A LEV3LUP csapat nyerte a robotika világverseny miskolci fordulóját

forrás: Prím Online, 2017. december 19. 08:16

Izgalmas versenyben mérte össze természettudományi, műszaki és informatikai tudását a FIRST LEGO League első miskolci bajnokságának közel 100 résztvevője szombaton. A robotépítő- és programozó verseny összesített eredményei alapján a LEV3LUP csapat (Roboschool, Miskolc) bizonyult a legjobbnak, így ők képviselhetik Miskolcot a közép-európai elődöntőben, Lengyelországban.

11 csapat 100 tagja várta izgatottan a világ legnagyobb ifjúsági robotika versenyének kezdetét december 16-án a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnáziumban. Az első miskolci regionális fordulóra hónapokkal ezelőtt kezdődött a felkészülés. A 9-16 éves diákokból álló csapatok önálló kutatást végeztek és prezentáltak a víz ember által előidézett körforgásával kapcsolatban, valamint robotot terveztek, programoztak és építettek a Remy által biztosított LEGO készlet felhasználásával. 

 

 

„Lenyűgöző volt végignézni a versenyt. A két és fél perces robot futamok sportversenyekhez hasonló izgalomban zajlottak. Óriási teljesítményt nyújtottak a csapatok, mindenkinek gratulálunk! – összegezte a tapasztalatokat Szokoly Zsuzsa, a versenyt támogató Remy EHS&S vezetője. A FIRST LEGO League első miskolci fordulójának megszervezésével az volt a BPI Group Hungary járműipari nagyvállalat célja, hogy közelebb hozza a diákokhoz a tudományokat, együttműködésre és innovációra ösztönözze őket. Arra biztatunk mindenkit, hogy menjenek tovább ezen az úton, ezért a három legjobb csapatot egy-egy értékes LEGO robotépítő készlettel jutalmaztuk.”

 

A LEV3LUP csapat szerepelt legjobban a versenyen, ők nyerték mind a négy versenyfeladatot: a csapatmunka, a kutatómunka, a robot design és a robot játék trófeát. A baráti alapon szerveződött csapat Larry névre hallgató robotja a versenyfeladatok teljesítése során a legmagasabb pontszámot érte el valamennyi futamban. Így az összesített versenyben is élen végeztek, ezért ők képviselhetik Miskolcot a közép-európai elődöntőben, amelyet 2018 februárjában rendeznek Lengyelországban.

 

 

Az összesített eredmények alapján LEGO Mindstorms robotépítő készletet nyert a Remytől az Atomrobotok (Szent Miklós Görögkatolikus Iskola és Óvoda, FLL Champion 3. helyezett), a Navigátor (Észak-Magyarországi Informatikai Klaszter, FLL Champion 2. helyezett) és a fődíj, az FLL Champion trófea nyertese a LEV3LUP (Roboschool). A Zsűri díját a LegoAvasi (Avasi Gimnázium) érdemelte ki. 

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36