Új, magyar, komplex e-mailezési technológia rajtol a piacon
Modern és egyedi funkciók, biztonságos működés és formabontó megjelenés – a Freemail sikerei után a New Wave Media Group Zrt. egy új, teljes mértékben hazai szakemberek fejlesztésével megvalósuló mailrendszer megalkotásába fogott. A cél egy olyan újszerű, a mai digitális elvárásoknak megfelelő kommunikációs platform megvalósítása, amely túlmutat a meglévő hazai e-mail megoldásokon.
A Z-brand munkacímen futó platform egyik legnagyobb ereje a hazai fejlesztésen túl, a valós idejű közös munkát megkönnyítő funkciókban rejlik. A legtöbb létező levelezőrendszer jelen formájában ugyanis nem támogatja a real time, kollaborációs elveken alapuló kommunikáció kialakítását, pedig erre szükség és igény is lenne. Az új rendszer egyszerre lesz kompatibilis a meglévő SMTP, valamint IMAP, POP3, CalDAV, CardDAV protokollokkal és EML szabvánnyal, ugyanakkor ezeket felhasználva a társadalom által napjainkban elvárt és egészen újszerű funkciókat is nyújt. Formabontó megoldásai szembemennek az elavult technológiákkal, nagy hangsúly kerül például az új generációs – jellemzően chat alapú – funkciókra.
– A jelenlegi statikus trendekkel szemben egy olyan dinamikus rendszert indítunk útjára, amelyben a levelek küldés után is módosíthatók, szabadon szerkeszthetők az érintettek által. Természetesen az üzenetváltás jelenlegi hitelessége és megbízhatósága nem veszik majd el, csak ötvözzük a chat szolgáltatásoknál megismert, rugalmas és szabad kommunikációs megoldásokat egy verziókövető technológiával – mondta el Szima-Mármarosi Balázs termékmenedzser.
Az alkotócsapat a technikai újításokon felül egy biztonságos, könnyen használható és modern kinézetű levelezési rendszer létrehozására törekszik. A cég a szolgáltatást egy éjjel-nappal hívható, magyar nyelvű ügyfélszolgálattal is kiegészíti.
‒ Három éve született meg a döntés mailtechnológiánk megújításáról. Ez első körben a Freemail rendszer újraírását követelte, amely az elmúlt két év egyik legnagyobb projektje volt. Ez a folyamat finisbe ért, jelenleg a felhasználók migrációja zajlik, 1,5 millióan már a megújított platformot használják. Az ütemterv idei részében pedig a fent említett funkciók fejlesztésének irányába fordultunk, amely egy szintén két éves időtartamot felölelő munkafolyamat lesz – ismertette Tókos Lóránt, a New Wave Media Group Zrt. vezérigazgató-helyettese.
A cég a fenti cél érdekében jelentős beruházást eszközöl, amely mellé külső pályázati források elnyerésére is törekszik. A termékfelelősök így benyújtották terveiket a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal felhívására, amelyet a tudásintenzív és innovatív vállalkozások, a jelentős szellemi hozzáadott értékeket tartalmazó új, piacképes termékek, szolgáltatások és technológiák házon belüli fejlesztésére írtak ki. A projekt következő két éves fejlesztési büdzséje 642 millió forintra rúg, amelyhez 340 millió forint támogatást nyert a cég. Az új mailrendszer induló verziója várhatóan nyár végén kerül a nagyközönség elé, üzleti változatának elkészültét pedig 2018-ra tervezi a New Wave Media Group Zrt.
Kapcsolódó cikkek
- Helyreállt a Magyar Telekom levelezőszolgáltatása
- Továbbra is fennakadások vannak a Magyar Telekom levelezőszolgáltatásában
- Éjszakára állhat helyre a Magyar Telekom levelezőszolgáltatása
- Gmailben is lehet szerkeszteni a Microsoft Office dokumentumokat
- Az IBM megújítja a vállalati levelezést
- Már 71 nyelven érhető el a Gmail
- Mozilla Thunderbird 24.6.0
- Levél vs. e-mail – mikor melyik biztonságos?
- Már IMAP támogatással is rendelkezik az Outlook.com
- Bezárt a Yahoo e-mail szolgáltatása Kínában
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.