A Huawei és a londoni Saatchi Gallery ‘szelfi’ fotópályázatot hirdet

A nyertes képek kiállításra kerülnek a brit fővárosban

forrás: Prím Online, 2017. február 6. 13:02

A Huawei és a londoni Saatchi Gallery nagyszabású #SaatchiSelfie fotópályázatára várja a nevezéseket a világ minden részéről, január végétől március 19-ig. 

A nyertes képeket ismert művészekből álló zsűri választja ki, amelyek megtekinthetőek lesznek a brit fővárosban található múzeumban, a Saatchi és a Huawei által közösen 2017. március 31-től május 31-ig rendezett kiállításon. A legjobb tíz fotó alkotóit emellett a Huawei legújabb, még nem bemutatott okostelefonjából egy-egy példánnyal jutalmazza.

 

A Huawei és a Saatchi Gallery által meghirdetett nemzetközi verseny lehetőséget kínál minden művésznek, profi fotósnak és lelkes amatőrnek, hogy „szelfitörténelmet” írjanak, és kifejezhessék magukat a rengeteg kiaknázatlan lehetőséget kínáló fényképezési mód ötletes alkalmazásával. A versenyre csakis fényképes szelfivel lehet nevezni, a zsűri pedig eredetiségük és kreativitásuk alapján választja ki a nyertes alkotásokat, illetve figyelembe véve azt, hogy a képek mennyire illenek a verseny koncepciójába.   

 

A tíz kiválasztott döntős képei kiállításra kerülnek a Huawei és a Saatchi által közösen szervezett From Selfie to Self-Expression (A szelfitől az önkifejezésig) kiállításon március 31-étől négy héten keresztül. Emellett a döntősök és egy-egy vendégük meghívást kap a kiállítás 2017. március 30-án megrendezett exkluzív megnyitójára Londonba, ahová az utazást és a szállást is a szervezők állják. Ezen a rendezvényen jelentik be a pályázat fődíjasát is. 

 

A Saatchi Gallery és a Huawei által szervezett From Selfie to Self-Expression kiállítás a világ első olyan tárlata, amely bemutatja a szelfi történetét a régi mesterektől kezdve egészen napjaink fotósaiig. 

 

A szelfi rövid története

A világ legelső szelfijét 1839-ben készítette Robert Cornelius amerikai kémikus és amatőr fotográfus. Az általa készített dagerrotípia egyben az egyik első olyan fotó a történelemben, amely személyt ábrázol. A kép hátoldalára Cornelius az alábbi megjegyzést írta: „A valaha készült legelső fénykép. 1839”

 

Érdekesség, hogy Anasztaszija Nyikolajevna Romanova orosz nagyhercegnő volt a világ egyik első tinédzsere, aki szelfit készített magáról egy tükör segítségével, majd elküldte azt egy barátjának, 1914-ben. A kísérőlevélben az alábbiakat írta: „A tükörbe nézve készítettem magamról ezt a képet. Igen nehéz volt, hiszen a kezeim remegtek.” 

 

Az 1970-es években a megfizethető instant fényképezőgépek elterjedésével a fényképes önarcképek készítése virágzásnak indult, hiszen a fotográfia a hétköznapi emberek, amatőrök számára is elérhetővé vált. A digitális kamerák megjelenésével ez a jelenség tovább terjedt az ezredforduló környékén.

 

Napjainkban a szelfinek már számos variációját, „alfaját” szoktuk alkalmazni és megosztani közösségi média felületeinken: ilyen például az úgynevezett „relfie”, olyan szelfi, amit párunkkal közösen készítünk, vagy a „suglie” (a „selfie” és „ugly”, azaz csúnya szavak összevonása), ami pedig a direkt előnytelen arckifejezést megörökítő szelfi. A csoportos szelfit többek között „groufie”-ként emlegetjük, ami az angol „group” és a „selfie” szavak összeolvadásából született. A szót a Huawei alkotta meg P7 okostelefonjának piacra bocsátása kapcsán 2014 tavaszán, és le is védette az Egyesült Államokban, Franciaországban, Kínában, Németországban és Oroszországban. 

