A Halott Pénz is az Xperia X okostelefont választotta

forrás: Prím Online, 2016. június 24. 07:47

Már megvásárolható az új Xperia X okostelefon, amely teljesen új megjelenéssel, fejlett kamera technológiával, UX-szel és okos akkumulátorkezeléssel járul hozzá a gördülékenyebb mindennapokhoz. 

Az ideális fesztiváltelefon

Az Xperia X okostelefont választotta a Halott Pénz csapata is, mivel számukra a 2 napos akkumulátor üzemidő és a spontán készített éles fotók egyaránt fontosak a fellépések és utazások során.

 

„Az Xperia X prediktív hibrid autofókuszával olyan, mint az anyukám, aki mindig előre tudja a következő lépésemet. Így búcsút inthetek az elmosódott fotóknak” – mondta Marsalkó Dávid, a Halott Pénz frontembere.

 

 

„A legjobban azt bírom ebben a telefonban, hogy 2 napot is kibír az akksija, így nem kell állandóan a töltéssel foglalkoznom, mégis mindig elérhető vagyok bárhol is legyek” – tette hozzá Járai Márk, a Halott Pénz énekese.

 

A kiszámíthatatlant előre látni nehéz, de nem lehetetlen – az új generációs Xperia kamera egy teljesen új szintre emeli a spontán fotózást, így éles fókusszal készíthetsz képeket a pillanat hevében is. A gyártó a teljesen új prediktív hibrid autofókuszt a Sony α fényképezőgépek mérnökeivel együttműködésben fejlesztette ki, mely előrevetíti a kiválasztott alany mozgását, így tökéletes fókusszal, elmosódás nélküli fotókat kapunk. 

 

Az innovatív funkciók egy fejlettebb akkumulátort igényelnek, ezért az Xperia X okostelefont a Sony továbbfejlesztett, adaptív akkumulátor kezelésével szerelték fel, mely akár két napos üzemidőt1 biztosít. Nemcsak tovább bírja egyetlen töltéssel, hanem a Sony által beépített Qnovo adaptív töltési technológiának köszönhetően az akkumulátor élettartama akár kétszeresére2 is nőhet. Az Xperia X Qualcomm Snapdragon 650 processzorral érkezik az ultragyors kapcsolat biztosítása érdekében. 

 

Az egységesített dizájn koncepció részeként a Sony formatervezői kiválasztották a legjobb anyagokat és megtervezték a legideálisabb íveket, hogy az Xperia X a lehető legtermészetesebben illeszkedjenek a tenyérbe. Az Xperia X okostelefon a szélein lekerekített üveg kijelzővel, egybefüggő keretben érkezik, amely kellemesen illeszkedik a kézbe.

 

 

Válts az új Xperia X okostelefonra, és Tied lehet 12 prémium film 

A Sony Mobile további két meglepetéssel kedveskedik az Xperia X vásárlóknak. Minden Xperia X tulajdonos ajándékként 12 prémium filmet tölthet le az Xperia Lounge applikáción keresztül a Privilege Plus exkluzív kínálatából. A promócióval kapcsolatos bővebb információkat az Xperia Lounge applikációban olvashatsz.

 

Hangot adunk hűségednek!

A Sony Mobile egy Sony SBH60 sztereó bluetooth headsettel ajándékozza meg azokat az Xperia X vásárlókat, akik ismét ezt a márkát választották. Az ajándék fejhallgató igényléshez egy online regisztráció szükséges. 

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05