Szabadulószoba-világbajnokok lettek szomszédaink

forrás: Prím Online, 2017. március 27. 15:11

A hétvégén kiderült, melyik nemzet a legügyesebb a szabadulásban. Szombat este Budapest adott otthont a világ első szabadulószoba-világbajnokságának: a Red Bull Mind Gamers escape room döntőjét Szlovénia nyerte, megelőzve a másik döntős ukrán csapatot, illetve további, a szabadkártyás játékosokkal együtt összesen 22 ország legjobbjait. Az eseményen ott volt a magyarok győztes csapata, az RRR team is, valamint Rubik Ernő, és további világhírű szaktekintélyek.

“A szabadulószobában sosem tudhatod, mire számíts. Tele van meglepetésekkel. A csapattársaim és én is más tantárgyakat tanulunk, és azt gondolom, mindannyian magunkkal hoztunk valamit, amellyel a kihívásokkal szembe tudunk szállni. Kicsit csalódottak vagyunk, hogy nem mi nyertünk, de már felengedtünk és nagyon örülünk, hogy itt lehettünk, remek játékokat próbálhattunk ki. És nagyszerű érzés az, hogy itthon vehettünk részt a világbajnokságon. Legközelebbre pedig még jobban felkészülünk!” – mondta Pörneczi András, RRR csapattag.

 

 

Világszerte ismert magyar kedvencünk, a Rubik-kocka feltalálója is a VB szabadulószobája falain kívülről, a helyszínen követte figyelemmel a csapatokat. Szerinte a játékok során nem az idő a kérdés, hanem a fő feladat rájönni az optimális megoldásra. Ezt tapasztalta az RRR team is: a legnehezebb rész a kiszabadulásban maga a probléma kitalálása volt, hogy rájöjjenek, milyen irányban kell gondolkozniuk, amely rávezeti őket a kijutáshoz szükséges megoldásra.

 

“Nagyon büszke vagyok az egész csapatra! El sem tudom hinni, hogy megnyertük. Az emberi képzeletnek tényleg nincsenek határai” – mondta győzelmük kapcsán Jaka Koren, a szlovén csapat egyik tagja. A díjat Scott Nicholsontól, a Syracuse Egyetem informatika professzorától és a Because Play Matters játéklabor igazgatójától vehették át a nyertesek.

 

A győztes csapat

 

“Ezen a héten egy óriási dolog vette kezdetét: megérthettük, milyenné válhatnak a szabadulószobák és többet tudhatunk meg arról, mi történik, ha különböző kultúrák játszanak a szabadulószobákban. A Red Bull Mind Gamers szabadulószoba-világbajnokság inspirációt és rálátást ad globális szintű kihívások lehetőségére, és remélhetőleg segít másoknak is rájönni arra, hogy az egész világot megváltoztathatják, játékokon keresztül” – nyilatkozta Scott Nicholson. 

 

A Mission: Unlock Enoch játék koncepciója a világhírű amerikai műszaki egyetem, az MIT falai között született, a végső szobát Scott Nicholson tervezte. Az összesen 800 négyzetméternyi szobák professzionális kivitelezését pedig a Fox in a box szabadulószobákat tervező és üzemeltető csapat garantálta. 

 

 

A Pörneczi András, Gajdics Marcell, Csízi Dániel és Benkő Ádám alkotta négyesnek gratulálunk a Magyarország legjobb szabadulóinak járó elismerésért.   

 

Aki kedvet kapott a szabaduláshoz, április végéig lehetősége lesz kipróbálni Budapesten a VB helyszínét. 

 

Információ a VB helyszín kipróbálási lehetőségeiről: Foxinabox.hu

További részletek: www.redbullmindgamers.com, www.facebook.com/redbullmindgamers, www.twitter.com/redbullmindgame

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05