 

A többféle szelfi típus mellett ma már számos eszközzel tökéletesíthetjük ilyen jellegű fényképeinket, például olyan mobilos kiegészítőkkel, mint a szelfibot, amelynek segítségével tágabb háttérképpel készíthetjük el a fotónkat. Szoftveres megoldások a különböző filterek, illetve például a Huawei készülékeiben használható Szépség üzemmód, amely finoman korrigálja a bőrhibákat és a bőr színét a fényképeken.

 

További információ a fotópályázatról

A pályázat jelentkezési ideje: 2017. január 23. – március 19.

 

Feltételek: 

  1. Pályázónként legfeljebb 6 darab ‘szelfivel’ lehetséges nevezni a versenyre. 
  2. A versenyre csak 16 éven felüliek nevezhetnek.
  3. További információ, és a verseny teljes szabályzata az alábbi oldalon olvasható: www.saatchigallery.com/selfie

 

A pályázatra az alábbi oldalon lehet nevezni, és az eddig beküldött képek is itt tekinthetők meg: http://www.saatchigallery.com/selfie

 

Bal oldal, felső kép: Rembrandt van Rijn Önarckép két körrel, jobb oldal, felső kép: Rafael Lozano-Hemmer This Year’s Midnight. Jobb oldal, alsó kép: Benedict Cumberbatch színész a U2 együttes mögött a 86. Oscar-gálán, Hollywoodban. Bal oldal, alsó kép: Cindy Sherman Állókép egy cím nélküli filmből #21.

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH

Március 20-án délután második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy olyan különdíjat is átadott, amellyel minden évben egy, a szakterületén kiemelkedően teljesítő pedagógus munkáját ismerik el.

2024. március 21. 17:55

Napelemes pályázat: ezek az akkumulátorok legnagyobb buktatói

Senki nincs még elkésve, aki igényelni szeretné a napelemekből és energiatárolóból álló rendszerekre kiírt Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatását, de elővigyázatosnak kell lenni. Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy nem minden akkumulátor tudja működtetni a rendszert áramszünet esetén, de arra is ügyelni kell, hogy a telepített eszközök kompatibilisek legyenek egymással. A szakértő szerint érdemes olyan kivitelezővel együtt dolgozni, aki a pályázat megvalósítása után is a rendelkezésünkre áll.

2024. március 14. 13:04

Digitális készségek fejlesztését célzó hazai projektek indulhatnak egy rangos európai díjért

Az Európai Digitális Készségfejlesztési Díj keretében öt kategóriában díjazzák a kontinensen élő emberek digitális kompetenciákkal való felvértezése iránt elkötelezett európai, köztük magyarországi projekteket és szervezeteket. Az IVSZ szerint a digitális készségek fejlesztése a gazdaság versenyképessége szempontjából elengedhetetlen – hiszen a hazánkban élő 16-74 év közötti felnőttek fele nem rendelkezik alapszintű digitális kompetenciákkal, pedig ezek nem csak a hétköznapi ügyintézést könnyítik meg, hanem a munkahely megtartásában és megszerzésében is fontos szerepük van. Ezért is különösen fontos összegyűjteni és megmutatni a készségfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi és hazai jó gyakorlatokat minél szélesebb körben. 

2024. március 7. 17:48

Újabb izgalmas találmányok nevezhetnek a Magyar Ipari Célgép Nagydíjra

A hazánkban megvalósuló külföldi ipari beruházások alapján számíthatunk arra, hogy a célgépgyártók iránti igény a közeljövőben nőni fog, és a már eddig is jelentős nemzetgazdasági szerepén nagyot fog lendíteni ez a szektor. Ebben segít a Magyar Ipari Célgép Nagydíj, amelyet idén immár negyedik alkalommal hirdetnek meg.

2024. február 22. 10:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09