Feladatunk a gyerekek előtt kinyitni a világot

forrás: Prím Online, 2016. október 16. 15:02

Fennállásának második évfordulója alkalmából a Grosics Kapusiskola születésnapi rendezvényt tartott, amelynek keretében a Ricoh Hungary Kft. egy asztali nyomtatót adott át a Kapusiskola egyik tehetséges ifjú sportolójának.

Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa - akit a világ valaha élt 10 legjobb kapusa közé választottak – egyik álma valósult meg a Grosics Kapusiskola létrejöttével 2014-ben, amelynek a XV. kerületi Budai II. László Stadion ad otthont. A Kapusiskola legfontosabb célja Grosics Gyula emlékének ápolása mellett az, hogy támogatást nyújtson azoknak a gyerekeknek, akik sportolni szeretnének, de anyagi lehetőségeik miatt nem jutnak megfelelő képzéshez. Az iskolának jelenleg 41 tanítványa van, akik közül többeket már NB I-es klubok, illetve különféle labdarúgó akadémiák le is igazoltak.

 

A Kapusiskola, fennállásának második évfordulója alkalmából születésnapi rendezvényt szervezett, ahol a közel 70 meghívott vendég között jelen volt Szalay-Dobrovniczky Alexandra Főpolgármester-helyettes, Kozmann György sportért felelős Államtitkár-helyettes, Hajdú László XV. kerületi Polgármester és hazánk számos neves sportolója is. 

 

 

A Grosics Kapusiskolát üzemeltető Grosics Alapítvány egyik elkötelezett támogatójaként meghívást kapott a Ricoh Hungary Kft. is az ünnepségre, ahol Kustos Ferenc kereskedelmi és marketing igazgató egy SP 150SU multifunkciós asztali nyomtatót adott át az iskola egyik hátrányos helyzetű, kiemelkedő tehetségű tanítványának. A Ricoh világszerte közismert a sport és a fiatal tehetségek támogatása iránti elkötelezettségéről; immár hagyományosan olyan ügyek mellé áll, ahol segítséget nyújthat az esélyegyenlőség fenntartásban, kinyitva a világot a jövő nemzedéke előtt. 

 

„Mi a Ricoh-nál úgy gondoljuk, minden gyermeknek joga van azt tanulni, amit szeretne, és lehetőségeinkhez mérten megteszünk mindent azért, hogy tehetségük a sportban és a tanulásban kiteljesedhessen. Társadalmi felelősségvállalásunk mellett ez a hitvallás termékportfoliónkban is nyomon követhető: Learning Solutions üzletágunk a legmodernebb technológiát kínálva jelenik meg az oktatási intézményekben, ahol az oktatókkal, tanárokkal szoros együttműködésben alakítunk ki átfogó megoldásokat, interaktív tananyagokat, egy teljesen új világot nyitva ezáltal a tanításban és a tanulásban egyaránt” – tette hozzá Kustos Ferenc.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09