Taroltak a magyar cégek az SAP Quality Awards versenyén

forrás: Prím Online, 2016. június 7. 11:00

A meghirdetett három kategória közül kettőben magyar vállalatok hozták el az aranyérmet az SAP Quality Awards kelet-közép-európai megmérettetésén. A megvalósult SAP rendszerbevezetéseik alapján a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (MK Zrt.) és a Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (KNYKK Zrt.) pályázatait tizennégy ország jelentkezői közül ítélték a legjobbaknak.

A nyolcadik alkalommal megrendezett Quality Awards díjátadón azok a vállalatok részesültek elismerésben, amelyek az SAP megoldások bevezetése során tudatosan alkalmaztak új minőségellenőrzési és kockázatkezelési megközelítéseket. A győztes pályázatokat egy külsős és SAP szakértőkből álló zsűri választotta ki adott kritériumrendszer alapján, amely többek közt figyelembe veszi a rendszerbevezetésre fordított időt és költségeket, valamint a projektből származó üzleti előnyöket is.

 

A Fast Delivery kategória győztese, a KNYKK Zrt. évente 90.5 millió utast szállít, miközben járművei 43 millió kilométert tesznek meg. A szervezet egységes, integrált vállalatirányítási rendszert vezetett be a napi működési folyamatainak optimalizálása céljából a Fornax SI Kft. és a T-Systems Kft. segítségével, amely a személyzeti és a bérszámfejtési területek hatékonyabbá tételéért is felelős. Az SAP ERP rendszer bevezetése a széles körű alkalmazási lehetőségekkel, a HCM megoldással együtt mindössze négy és fél hónapig tartott.

 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt., a Business Transformation kategória győztese fő tevékenysége a több mint 31.000 kilométernyi magyarországi úthálózat üzemeltetése és fenntartása. A társaság az alábbi modulokra épülő SAP rendszert vezetett be: FI, FI-AA, CO, PS, HR-PD, HR-PA, ESS, MM, SD, PM, LAM, BI, BPC, SRM, FCM. A rendszer bevezetésének célja a társaság teljes működésének átalakítása, a folyamatok optimalizálása az átláthatóság és a hatékonyság növelése érdekében, valamint a társaság vezetésének kiszolgálása naprakész vezetői információkkal a társaság működéséről. A projekt során a bevezető partner az ERP Consulting Zrt. volt. Az új, SAP alapú vállalatirányítási rendszer 8 db informatikai elődalkalmazást váltott ki (köztük az MK Zrt. korábbi fő rendszerét is). A teljes megvalósítási időszak 12 hónap volt. Az új rendszer 2016. január 1-től működik teljes funkcionalitással, melyet 2000 felhasználó használ.

 

A két hazai aranyérmes cég és a harmadik, az Innovative Project kategóriagyőztes lengyel vállalat projektjei az SAP Quality Awards európai, közel-keleti és afrikai győzteseinek rendezett versenyében is megmérettetnek majd. 

 

Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a díjakkal kapcsolatban úgy fogalmazott: „Az SAP Quality Awards 2016 elismeréssel kitüntetett hazai projektek nem csak Magyarország, hanem az egész kelet-közép-európai térség legkiválóbb bizonyítékai arra, hogy a digitalizáció hogyan segíti a vállalatokat mindennapi működésük egyszerűsítésében és hatékonyságuk növelésében. Büszkék vagyunk arra, hogy két magyarországi szervezet is képviselheti a régiót a további nemzetközi megmérettetéseken.” 

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05