20 ezer fölött a hűtőgépre pályázók száma

forrás: Prím Online, 2016. július 17. 07:11

Három régió (a dél-alföldi, az észak-alföldi és az észak-magyarországi) után összesen több mint 20 ezer pályázat érkezett be az Otthon Melege Program hűtőgépcsere alprogramjára. Az eddigi tapasztalatok szerint a pályázók közel 70 százaléka tartozik a kedvezményezett célcsoportokhoz.

Az első alkalommal 2014 őszén elindított háztartási nagygépek cseréje alprogram újranyitásának célja a nyugdíjasokat és nagycsaládosokat terhelő kiadások csökkentése volt. A jelenleg rendelkezésre álló 500 millió forintos keretösszeget régiónként osztják el. A vissza nem térítendő támogatásban részesíthető pályázatokat az arányosan elérhető energia- és CO2-megtakarítás figyelembevételével rangsorolják.  A támogatás mértéke az új hűtő- vagy fagyasztógép vételárának 50 százaléka, de A+ energiaosztályú készülék esetén legfeljebb 25.000, A++ energiaosztály esetén 35.000, míg A+++ energiaosztályú háztartási nagygép esetén 45.000 forint. Az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező nyugdíjasok és nagycsaládosok a pályázati portálon keresztül, elektronikus úton nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

 

A lehetőséget az észak-magyarországi régióban is óriási érdeklődés övezte, több mint hétezer pályázó jelezte támogatási igényét. A következő régiós nyitás 2016. július 18-án 8 órától lesz, ekkortól a nyugat-dunántúli régióban élő nagycsaládosok és a nyugdíjasok nyújthatnak majd be pályázatot.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05