tour. A harmadik állomáson öt magyar egészségügyi startup vállalkozásnak nyílt lehetősége validálni magát az amerikai piacon, illetve különböző találkozók során további együttműködési kapcsolatokat kialakítani.
Az egy hetes üzleti út során a startup vállalkozások bemutatkoztak Boston-ban a Floey and Lardner eseményén, melyet Dr. Szabó László, Magyarország washingtoni nagykövete nyitott meg. A következő napokban ellátogattak a Cambridge Innovation Centerbe, az MIT innovációs részlegére, valamint orvosszakértők előtt a Quinnipiac University-n rendezett pitch versenyen is részt vettek.
New York-ban az egyik legnagyobb tech konferencián, a TECHDAY-en képviselték magukat, majd Magyarország New York-i Főkonzulátusán szervezett program keretében több helyi szakértővel találkozhattak és hasznos kapcsolatokra tettek szert. A keleti part utolsó állomásán Worcester-ben a massachusettsi orvosközösség előtt prezentálták innovációjukat és több olyan meghívást kaptak, mely további együttműködésre ad lehetőséget.
„Komoly lehetőséget látunk a hazai egészségügyi startup vállalkozások és az USA keleti partjának innovációs ökoszisztémája között. Az itt töltött egy hét szoros együttműködést eredményezett, a startup vállalkozások közvetlen hozzáférést kaptak az amerikai partnerekhez, illetve hasznos visszajelzésekkel gazdagodtak. A kiutazó startup vállalkozások új perspektívákat ismertek meg az USA-ban, mely tapasztalatok alapján alkalmazni tudják az itt megszerzett startégiákat és azt, hogyan validálják magukat az Egyesült Államok piacán.” - mondta el Tamás Sebestyén, a Magyar Nemzeti Kereskedőház, Innotrade programjának igazgatója.
Az USA-ban 5 medtech/healtchare startup vállalkozás képviselte magát; az InSimu Patient, a kifejezetten szakmai célra kifejlesztett beteg-szimulációs applikáció; a Vitrolink, mely fejlett technológiai megoldásaival nyújt segítséget a patológusok mindennapi rutinjának elvégzésében; a MED3D, a sebészeti innovatív oktatási rendszer, mely során a szakemberek az elkészített érvarratok minőségét részletesen ellenőrizni tudják és a Now Technologies Gyroset elnevezésű intelligens eszköze, ami a mozgáskorlátozottaknak fejmozdulatokkal segít a kommunikációban és a mozgásban egyaránt, valamint a Promobox, mely ajándékcsomagokkal, illetve információs kiadványokkal segít a gyermeküket világra hozó édesanyáknak.
A globális túra folytatása Bécsben, a Pioneers fesztiválon lesz, mely egyben a Startup Campus University – Innovative Idea Battle döntője is.
Kapcsolódó cikkek
- SMART 2016: nemzetközi innovációs expót rendeznek Magyarországon
- Forradalmasító startup ötletek az Óbudai Egyetem hallgatóitól
- Öt magyar fiatal új utat nyithat a városi csomagszállításban
- Flow, boldogság, jóllét a munkahelyen
- Nincs többé várakoztató zene az ügyfélszolgálatoknál?
- Május közepéig jelentkezhetnek startupok piacra lépést és Kínát célzó programokra
- Itthon is kopogtat a tévézés jövője: az OTT az ingyenes földfelszíni televízióval lehet nyerő páros
- Új lendület a modern adatközpontokban és a munkavégzésben
- A mesterséges intelligencia már a hétköznapokban van
- Az innovációkban testet öltő adat
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.